KRESZ-teszt, suli, Balboa Park és magyarok

Úgy érzem, tartozom egy vallomással... Az következik most, azaz a következő bejegyzés! :) Tudom-tudom, jó sokat váratott magára, de hát elfoglalt vagyok na (meg lusta :D ). Igazából időm lett volna összerántani valami beszámolót, de mindig akadt jobb tennivalóm, és valahogy az ihlet sem jött úgy, ahogy szokott.

Körülbelül 2 hét történéseivel vagyok adós. Természetesen halvány lila gőzöm sem lenne mi történt például múlt hét közepén, ha nem írnám le címszavakban egy kis füzetbe a fontosabb eseményeket, amik történnek velem. Persze ha nem felejtem el... mármint felírni... mert az is előfordul.

Miután A. elhagyta az Államokat, magamra maradtam mint au pair a családnál. Első dolgom volt hétfőn lecuccolni a kiscsaj szobájából a földszinti au pair szobába. Berendezkedtem, kipakoltam a gardróbba a ruháimat, egyszóval megvetettem a lábamat a területen. Tetszik a szoba. Otthonos, barátságos, kényelmes kis kuckó. A konyha és a spájz is közelebb van, haha. :) 

A keddi napon reggel 7 órakor kellett kelnem, mert a nagyfiút vittem a sulijához edzésre, utána a host anyukától elkért tankolós kártyával a benzinkút felé vettem az irányt. Csak egy bizonyos benzinkúthoz mehetek tankolni, ha ezt a tankolós kártyát akarom igénybe venni, de az a bizonyos kút nem volt ott, ahol lennie kellett. Nem is értettem, hiszen lecsekkoltam előző nap neten. Nem baj, emlékfoszlányaim közül előkúszott az a cafat, amikor A. említette, hogy a Walmartnál tudok tankolni, ha tankolós kártyát ad anyuka. Szuper, oda tudtam az utat, meg is lett a kút egyhamar, "ö-öm é bódottág" volt, ami nem sokáig tartott, mivel mikor a kártyát bedugtam és kihúztam, a pisztolyt behelyeztem a tanknyílásba, kiválasztottam a megfelelő típust, nem akart beindulni a szerkezet... Hát ez meg mi ez. - mondtam ekkor még magamban. Megpróbáltam újra... bedug, kihúz, benyom, megnyom, semmi... Hát igen, ez az én formám, állapítottam meg most már kicsit zaklatottabb idegállapotban. Egy kedves úriembertől kértem segítséget, aki látszólag mindenféle gond nélkül megtankolta a saját gépjárművét. Készségesen segítségemre sietett, de neki sem akart sikerülni. Nézegette a kártyát, és azt mondta, hogy valószínűleg ezzel van a gond, mivel lejárt... Nézem, hm, tényleg, úgy tűnik, valami márciusi dátum van rajta... De akkor hogyan működött az előző au pair csajnak, meg anyukának..? Megköszöntem a segíteni-próbálást és nagy lendülettel megindultam a bejárat felé, hogy akkor valamelyik kutas segítségét kérem ez ügyben, de amikor rápillantottam ismét a kártyára földbe gyökerezett a lábam. Hiszen ez nem is a tankolós kártya vazzeeee!!!! :D Hát igen, lazán az ideiglenes bankkártyámat - amit a banktól kaptam amíg a rendes kártya meg nem érkezik - helyeztem be és azzal próbálkoztam... Csoda, hogy nem sikerült?! :) Ugyanazzal a lendülettel előkaptam az anyukától kapott kártyát és 1 perc alatt telenyomattam a tankot benzinnel és már tekertem is el onnan. Erre mondják, hogy balfasz, nem? Vagy csak figyelmetlen voltam - ha enyhén akarok fogalmazni. Elégedetten és még magamon kicsit mosolyogva vezettem hazafelé, éppen a szomszédos utcában tartottam, amikor is egy ismerős szőrös négylábú suhan el a járdán. Nézem, hát ez a Maggie, a család kutyája. Lehúzodok az útról, lefékezek, lehúzom az ablakot, kiszólok Maggienek, "hé, kell egy fuvar, bébi?". Jó, nem ennyire kedvesen szóltam neki, és nem pont ezekkel a szavakkal, de a lényeg ez volt. Szépen haza kéne furikázni a csajszit. Persze ő csak megállt egy pillanatra, és ha a kutyák tudnának nevetni, ő kb. arcon röhögött volna és már futott is tovább egy kutyaúr(?) után... Ez szép, idáig süllyedni kutyalány létére... Na mindegy is, beletapostam én is a gázba, lehúzott ablak mellett próbáltam jobb belátásra bírni. Na jó, igazából szigorúan rákiabáltam többször, hogy "Maggie, állj meg, gyere ide". Aztán amikor kb. 30 méter után nem bírta tartani a tempót a másik kutyával, megállt egyet szusszanni, gyorsan kihasználtam a pillanatot, kipattantam a kocsiból és rászóltam még erélyesebben. Akkor már behódolt és a farkát csóválva jött oda hozzám, mintha mi sem történt volna. Betessékeltem az autóba és hazamentünk. Persze otthon jól letoltam, hogy nem szabad otthonról szó nélkül lelépni. Az történt ugyanis, hogy reggel a nagyfiú kiengedte Maggie-t elvégezni a dolgát, de aztán megfeledkezett róla, és én meg szintén házon kívül voltam egy fél órára, aztán a kutyus ha sokat van kint a kertben próbál kiszökni. Ez most sikerült is neki. Szerencse, hogy nem kolbászolt el messzebbre, még most is kereshetnénk. Miután megkönnyebbülve konstatáltam, hogy ezt a problémát is megoldottam, megnéztem a kisfiút megvan-e, hiszen az ő bébiszittere vagyok, nem a kutyáé... szerencsére megvolt, Xboxot nyomkodta. Benéztem a szobájába, rend van-e, nagyjából az volt. Éppen mentem is volna már ki, amikor furcsa szag ütötte meg az orrom. Szaglászok körbe-körbe, amikor váratlanul egy nagy határ sz@rt pillantok meg a kis srác fürdőjének szőnyegén. Kutyaszar... Maggie!!! Igen, a kutyuli volt olyan kedves és bekakilt J. mosdókagylója elé a kis fürdőszobai szőnyegére. Hirtelen azt sem tudtam mit csináljak. Azzal tisztában voltam, hogy ott nem hagyhatom. Miután megpróbáltam levarázsolni onnan 50 gumikesztyűt meg 20 nejlon zacskót a kezemre húzva, világossá vált, hogy a legbölcsebb lesz ha úgy ahogy van, kidobom a szőnyeget a kukába. Mivel eléggé beleragadt a cucc, na meg fehér is volt ráadásul, mármint a szőnyeg, jobbnak láttam megszabadulni az egésztől. Nem hinném, hogy host anyuka ezt szeretné itthon munka utáni elfoglaltságnak, meg hát én sem. Este bevallottam, hogy kidobtam egy szőnyegüket a kutya miatt, de nem volt természetesen gond belőle.

Másnap szuperül indult a délelőttöm: eldugítottam a wc-t. Nem kell megijedni, csak a sok papír miatt. Töredelmesen bevallom, hogy sosem ülök rá sehol egy wc ülőkére sem anélkül, hogy körbe ne raknám papírral. Senki sem tökéletes na... :D Amúgy épp parkba készültünk J.-vel, sietni kellett, wc-pumpa viszont sehol... Égre-földre kerestem az egész házban, épp, hogy a spájzban nem néztem meg... Amikor éppen feladtam volna a reményt, váratlanul bekopogtatott az ajtón egy wc-pumpa... Vagyis hát inkább a mosókonyhában a sarokban pillantottam meg. Jó kiállású, szép szál pumpa volt. :D Ennek megfelelően sikerült is a hadművelet, wc-eldugítás elhárítva. Megkönnyebbültem.

Csütörtökön sikerült időpontot foglalnom az írásbeli KRESZ-vizsgára a helyi DMV-nél (Department of Motor Vehicles) azaz a közlekedési felügyelethez, vagy nem tudom pontosan otthon hogy hívják. Ahogy már az első bejegyzésekben is volt róla szó, elolvastam egy kézikönyvet és online próbateszteken gyakoroltam a vizsgára.

Ugorjunk is át mindjárt a következő hét keddre, amikor sor került rá. Délelőtt 11.40-re volt jelenésem a DMV-ben. Ugyan az is itt van Chula Vistában, de a város másik felén, és a leggyorsabb út, ha autópályán megyek. 2 darab autópályát is igénybe kell venni ehhez. Még A. elvitt egyszer oda, amíg itt "szolgált" a családnál, én meg fel is írtam utána mindjárt, hogy el ne felejtsem, és természetesen neten is többször átnéztem az útvonalat. GPS-t ugye nem használunk, bár hoztam magammal otthonról, de még egyszer sem vetettem be. Valahogy jobban szeretem magamtól megtanulni a járást, mert félnék, hogy ha csak a GPS-re hagyatkoznék, akkor kb. a gyerekek sulijához nem találnék el magamtól, ami itt van autóval 5 percre. Így az írásbeli vizsgára is természetesen fejből kívántam eljutni. 10. 55-kor startoltam el itthonról, bár az út maga csak olyan 12-15 percet vesz igénybe normális körülmények között, ismétlem normális körülmények között... Valahogy aznap érezhettem valamit, valahol tudat alatt, hogy jobb volna duplán biztosra menni és irtó korán útra kelni. Minden simán ment egészen a 2. autópályáig, ahol is egy vagy két kihajtóval előbb hajtottam le. Hogy miért? Poénból. Nyilván nem, hiszen miért is akarnék magamnak rosszat. Az utat is tudtam fejből, csupán az történt, hogy rutin híján a sávválasztás/váltás problémájával találtam magam szembe. Ugyanis végig a külső sávban mentem, én hülye, mondom nem zavarok senkit, és így könnyen kihajtok majd, amikor kell. Hát ez az. Kihajtani kihajtottam könnyen, de előbbi kijáraton... Amikor észre vettem, hogy nemsokára lehajtok az autópályáról, próbáltam átsorolni beljebb, de már nem volt időm sajnos, meg helyem sem, túl gyorsan süvítettek el mellettem az autók, mögöttem is ,,toltak", úgyhogy kénytelen voltam sodródni az árral. Ráhajtottam egy másik autópályára, amit amúgy nem szoktunk használni, de tisztában voltam vele, hogy ez is átmegy Chula Vistán. Újratervezés... Ilyenkor mondjuk lehet nem ártott volna az a GPS... Hát a fejemben annyit tudtam újratervezni, hogy ha majd visszaérünk lakott terület mellé, és látok valami ismerős utcát, ott lehajtok. Az első néhány lehajtó nem nyerte el a tetszésemet, már-már kezdtem kétségbeesni, hogy áthajtok lassan Mexikóba, de aztán megpillantottam a mentőövem, az egyik utca, amire számítottam is, hogy jönnie kell, és amiről el tudom magam navigálni ismét a megfelelő autópályára. Lehajtottam, mentem vagy 10 percet csak ezen az utcán, hihetetlen hosszú, míg végre megláttam ismét a megfelelő autópályát. Felhajtottam, és kezdődött minden elölről, mintha akkor indultam volna el. Ekkora már 11.25 volt... Oké mondom, nem lehetetlen, most nem szabad elszúrnom. Ez alkalommal már a 2. autópályán nem a legszélső sávba mentem, hanem eggyel beljebb, és amikor már tábla jelezte, hogy le kell hajtanom, akkor tértem át a jobb szélsőbe. Ezúttal jó helyen, jókor mentem ki, és 11.39-kor száguldottam be a parkolóba és 5 másodperc alatt találtam parkolóhelyet az amúgy tömött parkolóban. 11. 40-kor pontban ott teremtem ahol kellett, kaptam egy regisztrációs papírt vagy mit, meg sorszámot. Kissé megnyugodtam, hogy végül ideértem. 10 perc várakozás, majd egy kedves hölgy elintézte a papírjaimat és elirányított egy másik pulthoz, ahol csináltak egy gyors igazolványképet és a kezembe nyomták a vizsgafeladatsort. Azzal oda kellett mennem a vizsgázó sarokba és kitölteni a tesztet. Annyira nem volt túlzott a szigor, 5 percenként elsétált ott egy figyelő emberke, aztán ennyi. Természetesen nem kívántam csalni vagy ilyesmi, inkább a buksimban lévő tudásra, az elmúlt 7 év vezetési tapasztalatára, az angoltudásomra, a kitöltött próbatesztek válaszaira és a szerencsére bíztam magam. És milyen jól tettem. Miután leadtam a feladatlapom és vártam egy jó fél órát, a javító néni gratulált és odaadta az átmeneti vezetői engedélyt és elhadarta, hogy online időpontot foglalhatok a forgalmi vizsgára. 1 hibám lett a 36 kérdésből, ilyen jó eredményre nem is számítottam, de amit adnak el kell fogadni, ebben az esetben persze. :) Úgyhogy a visszafelé út már boldogabban és stresszmentesebben telt, mint az odaút. Host anyuka délután sms-ben érdeklődött a vizsgám felől és boldogan írhattam neki, hogy minden rendben van.

Július 25-e, szerda a gyerekeknek az első napja volt az iskolában. Bizony, itt már ilyen korán elkezdődik a suli, milyen király! Főleg számomra. :) Ezen a napon anyuka nem dolgozott, így vele mentem reggel, elmondott még egyszer mindent, amit már A. is megtett. Minden reggel 7.35 és 7.45 között célszerű elindulni autóval, a suli 8.15-kor kezdődik a gyerekeknek, és hétfőtől csütörtökig 14.45-ig tart, pénteken 13.15-ig. Ebben az intervallumban totálisan szabad vagyok. Reggel 7 óra előtt kelek, J. már rég fent kukorékol felöltözve és letusolva, S.-t 7-kor ébresztem, ő sokkal nehezebben kel fel, de eddig még nem volt gond vele sem. Valamit harapnak, változó, hogy visznek-e itthonról snacket vagy szendvicset, vagy az iskolában vesznek. Amúgy ebéd körül amúgy is van kajázás az egész iskolának. Az első nap döbbentem vettem tudomásul, hogy bizony több az autó az iskola épületénél, mint a gyerek. Félelmetes komolyan. A suli óriási parkolójában egy talpalatnyi vagyis kerékalatnyi hely, annyi sincsen, még a tilosban is autók parkoltak. Így mi is egy közeli utcában találtunk nagy nehezen helyet. Csütörtökön már, amikor egyedül vittem őket, valamivel kevesebb volt a jármű, mára meg, ha időben elindulunk, akkor még nem olyan vészes a helyzet.

Pénteken tehát rövid nap van, hazahoztam őket, a kissrácnak baseball edzése volt délután San Diegóban, amire anyuka vitte, nekem csak egy parkba kellett őt elvinnem ide Chula Vistába "átadni". Késve érkeztünk, mivel J. annyira belefelejtkezett a videójátékba (hétvégén ugye játszhat vele), hogy nem öltözött át a baseballos felszerelésébe, amiben jönnie kellett volna, én meg csak akkor szembesültem vele, hogy ruhát kell váltania, amikor indulni készültünk. Volt nagy kapkodás, ellenállás, sírás, mivel aranyszívem elég érzékeny, ha valami miatt leszúrják, bár én azért nem voltam annyira durva, csupán lekapcsoltam a videójátékot, és egy kicsit meglepődött ezen, s érzékenyen érintette, van ilyen... Elpityeredett, és belassult, kb. 10 percig öltözködött, akkor már 10 perce el akartam indulni, szóval meguntam, felsegítettem rá, amit fel tudtam, többit meg mondtam neki, hogy az autóban elintézi, mert mennünk kell. Így csak 4 percet késtünk a megbeszélt időponttól számítva, de szerencsére nem volt gond, anyuka is csak pár percet várt ránk. Ebből azt a tanulságot tudtam levonni, hogy ha a gyerek a videójátékkal játszik, akkor mondhatok vagy kérdezhetek bármit, kimosódik a memóriájából. :) Amúgy host apuka és a nagyfiú még péntek délelőtt leléptek Los Angelesbe, a fiúnak meccsei voltak hétvégén. Host apa meghagyta nekem, hogy hétvégén csináljak ám valamit, menjek el valamerre, nem akarja, hogy unatkozzak, inkább élvezzem az itt töltött időt. :)

Szombaton aztán délelőtt Skype-oltam az otthoniakkal, a délutánba is átnyúlt, 3 és fél órán keresztül nyomtuk és szinte fel sem tűnt. :) Közben host anyuka, S. és J. is elmentek Los Angelesbe a többiek után a meccsekre. Anyuka sms-ben írta meg, mert hallotta, hogy Skype-olok és nem akart zavarni. Délután elmentem a shopping centerbe, járkáltam egyet, körülnéztem, ellőttem pár fotót, mert akkor még azt hittem, hogy aznap írok egy bejegyzést és azt akartam, hogy legyen hozzá kép is. De nem így lett, mármint nem készítettem bejegyzést, képeket igen.

Udvarban ellőtt kép...

Az egyik shopping centernél...

Pajkos kutyus

Nézegelődés közben vagy 15 sms-t váltottam az egyik szlovák lánnyal az orientációról, akivel együtt jöttünk New Yorkba, ő Manhattan Beachen lakik Los Angelestől nem messze. Remélem tudunk találkozni a közeljövőben mondjuk L.A.-ben. :) Miután hazatértem összedobtam egy kis kaját...

Fagyasztott kaja, amúgy nagyon finom

Chili meg tortilla - kicsit csípős volt, vagy inkább nagyon...

Másnap reggel, amikor felébredtem még mindig egyedül voltam otthon, a család ugyanis Los Angelesben töltötte az éjszakát, mégsem jöttek haza késő este. Miután próbáltam neten valami online közvetítő oldalt találni az olimpiáról, úgy döntöttem, hogy beautókázok San Diegóba a Balboa Parkba. Az útvonal a fejemben volt, illetve a biztonság kedvéért a füzetembe is kiírtam merre kell menni, így 10 óra után útnak indultam. Meglepően hamar odaértem, szerencsére ez alkalommal nem volt semmi, a korábbihoz hasonló autópályás incidens. Pedig a 3. autópálya, amit igénybe kellett vennem, még nagyobb volt, mint az előző kettő, de simán odataláltam a Parkhoz, és még parkolóhelyet is elsőre találtam. A Balboa Park egész területén amúgy ingyenes a parkolás a parkolókban, amikből van jó pár és hatalmasak. Viszont kora délutánra már mind egy szálig elkelnek. Először nem is tudtam merre induljak, puskáztam egyet  a Park-térképről, aztán megindultam az egyik irányba. Mindjárt az első épület, a parkolótól kb. 30 méterre nem más volt, mint a House of Hungary. :) A Magyar Ház, vagy Magyarok Háza, nem tudom van-e hivatalos fordítása, de ez nem is számít. Odamentem, de sajnos zárva volt, így csak egy-két képet készítettem róla és gondoltam később visszanézek.

A Balboa Park egy hatalmas zöld terület, pálmafákkal, rengeteg füves résszel, virágokkal, sok-sok kocogóval, biciklizővel, turistákkal, múzeumokkal, kertekkel, éttermekkel, szebbnél szebb épületekkel, valamint számtalan országnak külön kis házikói is vannak a park egy bizonyos részén. Itt található többek között a már említett és látott House of Hungary is. Mindig is izgatta a fantáziámat a Balboa Park, de nem gondoltam volna, hogy ennyire elnyeri a tetszésemet, egyszerűen csodálatos hely. 

Először elindultam a nemzetek házai mentén, és egy csodálatosan szép és impozáns szabadtéri színpaddal találtam magam szemben. Ez a Spreckels Organ Pavilon, ahol minden héten ingyenes szabadtéri koncerteket, fellépéseket lehet megtekinteni.

Organ Pavilon

A Park többek között otthont ad egy pálmafák százaival és burjánzó növények tömkelegével körbevett 'erdei' ösvénynek is, az úgynevezett Palm Canyon Trailnek, ami totálisan azt az érzést kelti, mintha egy trópusi dzsungelben sétálna az ember. Bár még ez alkalommal nem mentem végig az úton, de lesz rá számtalan lehetőségem a jövőben, hogy megtegyem. Az egyik képen látható is lesz egy hatalmas fa, ami leginkább a még hatalmasabb föld felszínén szerteágazó gyökerei miatt kelti fel a látogatók figyelmét. Amikor fényképeztem egy nő meg is kérdezte tőlem, hogy tudom-e milyen fajta ez a fa, mert nem semmi... Hát mondtam neki, hogy passz, nem vagyok én fa szakértő... Persze nem ezekkel a szavakkal, még a végén félreértette volna. :D

Mekkora gyökér....

 Ahogy sétálgattam, egyszer csak kilyukadtam az El Prado-ra, ami gyakorlatilag a Park fő utcája. Nagyon sok látnivaló ezen az út mentén fekszik. Többek között a Museum of Man, Museum of Art, a Botanical Building, Casa de Balboa, Natural History Museum és még lehetne sorolni. Vasárnap dél körül sétáltam arra, az utca tele volt emberekkel, ragyogó napsütéses idő volt, mint ahogy az esetek 99%-ában eddig. :) 

Ingyenes Parkbusz

Botanikus kert

Nindzsa-felkészítőtábor... (a fekete ürge az olyan, mint maga az ördög azzal a 3 ágú vasvillával aminek a nyele mintha a farka lenne :D )

Mivel dél körül járt, megéheztem, de nem akartam sokat költeni, ezért egy utcai árustól vettem pár dollárért hot dogot. Miután megeszegettem az ebédem, gondoltam visszanézek a Magyar Házhoz, hátha azóta már megnyitotta kapuit. Jól tettem, mert ahogy közeledtem feléje látom ám, hogy kint van a nemzeti színű lobogó, amit délelőtt még nem láttam. Ahogy odaértem látom, hogy kinyitottak, ki is volt írva, hogy ha nyitva vannak, térjünk be. Több se kellett, beléptem. :) Nem túl nagy maga a ház, gyakorlatilag egy szobából áll, ahol mindenféle magyar vonatkozású/készítésű/származású tárgyak vannak kiállítva, kipakolva, kihelyezve. Emellett néhány magyar kéz faragta dísztárgy, bútor, valamint egy gyönyörű kopjafa díszeleg a házban. Az ajtón belépve mindjárt balra egy 55-60 körüli nőt és férfit pillantottam meg, akik kötényt viseltek és szívélyesen üdvözöltek. Az úr mindjárt meg is kérdezte, hogy van-e közöm Magyarországhoz, beszélek-e magyarul, és erre már magyarul válaszoltam, hogy igen, beszélek, magyar vagyok. Akkor ő is átváltott magyarra, bár kissé törte azt, de jól megértettük egymást és azon nyomban elém tettek egy diós és mákos beiglit. :) Mondták, hogy magyarnak ingyen van. :) De régen ettem ilyet. Még otthon is ritkán van beigli, maximum a mamám csinál alkalomadtán. Egyébként hamar kiderült, hogy az úr félig svájci és ott is sokat élt, mielőtt az Egyesült Államokba került, ezért is a fura akcentusa. A felesége mexikói volt és ő nem beszéli a nyelvünket. Pár perc múlva megjelent még két idősebb úr is, az egyik szintén olyan 60 körüli, a másik picivel idősebb, 70 vagy már azon is túli. Mindketten magyarok voltak, ők már teljesen magyarosan beszélték a magyart, akcentust nem is éreztem egyikőjüknél sem. Mindjárt ki is derült, hogy a fiatalabbik, Z., aki ,,mindössze" 1996 óta él kint az USA-ban, míg az idősebbik úr, L., ő már - ha jól emlékszem - 1969 óta. Nagyon jól elbeszélgettünk, hol mindkettejükkel egyszerre, hol az egyikkel, hol a másikkal, közben leültettek, üdítőt is hoztak, kaptam egy általuk készített újságot is. Mivel nagyon jól tudtam, hogy kedvenc írom, Márai Sándor San Diegóban halt meg, és úgy tudtam, hogy a Balboa Parkban van egy emlékköve, rákérdeztem mit tudnak róla. Elmosolyodtak, és mondták, hogy fordítsak hátat, az ott az emlékhely... Meglepődtem, mert úgy olvastam a neten, hogy kint a parkban van egy emlékkő. Z. felvilágosított róla, hogy csak 1 évig engedték kint lenni, mondván, hogy ez nem emlékpark... Miután a kötelező képek elkészültek az emlék-sarokban és pár Márai-művet átlapoztam a minikönyvtárukból, beinvitáltak a ház belső részére, ahol a konyha is van, betekinthettem a 'kulisszák' mögé. :) Nagyon közvetlenek, barátságosak voltak. Végig beszélgettünk, kérdezgettek, kérdezgettem. Természetesen először arra voltak kíváncsiak mi szél hozott erre, nyaralok-e vagy itt élek, mit csinálok, hol lakom, meddig maradok, hogy tetszik, honnan jöttem otthonról, mit tanultam, mit dolgoztam. Körülbelül én is ugyanezeken  a kérdéseken zongoráztam végig. Kaptam egy névjegyet is, a Ház elérhetőségeivel, valamint kitöltöttem egy regisztrációs lapot is, amivel taggá váltam én is, és így rendszeresen kapok majd hírlevelet is a neten. Z. mondta, hogy van egy másik lány, aki szintén családnál lakik és gyerekekre vigyáz, már több éve van kint, felajánlotta, hogy eljuttatja neki az email címemet, és fel tudjuk venni a kapcsolatot, egyébként ez a lány is szokott néha-néha a Magyar Házba látogatni. Amúgy minden vasárnap déltől kb. 4-ig vannak nyitva a nagyközönség előtt. Ezen kívül ha van valami alkalom, rendezvény, esemény, akkor másik napokon is, leginkább szombaton előfordulhat. Ahogy beszélgettünk az asztalnál jöttek-mentek az érdeklődők, leginkább nem magyarok, egy-egy beigli mindenkinél befigyelt azért. :) Aztán megérkezett egy még idősebb bácsika, szerintem már 80 feletti lehetett, Gy. bácsi, evett egyet, ivott, beszélgettem vele is egy 10 percet, sok szerencsét és egészséget kívánt aztán elment. Később megérkezett Z. felesége, aki szintén magyar, együtt jöttek ki még 16 éve. 2 óra magasságában meginvitáltak egy töltött káposztára, amit nem utasíthattam vissza. Felcsillant a szemem, amikor megemlítették. Elvonultunk szépen a hátsó részre a konyhába, és jóízűen elfogyasztottuk az isteni finom magyar ételünket. Miután ezzel megvoltunk, további terepszemle következett, beszélgetés, fotózás, érdeklődés... Mondták, hogy augusztus 19-én mindenképp jöjjek el, hiszen Szent István királyunk ünnepén mindenféle jó programok, sütés-főzés várható. Sajnos akkor éppen Seattle-ben leszek, így ezt ki kell hagynom, pedig szívesen mennék. Szeptember vége felé azonban úgynevezett Dinner-Dance est lesz, ami szüreti bálként fogható fel, este 6-tól éjfélig élő zenével a Magyar Ház melletti nagyobb méretű Hall of Nations-ben. Mivel elkelne a segítség nekik azon a napon az est után elpakolni, felmosni, ezért felajánlottam, hogy szívesen segítek. Mondták, hogy örülnének neki, mindig keresnek embert, aki ezt elvégzi, természetesen honorálják utána. Majdnem 4 egész órát töltöttem itt vasárnap délután. 4 óra előtt kerekedtem fel, megköszöntem a vendéglátást és szeretetet, elbúcsúztam mindenkitől a mielőbbi viszontlátás reményében. A teraszon ültek páran még, akikkel nem találkoztam előtte, szintén magyarok, egy 10 percet ott is elidőztem, mielőtt végleg elhagytam aznapra a Balboa Parkot. A parkoló egy köpésre volt a háztól, az autóban minimum 50 fok, de nem baj, ez sem szegte kedvemet, elégedetten és jókedvűen indultam haza eme jól sikerült és szuper nap után. A bejegyzés végére pedig hagytam néhány képet a Magyar Házból...

Márai Sándor emlékhelye