Wednesday, May 29, 2013

Hello Jó napot kívánok!



Nem is tudom hol folytassam, vagy inkább kezdjem... Úgy látom, több mint 5 hónapja írtam ide utoljára. Hát igen, gyorsan szalad az idő, meg kell hagyni. Azt hiszem meg sem próbálkozom beszámolni az elmúlt majdnem fél évről, ami kimaradt, mert akkor egy kisebb regényt lehetne gyártani, amire időm és energiám sincs. Azt sem tudom megígérni, hogy lesz még bejegyzés, hiszen elég jól ment a hallgatás az elmúlt időszakban, szóval felelőtlen kijelentéseket és ígéreteket nem teszek. Nagyon jól mutatja, hogy milyen régen is írtam ide, hogy majdnem 2 percig kerestem, hogyan tudnék új bejegyzést készíteni. :-)

Aki már nem emlékezne, tavaly június végén érkeztem Californiába, San Diegóba au pair-ként egy nagyon rendes, normális családhoz. Ez, így 11 hónap után is, igaz. Mivel már igen, bizony, lassan 1 teljes éve vagyok az Egyesült Államokban. Szinte hihetetlen, másfelől meg ez tök természetes, hol máshol lennék, ha egyszer ide jöttem ki?! Mivel annyira nem sietek haza, meg nem is olyan rossz itt errefelé a levegő, még 1 évet hosszabbítok a jelenlegi családdal. Amikor kijöttem, nem terveztem 1 évnél hosszabb tartózkodást, de egyet jól jegyezzetek meg, ne tervezzetek előre! 

Mivel talán már a tavalyi bejegyzéseim egyikében tettem említést arra, hogy host anyuka Afganisztánba megy 8 hónapra, ezért márciusban el kellett dönteni, hogy szeretnék-e hosszabbítani, vagy sem. 2 hét gondolkodási időt kaptam, de persze már előtte tisztában voltam ennek a lehetőségével. Mondanom sem kell, nagy volt a dilemma. Amúgy is kicsit meg voltam fáradva helyenként lelkileg az év elején, ezért egyik nap hol erre, másik nap hol arra billent a mérleg nyelve. Ha érzelmeimre hallgattam volna, akkor 50-50%, ha meg egy kis ésszerűséget belevittem, akkor maradnom kellett. Hát így lett. Szóval azóta már host anyuka nincs itthon - már több mint 2 hónapja. Igazából nem lett több melóm ezzel. De tényleg. Ugyanazok a teendőim, mint eddig, ugyanannyi szabadidőm van. A nagyfiú közben betöltötte 16-ot, ennek örömére kapott egy autót nagyszülőktől, és most már egyedül is vezethet, szóval nem kell suli után érte mennem, meg edzésekre vinni - egy gonddal kevesebb. Két kisebbikkel elvagyok, továbbra is kisangyalok (na persze nem teljesen), de a nagy átlaghoz viszonyítva nincs okom panaszra továbbra se. 

Mivel hosszabbítok még 1 évet, ezért úgy gondoltam, illene hazalátogatnom még a nyár előtt, mielőtt lejárna a vízumom. Így is lett. Április végén- május elején voltam otthon 2 teljes hetet. Család minden további nélkül adott 16 napot, amit az utazásra tudtam felhasználni. Ők nem veszik olyan szigorúan, hogy csak 2 hét fizetett szabadságom van, nekem ebben az évben több mint 3 hét volt. 
Természetesen anyukám előtt teljes titok volt a hazalátogatásom, bátyámmal szövetkeztem, így totális meglepetés érte édesanyámat éjjel 3 órakor, amikor hazaállítottam. :-) Nagyon kellemes volt az otthon töltött 2 hét, a legjobb barátaimmal töltöttem a legtöbb időt, meg a fontosabb személyekkel találkoztam, így is 1-2 találkozás kimaradt, amit sajnálok, de mindenre nem jutott volna idő, és akkor még ott van a család is, hiszen mégis csak az a legfontosabb a barátok mellett/előtt. Fura volt otthon, az első napokban nagyon nem találtam a helyem, és kellett egy jó 12 nap, hogy úgy teljesen "megérkezzem". Aztán akkor már jöhettem is vissza. Nem voltam szomorú az miatt, csak baromira fáradt, és azért nem lelkesedtem felszállni a járatomra a Liszt Ferenc reptéren a visszautazásom reggelén. 

Azóta már eltelt 3 hét, itt vagyok újra a napfényes Californiában. Mivel mindig is szerettem megspékelni képekkel a bejegyzéseket, ez most sem lehet másképp. Úgy döntöttem ,hogy random rakok be képeket az elmúlt időszakból, jó? Jó vagy nem, de ez van. :-) Sajnálatos módon jómagam már nem igen készítek képeket a fényképezőgépemmel, helyette csak a telefonommal, és azt most nem tudom hogyan kapcsoljam össze a blogommal, így sok képre ne számítson senki. (Persze egy videót azért sikerült idecsempésznek a mobilomról). :-)

Ha lesz még folytatás, akkor igyekszem összeszedettebben és választékosabban írni, de már kijöttem a gyakorlatból. De az biztos, ha lesznek még bejegyzések, nem túl gyakran. :-)


December végi californiai síelés a hegyekben

Kerti party magyar módra
Hungarian hike januárban




Food Fair a Balboa Parkban


Magyarországon
:-)




Figyelem, egy videó csak erős idegzetűeknek! :-)

  video




Friday, December 14, 2012

Jééé, nekem egy blogom is van

Hát igen, jócskán csak lemaradtam az írással, a szememre lehet vetni, nem tudok mit mentségemre felhozni, csupán annyit, hogy elveszett írói lényem az elmúlt hetekben. Úgy gondolom, hogy ez már nem lesz másképp: lesznek blogbejegyzésekben gazdagabb és szegényebb időszakok. Sajnos a folyamatos írás nem megy. Na de van bőven restanciám, próbáljuk akkor bepótolni...

November utolsó előtti hete iskolai szünet volt Thanksgiving, azaz Hálaadás apropóján. Hétfő és kedd gyorsan elröppent. Mindkét reggelen egy papíron, egy oldal házimunka és teendő várta a gyerekeket, amit host anyuka adott nekik. Jól tette. :) Nem is kell teljesen eltunyulni, kis munka nekik sem árt. Szó nélkül megcsinálták, csak a legkisebbik dunnyogott pár sort és már le akart szakadni a dereka miután letörölte a konyhaasztalt. Megerőltető lehetett... :)

Másnap már host anyu is itthon volt, így elég laza napra sikeredett a szerda. Bejelentette, hogy január legelején körülbelül 1 hétre Seattle-be utaznak a nagyszülőkhöz, rajtam múlik akarok-e velük menni. Ugye még augusztusban úgy volt, hogy megyünk, de anyuka öccse váratlanul mégsem nősült meg, így akkor elmaradt a túra, amit mondjuk nem bántam. Gyorsan osztottam-szoroztam, és lelkesedés hiányában elég hamar úgy döntöttem, hogy kihagynám inkább. Ha még pár nap lenne, valamikor nyáron, akkor talán benne lennék, de így a tél közepén, nincs kedvem odamenni 1 egész hétre. Ha már választhatok, akkor maradok, gyakorlatilag 1 szabad hetet nyerek. Az is valami. Amúgy ez a Seattle-i utazás nem csak egy légből kapott ötlet, hanem komoly oka van. Valamelyik korábbi bejegyzésemben tettem említést arról, hogy van egy - valamilyen szinten mindenkit érintő - esemény, ami a közeljövőben fog bekövetkezni. Na nem a világvége. :) Persze annál aztán nem érintene semmi sem jobban mindenkit. Ez most csak a családra vonatkozik. Most már a szülők oldaláról is meg lett erősítve az információ, miszerint host anyuka 8 hónapra Afganisztánba megy. Navy-nél orvos és mennie kell. Nyilván nem ő akarta ezt, muszáj neki. Jövő év márciusától nem lesz itthon. Valamilyen szinten érthető, hogy J. miért volt annyira kibukva, miután ezt megtudta. Még csak 9 éves. Biztos hiányozni fog neki az anyukája. :( De inkább vidámabb vizekre eveznék, nem szeretném, hogy könny szökjön a szemekbe olvasás közben. :)

Csütörtök volt Thanksgiving napja. Még előző este megkérdeztem anyukát, segíthetek-e valamit a konyhában délelőtt. Szívesen fogadta, ezért csütörtökön délelőtt - a megbeszéltek szerint - már 10-kor megjelentem a konyhában. Sehol senki. Körülnézek, nem bújtak-e el a spájzban, de nem. Szépen visszavonultam a szobámba  miután megreggeliztem és vártam. :) Pedig annyira beleéltem magam a konyhatündérkedésbe. Szerencsémre ezen vágyaimat ki is élhettem hamarosan, mert megérkezett a family, így 11 környékén nekiálltunk mi csajok (anyuka, S. és én) elkészíteni a királyi vacsorát. Pontosabban mi a kiscsajjal host anyuka keze alá dolgoztunk, ő meg csinálta a fontosabb mozzanatokat, mint a pulyka megtöltése és fűszerezése. Elég hamar készek lettünk, pulyka és a krumpli be a sütőbe, a többi cuccal is hipp-hopp készen voltunk. Jöhettek a türelmetlen várakozás órái, ugyanis vagy 3-4 óra kellett a pulykucinak. Én nem is ettem ebédet, előkészítettem a terepet a pocimnak. 3 óra magasságában majdhogynem éhen haltam. De megérte. Fél 4 körül asztalhoz ülhettünk és hatalmasat zabáltunk. Nagyon finom volt minden, teljesen meg voltam elégedve a kajával. Kétszer is merítettem és még egy kis borocskát is elfogadtam apukától. Étkezés előtt mindenki elmondhatta miért hálás. Már nem emlékszem ki mit mondott, én talán azt, hogy ,,Köszönet a legjobb host gyerekekért." haha, most mit mondtam volna? :) Amit igazán akartam, azt nem lehetett... De ez sem volt hazugság, csak nem feltétlen ez jutott először eszembe. :) Fél óra alatt végeztünk a korai vacsival, persze nehogy azt higgyétek, hogy a pulyka elfogyott. Ááá, az egy baromi nagy darab jószág volt még élő korában, így pár napig még azt rágcsáltuk. Utána aztán felkerekedtem, mert hívott P., volt egy meghívásunk egy hasonló kaliberű vacsorára. El lehet képzelni, hogy ott már nem tömtem magam degeszre, mivel tele voltam. Csak éppen hogy mindenből egy-egy falatkát vettem, hogy azért ne érje szó a ház elejét. 

Péntek szintén munkaszüneti nap volt, szülők otthon. Ezen a napon történt, hogy reggel 7 óra előtt kopognak az ajtómon. Alig tértem magamhoz, hogy ez meg micsoda. :) Kissrác volt az, és először nem értettem mit akar itt, ilyenkor, milyen nyelven beszél stb. :) Aztán amikor visszakérdeztem, csakhamar megértettem, hogy a kocsikulcs kell neki. Jó mondom, bent hagytál valamit a tütüben vagy akarsz menni egy kört? :) Mondja, hogy nem, apukájának kell, mert az au pair kocsival kell menniük a kissrác meccsére, mert a garázsajtó elromlott, nem nyílik fel, így nem tudnak kiállni az autókkal... Ja, az más, persze mondom, vigyétek csak. De nehogy már én adjak engedélyt, hiszen az is az ő autójuk, reggel 7-kor meg nem terveztem vele party-ra menni. Aztán miután elment J. a kulccsal, szépen folytattam az alvást. Persze közben azonnal bevillant, hogy hát lehet nem volt éppen szerencséjük ezzel a verdával sem, mert amikor csütörtökön késő este hazaértem, szinte üres volt a tank. Gondoltam, másnap, ha megyek a dolgomra, beleteszem, amit elhasználtam, este későn már nem akartam a benzinkútnál kavarni. Szóval, hogyha sietniük kell és késésben vannak, ami elég valószínű, hiszen a garázsajtós incidens nem volt tervbe véve, akkor nem nagyon fog host apuka örülni, hogy a mutató fekszik... Jól sejtettem. :) Nem is örült. Amit délután belül az autóban a plafonon lévő újdonsült ököl-lenyomat is jól bizonyított. :D Egy szép nagy horpadás várt a jó öreg Hondában, ahogy felpillantottam a fejem fölé. :) Pár nap múlva tudtam meg eme sérülés pontos és hiteles történetét. Kiscsávó mesélte el. Én csak jót röhögtem magamban. Peches napjuk volt, na. Host apuka kicsit ideges lett, amikor meglátta, hogy a kocsiban lévő benzinnel nem jutnak be San Diegóba a baseball meccsre, így tankolniuk is kell előtte. Nem volt elég a garázsajtó... Amúgy sosem üres a tank, most volt először ilyen, így jött ki a lépés, de ilyenkor jön Murphy ugye... Azért host apukának mondtam, hogy sorry, hogy nem volt benzin benne, de nem gondoltam volna, hogy azzal "támad kedvük" meccsre menni. :D Persze mondta, hogy én nem tehetek róla, az egy irtó shit nap volt, minden összejött stb. 
Péntek délután aztán strandoltam egyet P.-vel. Jó, nem az óceán parton, hanem csak egy medencében, de azért elég vicces, hogy november végén úszkáltunk. Ilyen még sosem volt. De szép idő volt, hőség igaz nem, de egy kis pool-ozás belefért. Ja, és leúsztam 1 hosszt egyhuzamban. 25 méter. :D Persze nem vagyok egy Egerszegi Krisztina, bár mondjuk Krisztinának Krisztina, de úszni nem tudok. :) Eszméletlen módon elfáradtam, de megcsináltam a tervezett távot. :) Utána kis izomláz befigyelt. 

Az a helyzet, hogy ezután a pénteki nap után teljesen homályos minden. Mivel a naplómba sem írtam semmit azóta, így nagy nehézségek árán tudom csak a fontosabb momentumokat felidézni. Szóval annyira ne ragaszkodjunk most a pontos dátumokhoz és az időrendhez. Ami eszembe jut, leírom. :)

November végén volt az utolsó egyetemi órám abból a bizonyos kurzusból, amire jártam. Jó hangulatban telt, és R., a tanár óra végén említést tett rá, hogy majd elmehetnék hozzájuk valamikor. Aztán utána email-ben is meghívott magukhoz, hogy megismerkedhetnék a kicsiny kis magyar famíliájával. :) Csak majd időpontot kell egyeztetnünk. A felesége magyar, a kisfia is folyékonyan beszél magyarul, erről már meséltem szerintem korábban. Szóval természetesen szívesen meglátogatom őket, de január elejétől úgyis ismét találkozok R.-rel, hiszen beiratkoztam egy másik angol kurzusra az egyetemen, amit szintén ő tart. :)

Ezt még az elmúlt hetekben kaptam lencse végre egyik délelőtt...

Maggie felséges kutyaúrnő
A nagyfiú az elmúlt hónapban letette a jogsit (még csak 15 éves múlt idén), így felnőtt (25 év feletti) személy jelenlétében vezethet. Mivel jófej vagyok, így minden egyes alkalommal, amikor fel kell vennem suli után, vagy el kell vinni kondiba vagy valahova, megengedem, hogy ő vezessen. Hadd gyakoroljon, ráfér. :) Néha azért nem érzem olyan nagy biztonságban magam mellette, de annál durvábbat nem csinált, hogy kikanyarodáskor ráment az útpadkára és egyet zökkentünk. 

Azt hiszem december első hétvégéjén voltunk végre biciklizni P.-vel. Egy canyonos területen, itt San Diego egyik részén. Bár maga az út nagy része, ahol tekertünk, akár Somogyban is lehetett volna. De tényleg. :) Pont ezt beszéltük, akár otthon, Magyarországon is biciklizhetnénk ahogy a tájat és a növénytakarót elnéztük. Persze nem decemberben. :) Hanem mondjuk nyár végén. Aztán amikor megérkeztünk a sziklás, canyonos részhez, az már kevésbé volt otthoni fílinget adó. 





Következő hétvégén megfordultam Orange County-ban is, de csak futtában. Voltunk egy német boltban itt San Diego mellett, ahol vagy 2 órát elütöttünk. Nagyon sok olyan terméket lehet venni, ami otthon is van. Mindenféle leves és ételalapok. Kolbászok, hurka és társaik. Borok, természetesen magyarok is! Csokik, és még sorolhatnám. Nagyon örültem neki, gyorsan nosztalgiázásképp vettem is egy-két dolgot. Ahogy ott nézegelődtünk a húspult előtt, halljuk, hogy magyarul beszélget az egyik eladó és az egyik vevő. Érdekes volt véletlenül magyar szóba botlani Dél-Kaliforniában.

Múlt hét vasárnap megint au pair találkozónk volt, ezúttal egy olasz étteremben. Nagyon szuper hely, tetszett, a kaja is első osztályú volt. Egy kerekasztálnál ültünk, vagy 13-an voltunk D.-vel, a koordinátorunkkal együtt. Mi voltunk a kerekasztal au pair-ei. :) Nagyon ötletesen volt kitalálva az asztal, hiszen a közepén volt egy kisebb átmérőjű forgórész. Így a rátett ételt ,,odahúzhattad" magadhoz, nem kellett felkelni vagy megkérni valakit, hogy adja ide a tálat. Ez a meeting egyben karácsonyi ajándékozós is volt. Mindenkinek kellett vinnie egy kis meglepit maximum 15 dolcsi értékben, szigorúan becsomagolva, úgy, hogy ne lehessen kitalálni, mi az. Középre raktuk az ajcsikat, és a koordinátorunk egy cetlire számokat írt fel, majd húztunk. Aki az 1-est húzta, az választhatott először az ajándékok közül. Aztán a 2-es és így tovább. A szabály az volt, hogy ott, azon nyomban ki kellett bontani. Azonban lehetett rabolni is, ami annyit jelentett, hogy ha megtetszett valamelyik, előtted kiválasztott ajándék, akkor elvehetted az illetőtől, aki ezután újra húzott, de akkor már őt nem lehetett attól a második ajándéktól megfosztani. Természetesen én a 12-es számot húztam, majdnem az utolsó voltam. Ez először rossznak tűnt, de rájöttem, hogy van jó oldala is: több ajándék közül rabolhatok. Persze mivel előttem is többen tolvajkodtak, így akitől szívesen elvettem volna a csinos kis piros táskáját, attól már előzőleg is raboltak, így tőle már nem lehetett. Mástól meg nem akartam, és inkább a maradék 2 ajándék közül kiválasztottam az egyiket. Igazából nem is választhattam volna a másikat, mert az az enyém volt. :) Amit én vittem. :D Az maradt legutoljára, az tűnt ezek szerint a legnyomibb ajándéknak csomagolás alapján. :D Nem baj. Amúgy nekem egy Starbucks 15 dollárt érő ajándékkártya jutott, azaz párszor ingyen vehetek ezt-azt kedvenc kávézómban. Végül is nem bánom, hasznos, ha azt nézzük. Amúgy vicces volt, mert ami olyan jó  és olyan szépen becsomagolt ajándéknak tűnt, az rendszerint nem váltott ki olyan nagy megelégedést és örömöt, mint amit feltételezett. Az én ajcsim amúgy egy cuki kis karkötő volt, szerintem elég korrekten és vállalhatóan nézett ki. Az egyik japán csajszi, Yukiko húzta. Úgy tűnt, hogy örül neki, szerintem pont illik hozzá. Talán jó is, hogy ő húzta (vagyis az maradt neki :D ).





Az elmúlt 2 napban esős idő volt. Fura is, mert mióta itt vagyok, ilyen nem volt. Előfordult, hogy esett egyszer-kétszer 10 percig vagy maximum 1-2 óráig, de aztán kisütött a nap és jó idő lett. Ehhez képest tegnap majdnem félnap zuhogott, ma is több órákat esett, egész nap borús volt. Lehet, hogy a hétvége sem tartogat kellemesebb időjárást, de azért csüggedni nem fogok, majdcsak előbújik a felhők közül a nap. :)

Tuesday, November 20, 2012

Kondi, au pair tali, rakott krumpli

A múlt hét hétfő szabad volt, hiszen a szülők nem dolgoztak a Veteran's Day miatt. Kiváló alkalom nyílt arra, hogy egész nap pihenjek, lustizzak, na és persze ellátogassak a kedvenc ruhaboltomba. :) És ha már arrafelé jártam - hogy ne jöjjek haza üres kézzel - beszereztem pár új darabot is... Szükség volt néhány melegebb ruhára is, értem ezalatt a hosszú nacit, farmerdzsekit, meg néhány felsőt, ami nem ujjatlan vagy top. Hiába, estefelé, amikor lemegy a nap, itt sincs már 30 fok. Amúgy teljesen kellemes az időjárás továbbra is napközben, valahogy nem hiányzik a novemberi hűvös, borongós idő. Amikor még otthon voltam Magyarországon, mindig napos időjárásra vágytam. De hát tudjuk jól milyen változékony otthon, az valahogy mindig fel tudott húzni, hogy nem bírt egy állandóság lenni benne. Ezzel szemben itt egy dolog biztos: süt a nap. :) Persze azért akad borongósabb nap is, de az a kevéske belefér.

Kedden host anyu ismét szabadnapos volt, S. pedig elment valami túlélőtáborba. Na jó, lehet nem az volt, de mindenféle izgalmas és veszélyes dolgot csináltak, mint evezés, hegymászás, medvevadászat stb. :) Mindegy is, péntekig színét sem láttam a kiscsajnak. Délelőtt utoljára elmentem az ESL kurzusra Mai-jal, amit végigunatkoztam, pedig összerakott a tanár a csoportból a 2 legjobb emberrel, de sajnos még közülük is az egyik folyamatosan nézegette a szótárát miközben beszélgetni próbáltunk teljesen hétköznapi dolgokról. :( Ez volt az utolsó óra, amin részt vettem, csütörtökön már nem mentünk. Délután elvileg J.-nek edzése lett volna, de anyuka közölte, hogy ma nem fog menni a kiscsávó, mert gondjai vannak a suliban - a tanára épp aznap szólt neki. Így anyuka ment el J.-ért suliba, mivel beszélni akart a tanárral. Miután megjöttek, kifaggattam anyucit, hogy mi a pálya a kissráccal. Állítólag nem minden házival készült el, pedig ez nem volt eddig jellemző rá. Azt ugye se host anyuka, se én nem tudjuk, ha valamit nem csinál meg, mivel sosem jelölik be vagy írják fel, hanem fejben tartják. Mi meg max. csak azt tudjuk leellenőrizni, amit megcsináltak. 
Szépen elbeszélgettek a szülők J.-vel, megrendszabályozták kicsit, nem használhatta a számítógépet, nem videójátékozhatott, nem mehetett ki játszani a többiekkel az utcára egész héten. Helyette, mint a kisangyalok házi feladatot készíteni, utána minimum fél órát olvasnia kellett. Szerintem is ez a minimum. Szerencsére a videójátékot még a mai napig sem nyomkodhatja. Nem tudom, de rá valahogy nem jó hatással van. Teljesen belemerül, amikor azzal játszik, megszűnik körülötte a világ. Szerintem ha 24 óráig hagynánk előtte, fel sem kelne, se enni, se inni, se aludni, se semmit. Persze au pair szempontból ez nem feltétlenül baj, de hát azért megkedveltem már annyira ezt a kisöreget, hogy ennyire önző azért ne legyek már. 
Ettől függetlenül én délután 4-kor húztam is La Jollára, és suli előtt ismét befigyelt egy kis beach P.-vel. Na persze nem strandolni mentünk, hanem csak egy sétára. Szerencsénk volt, mert nagyon szép naplementét sikerült elkapnunk, szinte teljesen tiszta volt a levegő, nem volt párás, nem volt felhő az égen. Egyszóval beautiful volt. :)

Kedvenc képem :)

Fej-sziluett




Az egyetemi óra a szokásos jó hangulatban és rendkívül gyorsan telt el. Ezúttal hazafelé nem volt köd, így a lehajtót sem vétettem el. :)

Szerdán igazán könnyű dolgom volt reggel, mivel csak kissrácot kellett suliba vinnem, ő meg már korán reggel harcidíszben készen áll a sutyóra, csak éppen elé kell raknom a szokásos müzlijét vagy vajas kenyerét. Miután ledobtam az iskolánál, úgy döntöttem, hogy visszafekszem aludni. Alig tettem le a párnára a buksimat, jön egy sms... Na mondom, de jó, már aludni sem lehet nyugodtan. :) Carolina írt, hogy szakított a barátjával, aki Kolumbiában van amúgy. Jó mondom, nagyszerű, de ezt miért kell mindenáron bejelenteni most azonnal, reggel, sms-ben. :) Lehet, hogy bunkónak tűnök ez alapján, de annyira nagy puszipajtások nem vagyunk, és annyira nem folytam bele a magánéletébe, de lehet, hogy csak el akarta valakinek újságolni. Mindegy is. Amikor alvásról van szó, kicsit nyűgösebb vagyok, mint általában, de szerintem ezzel mindenki így van. Úgyhogy csendben tudomásul vettem és már azzal a lendülettel fordultam is át a másik oldalamra, hogy megpróbáljak kicsit szundítani. Rá 10 percre, mikor éppen megérkeztek volna az álommanók, megint írt egy üzenetet drága au pair kolleginám. :) Ezúttal azonban valahogy jobban tetszett a tartalma az sms-nek. Konditerembe invitált. Naná, hogy megyek. :) Mindjárt felpattantak a szemeim. Gyorsan visszaírtam neki, hogy éppen aludni próbáltam, próbálok, de egy másfél óra múlva készen állok a kemény edzésre. A szitu az, hogy neki van egy kártyája az egyik ilyen klubba, ahol van konditerem, pár medence, szauna, meg ilyen hasonló jelentéktelen dolgok. És aki vele megy, annak szintén ingyen van. Így hát elmentem vele. Nagyon régen voltam már, valahol hiányzott is, de nem jutottam el eddig itt kint. Éppen ideje volt. Majdnem másfél órát voltunk, jól kiedzettem magam, de azért módjával, mert elsőre nem akartam túlzottan megerőltetni magam. Nem nagy a terem, de a célnak tökéletesen megfelel. Van elegendő mennyiségű és minőségű gép, ez a lényeg. :) Remélem minél hamarabb megyünk újra.

Csütörtökön P.-vel megnéztük az új James Bond filmet, a Skyfall-t, aminek óriási-jó a zenéje. Nyilván a címe is ez. Skyfall. Adele előadásában. Hallgassátok meg. A filmet annyira nem ajánlgatom, az nem fogott meg nagyon, de egynek elment. 

A hét további napjai ezzel-azzal elmentek, annyira nem is fontos. A vasárnapi nap az, ami érdekesnek tűnhet. Ezen  a napon volt a havi au pair találkánk. A meetingre a koordinátorunk házában került sor, aki szintén itt lakik Chula Vistában, tőlünk nem messze. Ez alkalommal minden au pairnek a saját nemzete ételeiből kellett egy tetszőlegesen kiválasztottat elkészíteni és elvinni a találkozóra, aminek a lényege tehát nem más volt, mint a zabálás. :) Sokáig nem filóztam a dolgon, kb. 10 másodperc alatt eldöntöttem, hogy a rakott krumpli volna a legcélszerűbb. Bár kokettáltam a palacsinta vagy a madártej gondolatával is, de ezek csak inkább ilyen vésztartalékszerűen ugrottak be. Szerencsére volt segítségem a rakott krumpli elkészítésében P. személyében. 1 órát számoltunk a sütésre, de nyilván az előkészületek miatt kicsit hosszabbra nyúlik a dolog. Így is lett. Sőt, kicsit még hosszabb lett... De jó munkához idő kell ugyebár. :) Fél 12 után kicsivel álltunk neki, és 2 után végeztünk. Persze gyorsan megettük a kis miniadagunkat, amit külön magunknak csináltunk, aztán léptem is a meetingre, mert az meg 2-től volt.

Előkészületek

Rakom...
Fázis x
Késssszzz

Háromnegyed 3 után futottam be a koordinátorunk, D. házába sűrű elnézéséket kérve, de nem volt gond, nincs ez olyan szigorúan véve. Volt aki még akkor ott kezdett el kisütni valamit. :) Egyébként nagyon sokan eljöttek, meg is lepődtem, mert általában alig vagyunk. Augusztusban voltunk szép számmal a La Jollás talinkon, és most megint. Nem hiába, az ingyen kaja mindenkit vonz, mindegy, hogy a világ melyik részéről jöttél. :) Amúgy volt a terítéken magyaron kívül lengyel, lett, ukrán, olasz, japán, brazil, mexikói, ecuadori, kolumbiai, panamai és amerikai étel. Azt el kell hogy mondjam, hogy a rakott krumpli nagy sikernek örvendett. Szinte nem is volt olyan ember, aki ne kóstolta volna meg, és vagy heten-nyolcan meg is dicsérték. :) Szóval ügyesek voltunk. :) Jómagam megkóstoltam sok ételt, bár bevallom, mindent nem. Például a japánt kihagytam, mivel a rizst nem komálom. Nem tudnám megmondani melyik ízlett legjobban. Valamelyik lengyel csaj hozott egy viszonylag egész finom kis valamit. Sajnos nem tudom a nevét. Azon kívül a brazil lány desszertje, ami valójában portugál, de állítólag Brazíliában is hagyomány készíteni. Nagyon lágy, plazma halmazállapotúnak mondanám, és az íze rendkívüli módon emlékeztetett a madártejre. :) Szerintem csak annyi a különbség, hogy ez nem folyékony volt. A másik brazil leányzó hozott valami fini csokigolyókat, az is bejövős volt. Érdekesség, hogy megint csak egy lengyel étel egy az egyben a töltött káposztára hasonlított. Ki hitte volna, hogy ennyi hasonlóság van az ételeink között. :) Tetszett ez a meeting, hiszen jót ettünk, beszélgettünk, s kicsit belekóstolhattunk (szó szerint) egymás kultúrájába az ételeken keresztül. 



Zárom soraimat, mivel későre jár erre Californiában, ideje álomra hajtani a fejemet. :) A következőkben már igyekszem szorgalmasabban írni. Most már behoztam a lemaradásomat, de kétlem, hogy minden nap jelentkeznék, mivel annyira azért itt sem izgalmas és érdekes az élet. :) Untatni meg senkit nem akarok, még a jövőbeli visszaolvasó magamat se. :)

Sunday, November 18, 2012

Lelkes blogíró lettem (?)

Las Vegas utáni napon nem volt egyszerű felkelni reggel, de fel kellett... A nagyszülők még itt voltak, másnap, szerdán mentek vissza Seattle-be. Még kedden J.-nek, a kissrácnak baseball edzése lett volna, de kitalálta, hogy fáj a hasa. Azért mondom, hogy kitalálta, mert így is volt. Kamu volt az egész. Amikor suliból hoztam haza, még semmi baja nem volt, viccelődött, folyamatosan mondta a kis mondókáját. Aztán itthon, amikor megsürgettem, hogy készülődjön, hirtelen "rosszul lett". Előadta, hogy görcsöl a hasa és nem tud edzésre menni. Nekem ez nagyon gyanús volt, de mivel felhívta az anyukáját elpanaszolni neki a problémáját, és ő úgy döntött, hogy akkor maradjon itthon, én nem szólhattam bele a dologba. Ők tudják... Érdekes módon miután engedélyt kapott, hogy kihagyja az edzést, hirtelen meggyógyult. Semmi baja nem volt már. Ismét visszatért a régi J. közénk. :) Ismerem ezeket a trükközéseket, nagy ritkán, egyszer vagy kétszer én is eljátszottam annak idején. :) Miután host apuka hazaért melóból, ő is sejtette, hogy valami sántít itt a történetben, mert a kissrác láthatóan már egészen jó színben volt. Meg is jegyezte nekem, hogy néha a gyerekek "eljátsszák a nagy halált", ha ki akarnak bújni a kötelességeik alól, és hogy ezt ő mennyire nem szereti. Mondtam is neki, hogy nekem is úgy tűnt, hogy ez a hasfájásos sztori csak színészkedés. Azt tanácsolta, hogy ha legközelebb lesz hasonló, csak fogjam a gyereket, és vigyem, ahova kell. :) Persze elbeszélgetett J.-vel, hogy ilyet nem lehet csinálni, mert felelősséggel tartozik a csapata iránt. Ha az apja világosítja fel a dolgokról, mindig megérti. Mindkettő gyerek. :) A legnagyobbat meg szerintem nem kell már ilyen szinten nevelni. Őt csak maximum azért "tolja le" apuka, mert nem beszél egy mukkot sem rajtuk kívül senkivel. :D
Szóval aznap kedden nem mentünk olyan korán az egyetemre, ráértünk később elstartolni. Kikaptuk a teszteket, ami a lehető legjobban sikerült, de erről már tettem említést. 
Másnap, szerdán reggel Nana és Papa elhagyták a házat mire én felkeltem. Sajnos abban a hitben voltam, hogy csütörtökön mennek haza, így nem sikerült elköszönni tőlük személyesen, ezért úgy éreztem, illene egy sms-t dobnom a nagyinak, hogy sajnálom, hogy nem tudtunk rendesen elbúcsúzni és örültem a találkozásnak, és köszönöm a segítséget a gyerekekkel. Pár óra múlva aztán felhívott Nana és beszélgettünk egy jó 10 percet. Nagyon aranyos volt, bár sokszor nem értettem miről beszél éppen, de hát telefonban nem is mindent értek meg angolul. A lényeg, hogy jófej voltam, hogy írtam, ő jófej volt, hogy felhívott. Nem tudom, hogy találkozunk-e még az életben, majd kiderül. Ha igen, annak csak örülni fogok. Kellemes kis öregek mindketten, az egyszer biztos. 

Következő nap csütörtökön Mai-jal jelenésünk volt az első ESL (angol) kurzusunkon itt helyben. Elég érdekesnek volt mondható, mivel az első 2 óra egy szülő-tanár találkozóval ment el, valójában egy iskolaszintű szülői értekezleten vettünk részt. Mivel az óránkat tartó tanárnak is ott kellett lennie, így mi is beültünk rá. Nem mondom, hogy életem legizgalmasabb előadása volt, de egy Külkeres Analízis előadásnál mindenképpen érdekesebb. :) Sovány 1 órás angol órát tartottak így ezután, amin a tanulók döntő többsége nemrég kezdte az angolt, vagy legalábbis nagyon alapszinten van. Ez pedig azt jelenti, hogy nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb hely a fejlődésre. De mivel még az első óra volt, és rövidebb is, adtam még pár esélyt, hogy meglássuk, mi sül ki belőle. 

Pénteken host anyuka nem ment dolgozni, így még könnyebb napom volt, előbb is szabadultam. Este PB-re mentünk bulizni a csajokkal. Már jó ideje ígértem, hogy megyek, pótoljuk az elmaradást, így nem volt mese, menni kellett. :) Először valami lakásban kezdtünk, ahol a spanyol ajkú barátosnéim újdonsült barátai laknak. Ilyen kis lepukkadt albérletszerűség fiúknak dolgot kell elképzelni. :) Ott iszogattunk egy keveset, beszélgettünk, aztán mentünk a kiszemelt szórakozóhelyre. 



A bulihelyre vezető 5 perces úton a csajok a kocsiban odaadták a szülinapi ajcsimat, amit szeptember vége óta nem sikerült nekik. Egy aranyos kis fekete felsőt kaptam tőlük. Bár a fekete nem a színem a felsők tekintetében, de ez a darab tetszik. Örültem neki. Egy kis képeslapot és jókívánságot is mellékeltek. Aranyos tőlük. :)
A buli nem igazán tetszett, valahogy a zene nagyon gyenge volt. Nálam ez a meghatározó. Na meg persze a társaság. Még szerencse, hogy az jó volt. :) Mivel Halloween-t másnap, szombaton ünnepelték itt az USA-ban - mármint hivatalosan csak a következő hét szerdán volt a napja, de ezen a hétvégén bulizott mindenki - így már péntek este nagyon sokan beöltöztek és úgy mentek partyzni. Amint látható, mi nem így tettünk. Előző nap elmentem maskarát nézni, de nem találtam semmi ínyemre valót, és tisztában voltam azzal is, hogy nem nagyon lesz rá szükségem, mert arra a szombatra már jó előre volt programom...
1 óra után léptünk le a buliból, a brazil leányzó dobott le a tütümnél, aztán zúztam haza. Ekkor esett meg velem először, hogy majdnem elaludtam a volánnál. Egyedül voltam ugye, fáradt is, álmos, befűtöttem kicsit, mert lenge öltözetben éjjel 1 után már fáztam. Adott volt minden ahhoz, hogy bealudjon az ember. Volt egy pillanat, amikor fél másodpercre leesett a fejem. Akkor nagyon megijedtem, de már 1 kijáratra voltam, hogy lehajtsak az autópályáról és megérkezzem Chula Vistába. Így is csak nagy nehézségek árán tudtam ébren maradni, de ha előbb jön el ez a mélypont, tuti lehajtok az első exit-nél, ami útba esik és dobok egy szunyát az autóban. Ha legközelebb lesz ilyen, akkor nem indulok el, hanem inkább alszok a kocsiban egyet, vagy nem tudom, de tényleg nagyon veszélyes, nem lehet ezzel viccelni. Hiába hiszi azt az ember, hogy tudja az ébren maradást kontrollálni, ha igazán álmos vagy, nem lehet. Ezt most megtapasztaltam.

Szombaton aztán nekem kimaradt a bulizás, mert a Drakula című ballet-előadásra mentem P.-vel. Soha életemben nem voltam még ilyenen, úgyhogy éppen ideje volt. Este 8-kor kezdődött,  3 órás volt, két darab szünettel, így 11 után végeztünk. Nagyon tetszett, egyáltalán nem bántam meg, hogy a vad partizás helyett egy kis kultúrát választottam szombat esti kikapcsolódásnak. Se angol tudás, se magyar tudás nem kellett hozzá ugye, hiszen egy mukkot sem beszéltek vagy énekeltek benne. Elkapott az érzés, hogy milyen jó is volna gyakrabban eljárogatni ilyen helyekre, és elmenni például színházba is, ahol már oly régen voltam. Annak mindig megvan a maga varázsa. :) Előadás után betértünk egy mexikói (szerintem ezt már nem is kéne leírnom :) ) étterembe és ettünk egy jót. 

Következő héten aztán hétfő este J. belázasodott és így másnap, kedden nem ment suliba. Nekem kedden és csütörtökön délelőtt van ESL kurzusom, így először az volt a terv, hogy host apuka délelőtt, amíg én órán vagyok, itthon marad a kissráccal, de mondtam nekik, hogy igazán nincs rá szükség, kihagyom az angolt kedd délelőtt, nem gond. Így is lett, egész délelőtt és délután J.-t ápolgattam. Na persze nem volt annyira beteg, de tény, hogy volt láza egész nap. Így főzöcskéztem, lestem minden kívánságát, öntöttem bele a folyadékot stb. :) Másnapra meg is gyógyult. :) Jó, nyilván nem azért, mert én ilyen kis buzgón ápolgattam, hanem mert erős kis szervezete van. Azt mondta, hogy életében ez a 2. vagy 3. eset, hogy beteg. :) Még kedden délután mentünk ismét az egyetemre, a másik angol kurzusunkra. Ezúttal megint előbb tudtunk indulni, mert host anyuka korábban hazajött. Óra előtt pedig ellátogattam La Jolla Shores-ra a beach-re sétálni, naplementét elcsípni és párat fényképezni kellemes társaságban... :) 

Fényfoltok a vizen



Másnap szerda. Halloween napja. Délután, miután gyerekeket meghoztam iskolából, el kezdtünk tököt faragni. Bevallom töredelmesen, soha életemben nem csináltam még ilyet. Ez volt az első alkalom. Természetesen J.-nek segíteni kellett a tök formálásában, ami annyit jelentett, hogy teljes egészében én faragtam ki a tököt. Ahhoz képest nagyon jól sikerült, meg voltam elégedve magammal. Azt hittem sokkal bénább vagyok. Kissrácnak is tetszett, vállalható volt, ki is tette az ajtó elé. :) Képet nem készítettem, tiszta tökös volt a kezem, nem foghattam meg a gépet úgy. :) (Valójában teljesen kiment a fejemből.) Nálunk a gyerekek a kis barátokkal csordában szoktak menni a házakhoz édességért, szóval én erre a kis mókázásra (szerencsére) nem voltam meginvitálva, így miután a szülőegység hazaért, léptem is otthonról P.-hez. Így is természetesen belekóstolhattam a trick or treat-ezésbe, amikor a gyerkőcök beöltözve járják szépen a házakat, bekopognak és édességet várnak és jó esetben kapnak. Csak éppen nem kellett mennem a gyerekekkel, hanem mi vártuk őket. És hogy hogyan vártuk őket? Kedves, aranyos, bájos, bizalomgerjesztő, félelemre egy csepp okot nem adó környezetben... :)



Aztán csütörtökön, már november elején járunk ugye, sikerült eljutnunk Mai-jal az ESL kurzusra és írtunk egy tesztet, hogy kiderítsék, milyen szinten vagyunk. Hát a teszt majdnem teljesen hibátlan lett, azaz a legmagasabb szint felső kategóriájába kerültem, Mai is megütötte a legmagasabb szintet. Ez a teszt egyébként végtelenül egyszerű volt, nagyon kezdőknek kitalálva. Szóval mindez nem jelenti azt, hogy anyanyelvi szinten tudok angolul, attól még nagyon-nagyon messze vagyok. De konkrétan ezen az angol kurzuson nincs lehetőségem fejlődni. Nagyon unalmasak az órák, olyan dolgokról tanulunk, és olyan dolgokat csinálunk, amit általános iskola felsőben vettünk. Bár még utána héten is elmentem a kurzusokra, de be kellett látnom végül, nem sok értelme van. Ezért hát úgy döntöttem, hogy a jövőben ezt hanyagolni fogom. Másik angolkurzus után kell néznem, vagy egyszerűen más módon kell gyakorolnom. Igazából a beszédet kell leginkább fejlesztenem.

Pénteken aztán suli után play-date volt nálunk. Carolina, a columbiai au pair áthozta a host gyerekeit és itt töltöttek pár órát. Az egyik "gyereke", L. nagy spanja S.-nek, L. öccsét azonban nem igazán csípi a kissrácom, látszott is a fején, hogy mekkora unalommal játszik vele, miközben a másik kissrác mindenen tud lelkesülni, állandóan pörög, nem lehet leállítani, olykor neveletlen is kicsit, szóval nem irigylem Carolinát. :) A két kissrác kint játszott az udvaron, én közben kaját csináltam, Carolina pedig elment egy 20 percre felszedni a legkisebbet pre-school-ból. Én 3 percenként kinéztem a srácokra, minden rendben van-e. Épp amikor egy ilyen rövid ellenőrzésről visszajöttem, rá 1 percre jönnek be mindketten, Carolina kissráca csurom vizesen, mivel beleesett a medencébe... Na mondom, ez igen. Valószínű, hogy "véletlen" volt... Állításuk szerint igen. Szerintem a kissrác bele akart esni és kész. Kicsit mérges lettem rá, mert folyt róla a víz és úgy jött be a szőnyegre. Gyorsan kivezettem, adtam neki egy törölközőt, bevágtam a ruháit a szárítóba, megkértem J.-t, hogy kölcsönözzön neki egy rövidgatyót és egy pólót addig. Szerencsére nemsokára kellett menniük haza, mert Carolina vitte a legkisebbet táncra. Jók a play-date-ek, csak mondjuk Carolina kissráca nélkül. :) 
Este voltam moziba P.-vel, a Flight című Denzel Washington filmet néztük meg, és nagyon tetszett. Mindenkinek tudom ajánlani. Jó kis film. 

Elérkezett a hétvége ismét. Szombaton 4 óra magasságában koccoltam le itthonról, felszedtem Carolinát, aztán Mai-t és zúztunk La Jollára egy házibuliba. Korábban már voltam hasonlón, és hosszasan regéltem is róla az egyik bejegyzésben. Talán páran emlékeztek. Nos, ezúttal ugyanabba a kecóba mentünk, és ezzel csak akkor szembesültem, amikor beléptem a lakásba. :) Néhány arc ugyanaz volt, de persze rengeteg újjal is találkoztunk. Kicsit laposnak éreztem a partyt, de lehet, hogy csak nekem vannak nagy elvárásaim, vagy szimplán csak kiöregedtem belőle, nem tudom. :) Az előző hasonló mindenesetre jobban tetszett. Na és akkor ne is beszéljünk Vegasban az Encore bulájról. :)

Carolinával
Lorenával
Csajszikákkal
Este 11 óra felé az egyik házigazda takarodót fújt, így el kellett hagyni a helyszínt. Úgy terveztük, hogy onnan PB-re megyünk, de valamiért Lorena nagyon a downtown-ba akart menni, így a végső döntés ez utóbbi mellett történt. Én Carolinát vittem az én autómmal, a többiek mentek a másikkal. Amikor beértünk a belvárosba (és már rég elhagytuk Pacific Beach-et, azaz PB-t) felhívtuk Lorenáékat, hogy ők merre járnak. A válasz az volt, hogy hát PB-n, hol máshol... :D Haha. Ugyanis a többiek maradtak az eredeti tervnél, miszerint jó lesz nekünk PB, csak Lorena drága egy pöppet becsiccsentett és megkavarta a dolgokat. Hát onnan már valahogy nem vitt rá a lélek, hogy visszatekerjek még PB-re, aztán lehet, hogy 1 óra múlva meg jöhetünk vissza haza, szóval, szépen 5 másodperc alatt meghoztam a döntést: megyünk haza. Carolina se nagyon ellenkezett, ez most így jött össze.

Vasárnap volt szerencsém ismét indiai étteremben járni P.-vel. Aki rendszeresen olvas, az talán emlékszik rá, hogy San Franciscóban jártam ilyen helyen először és hogy mennyit áradoztam a kenyerükről, amit azóta sikerült kiderítenem (pontosabban ezen a vasárnapon), hogy nan-nak hívnak. Valamint ezúttal kihangsúlyoztam, hogy nem közepesre, nem erősre kérem szépen az ételt, hanem a lehető leggyengébbre. :) A nan-kenyérből pedig egyenesen négyszer rendeltünk. :) Isteni finom.

Következő héten, ami november 5-11-e volt, hétfőn J.-nek most először segítenem kellett a háziban. Matek. Nagyon sok volt. Szorzás. Tudta ő, csak a mennyiséghez nem szokott hozzá. Így leültem vele, és együtt csináltuk, ellenőriztem stb. 2 órát elütöttünk vele. Amúgy 10, maximum 30 perc alatt be szokta fejezni. Mondjuk nem volt jó passzban, be is vallotta miért, amin én is igencsak elcsodálkoztam, sőt először el sem akartam hinni, de a kiscsaj is ráerősített, szóval valószínűleg úgy is van. De mivel a szülők még nem tettek róla említést, addig nem is beszélek róla, felesleges, majd ha már biztos lesz, valamint időben is közelebb kerülünk hozzá, beszámolok róla itt is. Valamilyen szinten engem is érint, de nyilván nem rólam van szó.

Kedden aztán este az egyetemről hazafelé menet akkora köd volt, hogy alig láttam a kocsi orra elé 1-2 méterre. Nem túlzok. Mondjuk mindez az utolsó 4-5 mérföldön volt leginkább, bár már San Dieogóban is volt köd, de ott azért még lehetett látni annyit, amennyit kellett. Viszont mielőtt megérkeztünk volna Chula Vistába, nagyon sűrű lett. Jócskán vissza kellett venni a sebességből és a jobb szélső sávban gurulgattam. Egy-két autós csak úgy száguldott el mellettünk, nem is értettem, nekik valami speciális látásuk van vagy mi, mert tényleg semmit nem lehetett látni. Olyannyira, hogy el is vétettem a kijáratot.... Annyira figyeltem a vonalat, hogy elmentem az exit-ünk mellett. Óriási. Ezt is megértem. Nap mint nap megtettem, megteszem ezt az utat, ismerem már ezeket a kihajtókat, autópályákat, mint a tenyerem. De elvétettem. :) Szóval el lehet képzelni mekkora is volt az a köd. De szerencsére a következő lehajtón már megtaláltam a helyes utat, és igaz kissé odébb, de így is Chula Vistában kötöttünk ki. Szépen hazaszállítottam Mai-t, aztán magamat is.

Csütörtökön host anyuka ismét felszívódott. Hétfőig nem is láttam újra. Valami munkaügyben utazott el ismeretlen helyre. :) Ennek apropóján pénteken estefelé összedobtam valami vacsit, hogy ne haljanak éhen itt a gyerekek, meg host apukának se legyen rá gondja, ha holtfáradtan hazaesik a melóból. Milyen jól is tettem, nem győzött hálálkodni M., hogy erre is gondoltam. Főleg, mert ő meg egy haverjával ütközött pár órára, szóval busy volt. Ennyit igazán meg lehet tenni, egyáltalán nem fáradtság nekem, főleg úgy, hogy ilyen jó életem van itt náluk. Néha nem árt viszonozni valami úton-módon. :)

A hétvégén aztán ismét magyar társaságban lehettem. Ugyanis szombaton egy magyar vacsorára voltam hivatalos. Egy idősebb házaspárnál volt kisebb összeröffenés, elég szűkkörű, kb. 15-en voltunk. Már mindenkit ismertem a vacsiról, csak a házaspár gyerekeivel nem találkoztam még. Volt mindenféle földi (hazai) jó: pálinka, rakott krumpli, brokkolileves, illetve ilyen-olyan süti, mint például tiramisu. :) Kellemesen telt el ez a délután, este, jól éreztem magam, persze angolul ezúttal sem tanultam meg jobban, haha. :D

Ezzel pedig 1 hét közelségbe kerültem a jelenhez. Már ami a blogírást illeti. De nem szeretnék olvashatatlanul hosszú bejegyzést, így az elmúlt 1 hét történéseit majd kicsit később hozom. Addig is minden szépet és jót kívánok! :)

Friday, November 16, 2012

Vegas 3. és 4. nap

A 2. nap azért hiányzik a címből, mert arról már regéltem, az a nap teljes mértékben a Grand Canyonnal ment el...
Október 21.-ét, vasárnapot írunk. A canyon-beli túránk után igyekeztem kipihenni, kialudni magam. Ez többé-kevésbé sikerült is. Délelőtt, miután átvergődtünk a kis motelecskénkből a Mirage nevezetű sokkal de sokkal fényűzőbb szállodába, nekiindultunk várost nézni. Évitől elbúcsúztunk, ő ment vissza LA-be, így négyen maradtunk. 
Azt a részt utáltam a legjobban, amikor a cuccainkkal kellett egyik helyről eljutni a másik helyre. Én csak kézipoggyászt vittem, de elkövettem azt a hibát, hogy még anno otthon májusban olyan táskát vettem erre a célra, aminek nincs kereke. Sőt,vállra akasztható pántja se... :( Így ezúttal is szívtam rendesen, mert csak simán a kezemben tudtam cipelni. Vegasban pedig - mint tudjuk most már - a távolságok korántsem akkorák, amekkorának elsőre tűnnek... (Mandalay Bay esete). Arról nem is beszélve, hogy nincs zebra, hanem kis felüljárókon tudsz átjutni az út másik oldalára, ami plusz 3-4 percet vesz igénybe. Vasárnap délelőtt először átsétáltunk a Cosmó-hoz "felszedni" Viviéket. Amíg ott várakoztunk kb. 30-40 percet Katicával, pár fotót ellőttünk azért.

Katica

Cosmó előtt
Amikor Viviék is kicsekkoltak a hotelből, egyenesen a Mirage felé vettük az irányt. Valahogy nem pár perces séta kerekedett belőle, hanem gyalogoltunk vagy fél órát. Én már kivoltam a táskám miatt. Wivivel egyszer még cseréltünk is, nagyvonalúan felajánlotta, hogy cipeli a táskámat, cserében én húztam az övét. Nem volt kis darab az sem, de legalább csak húzni kellett... Persze még az úton visszacseréltük, szerintem rájött, hogy tényleg nem olyan nagy fun a kézipoggyászom hurcolászni.
Miután végre valahára megérkeztünk a szállodánkba, gyors becsekkolás után elfoglaltuk a szobánkat. Ezúttal nem voltunk olyan magasan, mint a Cosmó-ban Viviék, de azért tetszett minden, bár sok időt most sem töltöttünk a szobánkban.




Délután aztán körbejártuk fél Olaszországot, hiszen Vegasban egy igazi kis Róma és Velence található. Éppen az olasz "túránkon" voltunk, amikor belebotlottunk abba a promóter csávóba, akinek a vegasi tartózkodásunk legszuperebb buliját köszönhetjük. Az Encore nevezetű hotelbe szólt a ,,belépőnk", ami kétségkívül a város egyik, ha nem a legpazarabb szállodája, és a hozzá tartozó club pedig az egyik legfenszibb hely ott, hogy szép magyarosan fejezzem ki magam. :) Csakhogy érzékeltessem, hogy mennyire is, ezután az ajánlat után elég hamar leszólított minket egy másik promóter srác, és amikor elárultuk neki, hogy már van bulihelyünk estére, rákérdezett, hogy hol, és miután elárultuk neki, először visszakérdezett, hogy tényleg jól hallott-e, és amikor megerősítettük, hogy igen, pontosan oda megyünk, nem igen tudott mit mondani, csak tudomásul vette egy fejbiccentéssel és jó szórakozást kívánt. Nem igen próbált meggyőzni minket, hogy az ő általa kínált party fergetegesebb lesz - mivel nyilván nem lehetett az. :)









Kötelező kép - ha már a kaszinók városában vagyunk










A hotelünkkel...
Betértünk néhány hotel-kaszinóba, körülnéztünk, örültünk ezerrel, aztán mentünk tovább. Természetesen a Caesars Palace volt ezek közül a legnépszerűbb a körünkben (különösen Vivi szemében), főként a Másnaposok című film miatt. :)





Mert egy angyal vagyok... :-P


Szivárvány



Bent...
 A Bellagio előtti szökőkút show-t ismét megcsodálhattuk, ezúttal videót is készítettem róla.
Persze a felvétel hagy némi kívánnivalót maga után. De jobb híján ez is megteszi. :)






Városnézés után fogtuk magunkat és elbuszoztunk Vegas legmagasabb épületéhez, a Stratosphere-hez. A két Vivi és én olyan jegyet vettünk, amivel rájdolni is tudunk majd a tetején - merthogy egy kis mini vidámpark van felállítva ott... Katica csak sima jegyet vett, ő már akkor tudta, hogy nem lesz vidámkodás fent. :) Amikor felértünk csodálatos látvány tárult elénk. Lábaink előtt hevert egész Las Vegas. Nem hiszem, hogy voltam valaha is ilyen magasan. Mármint nyilván amikor repülőn ültem, akkor igen, de amúgy a földön nem. Nagyon élveztem. Bár tériszonyos vagyok, de az jobban előjön pár méter magasságban, vagy a létra 3.-4. fokán, nem közel 300 méter magasságban. Ugyan már, az túl magas ahhoz, hogy az embernek tériszonya legyen, haha. :) Először még csak zárt térben 360 fokos panorámával tekinthettünk körbe a városra, aztán kisvártatva rászántuk magunkat, hogy egy emelettel feljebb merészkedjünk, ahol már csak a korlát választott el minket a mélytől, és felmérjük a terepet a lehetséges megülnivalók tekintetében. Igazából 3 ilyen "kis ringlist" volt lehetőség meglovagolni. Mindegyik elég durva volt, meg kell hagyni. Viviék pont a számomra legfélelmetesebb pörgő kart próbálták ki, ami a torony legtetején található, és amikor működésbe kerül, ki van lógatva a semmi fölé, és van kb. 5-6 karja, ami szépen pörög körbe-körbe, az igazán bátrak pedig ezeken a karokon csücsülnek - feltételezem - nem éppen nyugodt lelkiállapotban... Erre azért volt kizárt dolog, hogy felüljek, mert nem bírom a pörgést és forgást. Ha körbe pörgetnek, elég ha csak 10 másodpercig, teljesen felkavarodik a gyomrom, és tuti kidobom a taccsot. És még sokáig rosszul is érzem magam. Ezt pedig nem akartam. Egy másik kis ,,játékszerrel" szemeztem egy ideig, ami szintén a semmi fölé rak ki, csak éppen sokkal alattomosabb módon. Síneken szépen lassan csúszol lefelé a semmibe egy kis minivagonban, aztán hirtelen megáll mikor azt hinnéd, hogy most zuhansz a mélybe, ott tart egy kicsit, aztán visszahúz. Aztán amikor azt gondolnád, ennyi volt, vége, szállhatsz is ki, újra elindul, csak éppen nagyobb sebességgel lódul neki, és ismét a semmi felett találod magad. Persze közben még ráz rajtad párat, csak hogy véletlenül se érezd magad biztonságban. :) Végül nem mertem felülni rá. Erre nekem fel kell készülni lelkiekben. :)
Viszont Vivi és Wivi bátor volt: a pörgőkart megülték, mint a hősök. Bár előtte Vivi félpercenként meggondolta magát azt illetően, hogy ráül-e vagy sem. De Wivi határozottságának köszönhetően, végül kéz a kézben, mindketten túlélték a rájdot. Erről videót is csináltam, a képek után megtekinthető...

Stratosphere
Ott voltunk fent
Szép szál épület na




Az árnyéka











Amire nem ültem fel..







Már a Stratosphere-n ránk esteledett, de ezúttal volt jegyünk a buszra, szóval nem tartott órákba, mire eljutottunk egyik helyről a másikra. A hotelben megint csak annyi időt töltöttünk, hogy kicsinosítsuk magunkat az esti bulira, amit már mindannyian nagyon vártunk. Ha jól emlékszem a páleszból megint pusztítani kellett kicsit, nem hagyhattuk, hogy szegény Vivi kiöntse a maradékot. Jó hangulatban indultunk neki az estének és az Encore-bulinak.



Természetesen busszal közelítettük meg az "ojektumot", így nem késtünk le semmiről. A bejutás is simán ment, a srác aki ellenőrizte az ID-nkat, magyar volt. :) Mindenhol magyarokba lehet botlani, hihetetlen. :)
Amúgy amikor beléptünk az Encore épületébe, mindannyiunk le volt nyűgözve. Legalábbis én totálisan. Ugye benéztünk valamennyi híresebb, ismertebb szállodába a pár nap alatt, szóval volt fogalmunk róla, mi merre mennyi hogyan, de személy szerint nekem ez a hotel vitte a pálmát. Annyira durván szuper jól nézett ki, hogy az valami eszméletlen. A luxus az luxus kérem szépen. Miután jól kitátogattuk a szánkat, jöhetett a buli. Nem volt rossz na. Enyhén fogalmaztam. :) A club első osztályú volt. A party is. Egyebet mondani nem tudok, minthogy ez volt életem legmenőbb bulija. Jól éreztük magunkat, még medencében is táncoltunk, szóval mi más kell még? :) 





Ez nem tudom ki volt, de velünk akart fényképezkedni, hát megengedtük :)
Buli után magassarkú nélkül...
Buszra várva
Lövésem sincs meddig voltunk a buliban, de nem siettünk haza. A hotelben aztán mialatt én a fürdőszobában voltam, Katica bedobta a szunyát, így nem tudtam elköszönni tőle. Nem akartam felébreszteni, amikor olyan édesen alukált már, mint egy kisbaba. :) 

Másnap mikor felébredtem, már hűlt helyét találtam, hiszen neki reggel korán el kellett hagynia a Mirage-t, mivel vissza a keleti partra kicsit több időbe telik eljutni, mint a szomszédos Californiába. :) Délelőtt szépen kényelmesen elkészültem, összepakoltam, kifényképeztem magam a hotelszobánkban, aztán Viviékkel ütköztünk a folyóson. Kicsekkoltunk, leadtuk a cuccainkat, hogy ne kelljen egész nap magunk után vonszolni őket, és már mentünk is szuveníreket vásárolni. Számtalan erre alkalmas boltot lehet felfedezni a Stripen, nem kellett messzire mennünk. Mindhárman vettünk ugyanolyan pólót "What happens in Vegas stays in Vegas" felirattal, azaz, ami Vegasban történik ott is marad. Ebédelni hol máshol, mint a Mekiben ebédeltünk (szinte mind a 4 nap). Néhány képet még készítettünk séta közben a Stripen, aztán tipliztünk vissza a Mirage-hoz, ahol felvettük a bőröndjeinket, táskáinkat, a shuttle buszunk pedig jött értünk, amit előző nap Katica rendelt meg nekünk. :D Még egyszer köszi szépen!







Pacsi
Elég hamar kiértünk a reptérre. Volt még bőven időnk az indulásig. Viviék San Franciscóba mentek, én vissza San Diegóba, ugyanazzal a légitársasággal, a beszálló kapuink is közel voltak egymáshoz, nekem 15 perccel előbb indult (volna) a gépem, mint nekik. Ülőalkalmatosságot nem igazán találtunk, így szépen letelepedtünk a földre konnektorhoz közel, és neteztünk, képeket töltöttünk fel, cseréltünk, el is ment ezzel az idő. Aztán elbúcsúztunk egymástól, és mindenki megindult a maga útjára. Jól éreztem magam a társaságukban, örülök, hogy velük mentem Las Vegasba, szerintem jól kijöttünk, eléggé egy hullámhosszra sikerült kerülnünk mindannyian. Szóval örültem nektek, csajok! :) Maga Las Vegas arra tökéletesen alkalmas, amiért az emberek általában odautaznak: szórakozni. :) Élni valószínűleg nem tudnék ott hosszútávon, de ha egy kis partyra, lazulásra, kaszinózásra vágyik az ember,vagy barátokkal szórakozásra, Las Vegast melegen tudom ajánlani. 

A járatom nem akart időben elindulni, késett vagy 20-30 percet. Felszállásnál kicsit rázott a gép és billegett össze-vissza, szóval para volt. Ez volt az első ilyen alkalom, amikor úgy éreztem, hogy nem megy simán a felszállás. Az az igazság, hogy elég kicsi volt a gép, lehet ez is közrejátszott benne. Ezt a felszállást egyáltalán nem élveztem és már vártam, hogy visszaérjünk San Diegóba. Alig voltunk 40-45 percet a levegőben, és már landoláshoz készültünk. Persze a leszállás sem volt egy kellemes élmény, mert egyszer csak elkezdett ilyen kékes-ezüstös színben villogni minden körülöttünk, mintha milliónyi villám cikázna, bár hallani nem hallottam semmit, hogy dörögne vagy ilyesmi. Rázott is kicsit a gép, nem mondom, hogy eszméletlen módon, de ennyire még sosem, mióta repülök. Szépen becsuktam a szemem, amíg végre ki nem tisztult minden és megpillantottam San Diego fényeit. Hallelujah! Mintha egy kicsit haza érkeztem volna... :)