A mexikóiak és én

Azt hiszem talán ez a legtalálóbb cím az elmúlt 3-4 nap összegzésére. Azt már említettem, hogy a család előző au pairje mexikói, és mivel California legdélebbi városában lakunk, elkerülhetetlen, hogy úton útfélen mehikói emberekbe ütközzünk. Így A.-nak is volt elég lehetősége és ideje, hogy összegyűjtsön maga köré egy csokor honfitársra való au pairt, nem au pairt, lányt, fiút, egyszóval bárkit, aki mexikói. Ezen kívül a másik au pair lány, Ana, aki a közelben lakik Chula Vistában, szintén hogy, hogy nem, de meglepő módon szintén mexikói.

Na de, kezdjük is az elején…

Hétfő reggel már fogalmam sincs mikor keltem, talán olyan 8-fél 9 magasságában. Gyerekek már persze fent voltak, J. a videojátékát nyomkodta. Ilyenkor hihetetlen édes (mondjuk máskor is teljesen normális kispoha), folyamatosan beszél, csak azt hallod, hogy társalog valakivel a videojátékból, adja az utasításokat, megbeszéli a stratégiát a játékbeli pajtással, hogy miképp lövik szét az ellenség seggét meg hasonlók. :) Most is épp ez történik… Tegnap amikor szólt neki A., hogy menjen enni valamit, J. leteszi a fejéről a fejhallgatót és beleszól még egyet utoljára, hogy „Wait, I gonna eat something.” :D (Várj, megyek enni valamit!) :D Nagyon bírom, amikor beszélget magában. De legalább így tudja az ember, hogy minden rendben van, ha nem is vagy épp ott vele, de beszél...jól van, akkor nagy gond nincs.

Hétfőn volt J. szülinapja, 9. életévét töltötte be a kisöreg, anyuka szabadnapot vett ki, sütött neki valami tortafélét, és délben elmentünk hatan (3 gyerek, anyuka, A. és én) San Diegóba egy nagyon kellemes kis étterembe, ami a 60-as és 70-es évek stílusát idézte, és ezen korszak nagy zenészeinek, énekeseinek, színészeinek képei díszítették a falat, és a zene is ehhez igazodott. Anyuka rendelt valamit előételnek, fogalmam sincs mi a neve, valami burgonya volt elkészítve olyan formában mint a gofri és mindenféle finom sajt meg enyhén fűszeres szósz volt ráolvasztva, hm… isteni volt. Nem mertem olyan sokat enni belőle, mert akkor nem jutott volna hely a főételnek. Stílszerűen a menüből a California Dreamin’ nevezetű ételt választottam. Csirkeburger volt lényegében, megtömve mindenféle zöldséggel, sajttal, szósszal, hozzá pedig hatalmas adag sült krumpli járt. Nagyon finom volt ez is, de senki nem tudta elfogyasztani az adagját, így mindenki kérte, hogy csomagolják el, jó lesz az még valamire... Volt kis játszó részlege is a helynek, a gyerekek egy erős félórát elütöttek ott, aztán spuri haza. 

Az étterem

Egyébként J. az ajándékomnak (baseball labda) látszólag örült, azt nem tudom mi játszódott le a kis fejében, de én totál bevettem, hogy tetszik neki, amit adtam. Délután aztán csobbanás volt a medencében, mert pénteken megígértem S.-nak, hogy én is fürdeni fogok. Kellemes volt a víz, itt volt kiscsaj 2 barátnője, jól elszórakoztunk, kb. 1 óra után nekem már sok volt a fürdésből, így félrevonultam a másik kisebb részbe, ami elvileg jakuzziként funkcionál, akkor éppen nem, de melegebb volt a vize, mint a nagy medencének. Megmártóztam kicsit, félszememet az ifjúságon tartottam, és élveztem a helyzetet. 

A család medencéje

Estefelé fogtuk magunkat A.-val, és felvettük másik A.-t, azaz Anát, és bementünk San Diegóba. A csajok egyik barátjához vettük az irányt, Erichez, aki ugye mexikói, lassan 10 éve él itt, és Ocean Beachen lakik egy kis vityillóban. 

Csak hogy el tudjátok képzelni...

Az a rész nem igazán mondható fényűzőnek (ahogy a képen is látszik), de megvan a maga hangulata, az utcákon mindenféle érdekes, mókás, fura alak, és rengeteg fiatal. Sajnos aznap este nem vittem magammal a fényképezőmet (amikor legközelebb mentünk szerdán már nálam volt a gép). Nagy kár, hogy hétfőn este nem, mert le kellett volna vetetni, amikor az utcasarkon egy magát akrobatának képzelő srác, egy hippivel, egy hajléktalan szakadt 50-es pasival, és egy behatárolhatatlan ruhakollekciót magán viselő lány-legénnyel (azt sem tudtam eldönteni nő vagy pasi) 3 darab kis labdával 4 szöget alkotva labdáznak. Egymásnak dobálták a labdát majdhogynem lassított felvételt imitálva, az sem kizárt, hogy valamelyikük (vagy mind) be volt szívva, de olyan abnormális jelenség volt számomra, hogy percekig csak dermedten bámultam őket. Elképzelhető amúgy, hogy ez totál normális dolog itt Amerikában, azon a környéken. Nem tudom, mindenesetre mély nyomokat hagyott bennem. Csak azt sajnálom, hogy a gépem nem volt nálam, ja de ezt már mondtam. Ott tartottam, hogy Erichez igyekeztünk, aki amúgy zenész (haha :D), játszik zenekarban, gitáron. Főként reggae és jazz zenét nyomnak, főként... Útközben találkoztunk Carlosszal, aki Ana barátja és a hadseregnél van, valamint Mattel, aki echte amerikai New Jerseyből, és ő is zenél, ő dobon nyomul, haha… Így mentünk Erichez, akinek a szomszédja, Shane is csatlakozott hozzánk, ő is amerikai, és ő is hangszeren játszik… :D Azt hiszem egy zenekarban is játszanak. Ericnél kicsit iszogattunk, beszélgettünk, a mexikóiak sokszor spanyolul nyomták, akkor mi nem spanyol ajkúak csak pillogtunk egymásra nézve, de engem egyáltalán nem zavar egyébként, ha nem értem mit mondanak. :D Addig legalább gondolkodom, elkalandozgatok ide-oda, ki tudok kicsit kapcsolni. Vagy éppen ha van kéznél valaki, aki szintén nem érti a spanyolt, akkor beszélek azzal. Amikor teljesen sötét lett már, a part felé vettük az irányt, ami körülbelül 2-3 utcányira volt. Matt lelépett, így csak hatan mentünk az óceánhoz bonfire-özni (aki nem tudja Google a barátod, amúgy meg filmekben biztos sokan látták, amikor tüzet raknak a parton és körbeülik, dumálnak, iszogatnak, jól érzik magukat a fiatalok (esetleg öregek) J ).

Nagyon élveztem, vannak kijelölt helyek, ahol tüzet rakhatsz, fát természetesen nem úgy loptunk, hanem Ericék udvarából vittünk pár hasábot, rutinosan már elő voltak készítve neki…

Az óceán ott volt fél köpésre tőlünk, érezni lehetett az erejét, a búgó hang, ami jött felőle olyan tekintélyt parancsoló volt. Egyetlen probléma, hogy sötét volt. De jó érzés volt ott lenni, ahogy a lábad belesüpped a finom szemcsés homokba, az valami isteni érzés. A srácok nagyon normálisak, érdeklődőek, humorosak. Szuper este volt. Amikor elfogyott a tüzelőre valónk, és kezdett kialudni a tűz, szépen szedtük a sátorfánkat, és elindultunk hazafelé. Mi A.-val olyan fél 11-11 óra magasságában értünk haza.

Másnap, kedd reggel nagyon korán keltem, mert mentünk social security kártyát igényelni, ami szinte mindenhez kelleni fog, iskolába beiratkozáshoz, jogsihoz stb. Már 1 órával a nyitás előtt ott toporzékoltunk, és viszonylag gyorsan lerendeztük, postán küldik 2 héten belül. Mivel ilyen jó időt futottunk, vérszemet kaptunk és úgy döntöttünk, elmegyünk bankot rabolni… Az a része igaz, hogy elmentünk a bankba, de csupán csak azért, hogy bankszámlát nyissunk és a sok-sok millió dollárt majd arra utálja nekem a család. :D Jó is volna, hehe. Szóval megnyitottuk az ünnepélyt, vagyis a bankszámlám, amin jelenleg kemény 25 dollár feszít, wow… a többit inkább magamnál tartom, aztán majd ha jön az első heti fizu, az mehet a kártyára. Dél körülre sikerült elintézni ezt is, ekkor már siettünk haza, mert kiscsaj már hívta A.-t hogy hol a bánatban vagyunk, ő már a medencében szeretne pancsikolni. Mivel a szabály az, hogy felnőtt jelenléte nélkül nincs úszika a medencében. Mire hazaértünk változott a haditerv és délután medencézés helyett elmentünk egy közeli parkba, természetesen kocsival, pedig először úgy volt, hogy gyalog. Vittük Maggie-t is, aki jól kirohangálta magát, a gyerekek játszottak a játszanivalókon, bár S. elég hamar megunta a mókát, és amikor megérkezett Ana a 3 gyerekkel, élükön S. barátnőjével L.-lel, végképp eldőlt: haza kell menni és medencézni, jeee. L. úgy döntött, hogy gyalogol, és invitálta S.-t is, de ő lusta volt hozzá, így megkérdezett engem, nem sétálnék-e el vele hozzánk. Természetesen belementem, 10 perc séta ragyogóan szép időben, gyönyörű környéken, senkinek sem ártott még meg. Útközben jól elbeszélgettünk. 

Ő Maggie Malia

Csobbanás után, mikor a szülők hazaértek már nem is emlékszem mit csináltam, de talán semmi fontosat. Este buli volt tervbe véve, mivel Ana most megy haza pénteken végleg Mexikóba, így az ő búcsúbulijaként volt felfogható a kedd este. A hely, ahova menni szerettünk volna, tömve volt, és kígyózó sor állt előtte, így kénytelenek voltunk egy másik objektumot kiszemelni, nem messze. Ingyenes volt, ennek külön örültem. Ránézésre kellemes kis helynek tűnt, amolyan bár-diszkóféle jó ratyi zenével, egyetlen jó szám egy Bon Jovi szám volt, persze az is valami gyengus feldolgozás, de annál a tucc-tucc szövege nincs zenénél mégis jobb. Na jó, meg a Gotye gyerek száma még, amit szerettem, mondjuk itt az folyik éjjel-nappal a rádióból, bármikor ha kocsiba ülünk A.-val, ez a szám legalább egyszer lemegy, még ha csak a közeli boltba ugrunk is el. A zenétől függetlenül jó kis este volt, képes voltam kb. 1 órát riszálni magam olyan számokra, amit nem tudtam élvezni, de megpróbáltam. :D Hiába, ebből én már kinőttem. Amikor meguntam a tinci-táncit, elvonultam az asztalunkhoz, ahol mindig volt valaki, akkor éppen A. egyik barátjának, Horce-nak a spanja, a nevét sajnos elfelejtettem, de jót beszélgettem vele, értelmes gyereknek tűnt. Természetesen Amerika kontra Európa volt a terítéken. Ő Európába szeretne eljutni, mi meg onnan ide vágyunk, ezen jót mosolyogtunk. Majd miután elment piát vadászni nekünk, mivel semmit nem ittam aznap este, megérkezett Matt (a dobos, fentebb említettem már) aztán levágódott mellém és vele is beszélgetésbe elegyedtem. Ő is szimpatikus, értelmes srác, úgyhogy bízom benne, hogy ha A. visszamegy Mexikóba, attól még tudok talizni a srácokkal.

Most figyeljetek, negyed 2 magasságában, felnyomták a villanyokat, és felszólítottak minket, hogy húzzunk haza, de lehetőleg minél előbb. Persze nem ebben a stílusban, de szinte majdnem. Azt tudtam, hogy itt az USA-ban a bulinak 2-kor vége, de azt nem, hogy már negyed 2-kor lövik a pizsit. :D Elég érdekes mindenesetre. De hát, menni kellett, nincs mese. Így esett, hogy már 2 tájékán otthon voltunk A.-val, és viszonylag korán ágyba kerültem így a buli után. :)

Másnap, július 4-e, szerintem senkinek nem kell magyaráznom, a Függetlenség napja, ekkor szabadult fel Amerika az UFO-k megszállása alól Will Smithnek és Jeff Goldblumnak köszönhetően, ja meg az elnöknek, Bill Pullmannak jóvoltából. :D Szóval hatalmas ünnep itt az Egyesült Államokban. Bevallom őszintén, én ebből sokat nem érzékeltem, legalábbis sokkal nagyobb felhajtásra számítottam. Itthon a családnál gyakorlatilag egy USA nemzetiszínű frizbi és anyuka USA-s pólóján kívül semmi nem sejtette, hogy nem egy átlagos nap van. Szabadnapunk volt, mivel szülők itthon voltak, úgyhogy eltengtünk-lengtünk délelőtt, ebéd után pedig felkerekedtünk A.-val bevásárolni, mivel Anáék host családjához mentünk főzőcskézni. A valósághoz hozzátartozik, hogy csak A. főzött Ana host apukájának, R.-nek, aki volt olyan szíves és kedvezményes jegyet szerzett Disneylandbe A.-nak, és 40 percet állt neki sorba, ezért A. hálából valami mexikói specialitással kívánta meglepni. Pár órát elütöttünk a vásárlással, mivel egyik helyen sem volt valami zöldség, ami kihagyhatatlan alapanyaga az ételnek. Délután 3-4 felé aztán megérkeztünk Anáékhoz. A szülők rendkívül kedves, közvetlen, barátságos, humoros emberek. Végtelenül szimpatikusak voltak már az első pillanattól fogva. Főleg apuka kérdezgetett, messziről lerí róla, hogy baromi jó arc. Szuperül éreztem magam náluk, és miután A. elkészítette az ételt, nagyon jót ettünk. Mindenki dicsérte a A. főztjét, nagyon finomra sikeredett mind a leves, de a második fogás egyenesen zseniális lett. El is kértem a receptet. Ilyen jót még nem ettem, amióta itt vagyok Amerikában. Úgyhogy 10 pontot adok A.-nak arra a délutánra. :) 

Majdnem olyan volt, mint a húsleves

A Finomság

Miután jóllaktunk, elindultunk San Diegóba Erichez, ugyanis este a partról kívántuk megtekinteni az ünnepi tűzijátékot. Ericnél ismét jót csevegtünk, volt aki ivott, én nem. Jó kislány vagyok, hehe. Ha lett volna jó kis házipálesze azt természetesen nem utasítom vissza, de mivel nem volt, inkább nem mérgeztem magam mindenféle kétes eredetű löttyel. Mielőtt elindultunk volna a beachre, megérkezett Eric 2 barátja, egy fiatal házaspár, a srác mexikói, a lány pedig amerikai és a UCSD-n angolt tanít. Ők is nagyon közvetlen és barátságos emberek, sokat kérdezgettek honnan jöttem, miért jöttem, hogy érzem magam. Fél 9 után fogtuk magunkat és a part felé vettük az irányt, a házaspár és Eric legszebb szörfös ruhájukban és kezükben szörfdeszkával, mivel ők a vízből kívánták a tűzijátékot végignézni.

Mexikói részleg...

...egy kis magyarral vegyítve

A szörfös brigád

Amikor megérkeztünk a partra, tele volt emberrel, nyilván nem sokan voltak akkor szomjasak közülük. Sikerült a vízhez nagyon közel helyet találni, letelepedtünk a homokba és már kezdődött is a mulatság. Fellőtték az első tűzijátékot, mindenki elkezdett ujjongani. Mi meg szorgosan kattintgattunk, bár sajnos igazán jó képet nem sikerült összehoznom, de ami van, azt kell nézegetnetek. Éppen hármunkról (Ana, A. és én) készítettünk képet, amikor egy nagy hullám kijjebb merészkedett a vártnál, és elkapott minket. :D A homokban ültünk ugye, én szerencsére a térdeimen, és a víz teljese telibe kapott minket, meg akik velünk egy vonalban vagy a közelben ültek, álltak. Volt nagy sikoltozás, Anának elragadta a víz mindkét papucsát, nem is lett meg, A.-nak pedig a mobiltelefonját, amit a család adott neki, szerencsére még meg tudta fogni a vízben, de a telefon meghalt. Nem tudta már bekapcsolni utána. Egész este  próbálta újraéleszteni, de mind hiába. A baj az, hogy nem a kártyán, hanem a telefonon volt az összes telefonszám. Végül is ma, a nagyobb fiú régi telefonját kapta meg, így valószínűleg én is azt fogom örökölni. Szóval probléma ezen része megoldódott. Nekem a térdnadrágom alja lett vizes, illetve a szandálom, szerencsére minden másom megfelelő magasságban volt, és én is időben észbe kaptam és felpattantam a földről.

Vizesen...

Tűzijáték

Visszajelzést kérek, hogy működik-e a vidijó...

Amikor vége lett a tűzijátéknak mindenki vad cukorka-dobálózásba kezdett. Komolyan, ezek az amerikaiak nem normálisak. Van ez a puha cukorka, a marshmallow, na ezek röpködtek ott a beachen tűzijáték után. De úgy dobálóztak vele, mint az őrültek. Engem is párszor eltaláltak, volt, hogy úgy becsületesen arcba. Általában sosem tudtam ki volt a tettes, nagyon profin művelik már ezt a hozzáértők. Persze volt olyan is, aki odafutott a másik elé és 1 méterről pofán nyomta ezzel a kis szarsággal és utána elrohant. Én csak kapkodtam a fejem mi történik itt. Ana bőrkabátját húztam a fejemre és az alá próbáltam menekülni a cukorkazápor, mit zápor, cukorkaszuperzivatar elől.

Marshmallow fight

Nem, ez már háború

Egyrészt nem akartunk a tömeggel együtt elvonulni a partról, másrészt még várnunk kellett, na persze nem Godot-ra, bár ez majdnem olyan volt, szörfös társainkat vártuk. De nem érkeztek meg. Miután jól kivártuk magunkat, meguntuk és elindultunk Eric háza felé, persze mezítláb. Ana kénytelen volt így menni lábbeli híján, én meg azért, mert tiszta homok volt a lábfejem.

Amikor a víz az úr...

Természetesen Ericék már rég hazaértek, mi meg azt hittük, hogy kb. már nem is élnek. Lemostuk a tappancsainkat a kerti csapnál slaggal és beültünk egy bárba enni egyet. Megjegyzem, hogy ez a hely tetszett, mert nagyon kellemes rockzene szólt. Én már totálisan be voltam ájulva este fél 11-re, alig bírtam elvánszorogni az autóhoz. Akkor még nem is sejtettem, hogy éjjel 1 előtt nem érünk haza, ugyanis akkora forgalom volt, hogy kb. másfél órán keresztül csak araszolgatva haladtunk. Én közben persze nagyokat bóbiskoltam, olyan félálomszerű állapotban lehettem, alig emlékszem valamire az útból, csak arra, hogy majdnem olyan hosszú volt, mint a repülőút. :D Gondolhatjátok, hogy úgy estem be az ágyba, mint akit fejbe kólintottak egy kalapáccsal.

Most nyugi van itthon, egész nap lazulás volt, S. 2 hétig nem lesz, csak kissrác van (jó, meg a nagy, de ő nem számít bele), de ő olyan jól eljátszik, nem az a nyüzsgő típus, elég nyugodt, viszonylag csendes fiúka, aminek én külön örülök, de mellette persze imádnivaló és nagyon értelmes (mintha ezt már említettem volna vagy 20-szor)… :)

Hétvégén nem lesz A., mivel jön a barátja és mennek Los Angelesbe, úgyhogy nem lesz valószínűleg az a nagy jövés-menés, itthon töltöm a hétvégét a popómon. Egy kis pihenés, alvás úgyis rám fér.