Jééé, nekem egy blogom is van

Hát igen, jócskán csak lemaradtam az írással, a szememre lehet vetni, nem tudok mit mentségemre felhozni, csupán annyit, hogy elveszett írói lényem az elmúlt hetekben. Úgy gondolom, hogy ez már nem lesz másképp: lesznek blogbejegyzésekben gazdagabb és szegényebb időszakok. Sajnos a folyamatos írás nem megy. Na de van bőven restanciám, próbáljuk akkor bepótolni...

November utolsó előtti hete iskolai szünet volt Thanksgiving, azaz Hálaadás apropóján. Hétfő és kedd gyorsan elröppent. Mindkét reggelen egy papíron, egy oldal házimunka és teendő várta a gyerekeket, amit host anyuka adott nekik. Jól tette. :) Nem is kell teljesen eltunyulni, kis munka nekik sem árt. Szó nélkül megcsinálták, csak a legkisebbik dunnyogott pár sort és már le akart szakadni a dereka miután letörölte a konyhaasztalt. Megerőltető lehetett... :)

Másnap már host anyu is itthon volt, így elég laza napra sikeredett a szerda. Bejelentette, hogy január legelején körülbelül 1 hétre Seattle-be utaznak a nagyszülőkhöz, rajtam múlik akarok-e velük menni. Ugye még augusztusban úgy volt, hogy megyünk, de anyuka öccse váratlanul mégsem nősült meg, így akkor elmaradt a túra, amit mondjuk nem bántam. Gyorsan osztottam-szoroztam, és lelkesedés hiányában elég hamar úgy döntöttem, hogy kihagynám inkább. Ha még pár nap lenne, valamikor nyáron, akkor talán benne lennék, de így a tél közepén, nincs kedvem odamenni 1 egész hétre. Ha már választhatok, akkor maradok, gyakorlatilag 1 szabad hetet nyerek. Az is valami. Amúgy ez a Seattle-i utazás nem csak egy légből kapott ötlet, hanem komoly oka van. Valamelyik korábbi bejegyzésemben tettem említést arról, hogy van egy - valamilyen szinten mindenkit érintő - esemény, ami a közeljövőben fog bekövetkezni. Na nem a világvége. :) Persze annál aztán nem érintene semmi sem jobban mindenkit. Ez most csak a családra vonatkozik. Most már a szülők oldaláról is meg lett erősítve az információ, miszerint host anyuka 8 hónapra Afganisztánba megy. Navy-nél orvos és mennie kell. Nyilván nem ő akarta ezt, muszáj neki. Jövő év márciusától nem lesz itthon. Valamilyen szinten érthető, hogy J. miért volt annyira kibukva, miután ezt megtudta. Még csak 9 éves. Biztos hiányozni fog neki az anyukája. :( De inkább vidámabb vizekre eveznék, nem szeretném, hogy könny szökjön a szemekbe olvasás közben. :)

Csütörtök volt Thanksgiving napja. Még előző este megkérdeztem anyukát, segíthetek-e valamit a konyhában délelőtt. Szívesen fogadta, ezért csütörtökön délelőtt - a megbeszéltek szerint - már 10-kor megjelentem a konyhában. Sehol senki. Körülnézek, nem bújtak-e el a spájzban, de nem. Szépen visszavonultam a szobámba  miután megreggeliztem és vártam. :) Pedig annyira beleéltem magam a konyhatündérkedésbe. Szerencsémre ezen vágyaimat ki is élhettem hamarosan, mert megérkezett a family, így 11 környékén nekiálltunk mi csajok (anyuka, S. és én) elkészíteni a királyi vacsorát. Pontosabban mi a kiscsajjal host anyuka keze alá dolgoztunk, ő meg csinálta a fontosabb mozzanatokat, mint a pulyka megtöltése és fűszerezése. Elég hamar készek lettünk, pulyka és a krumpli be a sütőbe, a többi cuccal is hipp-hopp készen voltunk. Jöhettek a türelmetlen várakozás órái, ugyanis vagy 3-4 óra kellett a pulykucinak. Én nem is ettem ebédet, előkészítettem a terepet a pocimnak. 3 óra magasságában majdhogynem éhen haltam. De megérte. Fél 4 körül asztalhoz ülhettünk és hatalmasat zabáltunk. Nagyon finom volt minden, teljesen meg voltam elégedve a kajával. Kétszer is merítettem és még egy kis borocskát is elfogadtam apukától. Étkezés előtt mindenki elmondhatta miért hálás. Már nem emlékszem ki mit mondott, én talán azt, hogy ,,Köszönet a legjobb host gyerekekért." haha, most mit mondtam volna? :) Amit igazán akartam, azt nem lehetett... De ez sem volt hazugság, csak nem feltétlen ez jutott először eszembe. :) Fél óra alatt végeztünk a korai vacsival, persze nehogy azt higgyétek, hogy a pulyka elfogyott. Ááá, az egy baromi nagy darab jószág volt még élő korában, így pár napig még azt rágcsáltuk. Utána aztán felkerekedtem, mert hívott P., volt egy meghívásunk egy hasonló kaliberű vacsorára. El lehet képzelni, hogy ott már nem tömtem magam degeszre, mivel tele voltam. Csak éppen hogy mindenből egy-egy falatkát vettem, hogy azért ne érje szó a ház elejét. 

Péntek szintén munkaszüneti nap volt, szülők otthon. Ezen a napon történt, hogy reggel 7 óra előtt kopognak az ajtómon. Alig tértem magamhoz, hogy ez meg micsoda. :) Kissrác volt az, és először nem értettem mit akar itt, ilyenkor, milyen nyelven beszél stb. :) Aztán amikor visszakérdeztem, csakhamar megértettem, hogy a kocsikulcs kell neki. Jó mondom, bent hagytál valamit a tütüben vagy akarsz menni egy kört? :) Mondja, hogy nem, apukájának kell, mert az au pair kocsival kell menniük a kissrác meccsére, mert a garázsajtó elromlott, nem nyílik fel, így nem tudnak kiállni az autókkal... Ja, az más, persze mondom, vigyétek csak. De nehogy már én adjak engedélyt, hiszen az is az ő autójuk, reggel 7-kor meg nem terveztem vele party-ra menni. Aztán miután elment J. a kulccsal, szépen folytattam az alvást. Persze közben azonnal bevillant, hogy hát lehet nem volt éppen szerencséjük ezzel a verdával sem, mert amikor csütörtökön késő este hazaértem, szinte üres volt a tank. Gondoltam, másnap, ha megyek a dolgomra, beleteszem, amit elhasználtam, este későn már nem akartam a benzinkútnál kavarni. Szóval, hogyha sietniük kell és késésben vannak, ami elég valószínű, hiszen a garázsajtós incidens nem volt tervbe véve, akkor nem nagyon fog host apuka örülni, hogy a mutató fekszik... Jól sejtettem. :) Nem is örült. Amit délután belül az autóban a plafonon lévő újdonsült ököl-lenyomat is jól bizonyított. :D Egy szép nagy horpadás várt a jó öreg Hondában, ahogy felpillantottam a fejem fölé. :) Pár nap múlva tudtam meg eme sérülés pontos és hiteles történetét. Kiscsávó mesélte el. Én csak jót röhögtem magamban. Peches napjuk volt, na. Host apuka kicsit ideges lett, amikor meglátta, hogy a kocsiban lévő benzinnel nem jutnak be San Diegóba a baseball meccsre, így tankolniuk is kell előtte. Nem volt elég a garázsajtó... Amúgy sosem üres a tank, most volt először ilyen, így jött ki a lépés, de ilyenkor jön Murphy ugye... Azért host apukának mondtam, hogy sorry, hogy nem volt benzin benne, de nem gondoltam volna, hogy azzal "támad kedvük" meccsre menni. :D Persze mondta, hogy én nem tehetek róla, az egy irtó shit nap volt, minden összejött stb. 

Péntek délután aztán strandoltam egyet P.-vel. Jó, nem az óceán parton, hanem csak egy medencében, de azért elég vicces, hogy november végén úszkáltunk. Ilyen még sosem volt. De szép idő volt, hőség igaz nem, de egy kis pool-ozás belefért. Ja, és leúsztam 1 hosszt egyhuzamban. 25 méter. :D Persze nem vagyok egy Egerszegi Krisztina, bár mondjuk Krisztinának Krisztina, de úszni nem tudok. :) Eszméletlen módon elfáradtam, de megcsináltam a tervezett távot. :) Utána kis izomláz befigyelt. 

Az a helyzet, hogy ezután a pénteki nap után teljesen homályos minden. Mivel a naplómba sem írtam semmit azóta, így nagy nehézségek árán tudom csak a fontosabb momentumokat felidézni. Szóval annyira ne ragaszkodjunk most a pontos dátumokhoz és az időrendhez. Ami eszembe jut, leírom. :)

November végén volt az utolsó egyetemi órám abból a bizonyos kurzusból, amire jártam. Jó hangulatban telt, és R., a tanár óra végén említést tett rá, hogy majd elmehetnék hozzájuk valamikor. Aztán utána email-ben is meghívott magukhoz, hogy megismerkedhetnék a kicsiny kis magyar famíliájával. :) Csak majd időpontot kell egyeztetnünk. A felesége magyar, a kisfia is folyékonyan beszél magyarul, erről már meséltem szerintem korábban. Szóval természetesen szívesen meglátogatom őket, de január elejétől úgyis ismét találkozok R.-rel, hiszen beiratkoztam egy másik angol kurzusra az egyetemen, amit szintén ő tart. :)

Ezt még az elmúlt hetekben kaptam lencse végre egyik délelőtt...

Maggie felséges kutyaúrnő

A nagyfiú az elmúlt hónapban letette a jogsit (még csak 15 éves múlt idén), így felnőtt (25 év feletti) személy jelenlétében vezethet. Mivel jófej vagyok, így minden egyes alkalommal, amikor fel kell vennem suli után, vagy el kell vinni kondiba vagy valahova, megengedem, hogy ő vezessen. Hadd gyakoroljon, ráfér. :) Néha azért nem érzem olyan nagy biztonságban magam mellette, de annál durvábbat nem csinált, hogy kikanyarodáskor ráment az útpadkára és egyet zökkentünk. 

Azt hiszem december első hétvégéjén voltunk végre biciklizni P.-vel. Egy canyonos területen, itt San Diego egyik részén. Bár maga az út nagy része, ahol tekertünk, akár Somogyban is lehetett volna. De tényleg. :) Pont ezt beszéltük, akár otthon, Magyarországon is biciklizhetnénk ahogy a tájat és a növénytakarót elnéztük. Persze nem decemberben. :) Hanem mondjuk nyár végén. Aztán amikor megérkeztünk a sziklás, canyonos részhez, az már kevésbé volt otthoni fílinget adó. 

Következő hétvégén megfordultam Orange County-ban is, de csak futtában. Voltunk egy német boltban itt San Diego mellett, ahol vagy 2 órát elütöttünk. Nagyon sok olyan terméket lehet venni, ami otthon is van. Mindenféle leves és ételalapok. Kolbászok, hurka és társaik. Borok, természetesen magyarok is! Csokik, és még sorolhatnám. Nagyon örültem neki, gyorsan nosztalgiázásképp vettem is egy-két dolgot. Ahogy ott nézegelődtünk a húspult előtt, halljuk, hogy magyarul beszélget az egyik eladó és az egyik vevő. Érdekes volt véletlenül magyar szóba botlani Dél-Kaliforniában.

Múlt hét vasárnap megint au pair találkozónk volt, ezúttal egy olasz étteremben. Nagyon szuper hely, tetszett, a kaja is első osztályú volt. Egy kerekasztálnál ültünk, vagy 13-an voltunk D.-vel, a koordinátorunkkal együtt. Mi voltunk a kerekasztal au pair-ei. :) Nagyon ötletesen volt kitalálva az asztal, hiszen a közepén volt egy kisebb átmérőjű forgórész. Így a rátett ételt ,,odahúzhattad" magadhoz, nem kellett felkelni vagy megkérni valakit, hogy adja ide a tálat. Ez a meeting egyben karácsonyi ajándékozós is volt. Mindenkinek kellett vinnie egy kis meglepit maximum 15 dolcsi értékben, szigorúan becsomagolva, úgy, hogy ne lehessen kitalálni, mi az. Középre raktuk az ajcsikat, és a koordinátorunk egy cetlire számokat írt fel, majd húztunk. Aki az 1-est húzta, az választhatott először az ajándékok közül. Aztán a 2-es és így tovább. A szabály az volt, hogy ott, azon nyomban ki kellett bontani. Azonban lehetett rabolni is, ami annyit jelentett, hogy ha megtetszett valamelyik, előtted kiválasztott ajándék, akkor elvehetted az illetőtől, aki ezután újra húzott, de akkor már őt nem lehetett attól a második ajándéktól megfosztani. Természetesen én a 12-es számot húztam, majdnem az utolsó voltam. Ez először rossznak tűnt, de rájöttem, hogy van jó oldala is: több ajándék közül rabolhatok. Persze mivel előttem is többen tolvajkodtak, így akitől szívesen elvettem volna a csinos kis piros táskáját, attól már előzőleg is raboltak, így tőle már nem lehetett. Mástól meg nem akartam, és inkább a maradék 2 ajándék közül kiválasztottam az egyiket. Igazából nem is választhattam volna a másikat, mert az az enyém volt. :) Amit én vittem. :D Az maradt legutoljára, az tűnt ezek szerint a legnyomibb ajándéknak csomagolás alapján. :D Nem baj. Amúgy nekem egy Starbucks 15 dollárt érő ajándékkártya jutott, azaz párszor ingyen vehetek ezt-azt kedvenc kávézómban. Végül is nem bánom, hasznos, ha azt nézzük. Amúgy vicces volt, mert ami olyan jó  és olyan szépen becsomagolt ajándéknak tűnt, az rendszerint nem váltott ki olyan nagy megelégedést és örömöt, mint amit feltételezett. Az én ajcsim amúgy egy cuki kis karkötő volt, szerintem elég korrekten és vállalhatóan nézett ki. Az egyik japán csajszi, Yukiko húzta. Úgy tűnt, hogy örül neki, szerintem pont illik hozzá. Talán jó is, hogy ő húzta (vagyis az maradt neki :D ).

Az elmúlt 2 napban esős idő volt. Fura is, mert mióta itt vagyok, ilyen nem volt. Előfordult, hogy esett egyszer-kétszer 10 percig vagy maximum 1-2 óráig, de aztán kisütött a nap és jó idő lett. Ehhez képest tegnap majdnem félnap zuhogott, ma is több órákat esett, egész nap borús volt. Lehet, hogy a hétvége sem tartogat kellemesebb időjárást, de azért csüggedni nem fogok, majdcsak előbújik a felhők közül a nap. :)