Előkészületek I.

A cím feltételezi, hogy lesz II., esetleg III. rész is… úgyhogy ide nem szabad mindent leírnom, nehogy kifogyjak a mondanivalóból a következő fordulóra. Nagyon belelkesültem blogírás terén, bár lényegében az elmúlt 2 napban nem történt semmi különös, ami indokolttá tenné az újabb bejegyzés megszületését vagy inkább megszülését :P, de úgy gondoltam, hogy sok minden van azért, amiről írni lehet itt a boldog várakozás időszakában is.

Vegyük például mindjárt elsőnek a californiai jogosítványt, amit azonnal a családhoz való megérkezésem után meg kéne szereznem. Ehhez pedig nem ártana legalább egy icipicit felkészülni rá. Lelkiekben ez már pipa. Gyakorlatban igazából akkor tudok majd, ha ott leszek, s miután vezettem valamennyit California földjén is. Az elméleti vizsgát pedig egy szimpatikus kis kézikönyv áttanulmányozása után fogom pengén megcsinálni. Legalábbis reményeim szerint. Már 4x10 tesztkérdést megoldottam úgy, hogy akkor még egy betűt sem olvastam a könyvből, mit könyv, füzetből (nem egy vaskos példány). Blokkonként maximum kettőt hibáztam eddig (2/10), mondjuk azt becsülettel be is tartottam mind a négyszer. :D

Azért volt néhány idegenszó, amit nem ismertem, de vagy kikövetkeztettem, vagy nem. :D Leginkább ez utóbbiak nyomán születtek a hibák is. Vannak nyilván tök egyértelmű kérdések is, mint például amikor azt kérdezik, hogy ha 65 mérföld/óra a megengedett legnagyobb sebesség, akkor mennyivel mehetsz: 1. 65 és 70 mérföld/óra között, 2. amennyivel a forgalom halad, 3. maximum 65 mérföld/órával…???!? :D Becsapós, mi?! :P

Egy kedves californiai ismerősöm postán elküldte nekem a California Driver Handbookot, amit ezúton is szeretnék megköszönni neki, igaz nem olvassa a blogom, mivel nem tud magyarul, de azért köszönöm neki!

Bár a kézifüzetecske online is elérhető, de egyrészt nem sikerült megnyitni eddig, másrészt az ismerősöm ajánlotta fel, hogy elküldi és mire - a kötelező udvariassági körök, hogy hát ugyan, nem szükséges ezzel fáradnod, na meg a postaköltség stb… lefutása után - jóváhagytam, hogy hááát na jóóó, egye fene, meggyőztél… már fel is adta postán… De legalább így nem fog kifolyni a szemem - szemben a neten való olvasással -, és vihetem mindenhova, bárhol olvashatom......haha.  Ja, és 6 nap alatt ért ide a boríték. Elgondolkodtató…

Handbook és egy kis ajándék hozzá (állítólag könnyű volt a boríték anélkül)

Szóval ha ügyes leszek, és host apuka megbízható sofőrnek fog találni, akkor – a jelenlegi au pair elmondása szerint – a szülők áldásukat adják és bármikor, bárhova vihetem a tütüt, még engedély sem kell… Hm, nem rossz… Szabadság, szeretem.

Ha valamilyen elképzelhetetlen oknál fogva mégsem így lenne, akkor mielőtt útnak erednék, be kell számolnom a részletes haditervemről, miket is beszélek, útitervemről. Apuka miatt mindig a hadi dolgok jutnak eszembe, haha. :) Azért bízom benne, hogy nem sokat érzékelek majd abból, hogy a haditengerészetnél húzott le majdnem annyi időt, amennyi éves vagyok. Elképzelem, ahogy reggelente 5-kor ébresztő és mindenkinek 100 egykezes fekvőtámasz váltott kézzel, kutyának 110/mancs. Nem baj, legalább nem tunyulok el nagyon, edzésben leszek, bár minden nap 5 órakor még Californiában sem kelnék fel senki kedvéért. :D Persze nyilván rá lehetne venni arra is, csak nem tudom hogyan…

Azt hiszem lassan zárom ezt a beszámolót, mert kezdem elveszíteni a jelenlétem… Azért remélem, nem okoztam csalódást, és átjött az, hogy mennyire elő vagyok már készülve. Majd igyekszem szorgosan írni mielőtt kimegyek Amerikába (utána úgyse fog úgy menni… :P).

Jó éjt, Jó napot, Jó reggelt!

Megnyitó

Ezennel kezdetét veszi amerikai au pairkedésem és kintlétem eseményeinek, történéseinek és élményeinek blogra vetése. Bár még itthon vagyok javában, ez a blog arra hívatott létrejönni, hogy USA-beli tartózkodásom mindennapjait örökítse meg, hogy aztán évek múlva, ha úgy tartja kedvem, feleleveníthessem életem – remélhetőleg - egyik meghatározó és legszebb évét, valamint hogy családtagjaim, barátaim, ismerőseim, és mindenki, akit ezért vagy azért de érdekel, hogy mi történik velem Amerikában az egy év alatt, az képben legyen. Ja, és azoknak is szól ez a blog, akik véletlenül keverednek az oldalamra, és tervezik az au pairkedést valamikor, vagy már túl vannak rajta, vagy éppen semmi közük sincs hozzá. :)

Hogy mégis hogyan jutottam arra az elhatározásra, hogy minimum 1 évet az Amerikai Egyesült Államokban töltsek au pairként? Teljesen hirtelen jött az ötlet, mondhatjuk azt is, hogy úgy álltak a csillagok akkortájt, amikor ez a dolog megfogalmazódott bennem, hogy 1 nap leforgása alatt világossá vált számomra: ezt nem hagyhatom ki. Mindenféle égi és nem égi jelet kaptam, hogy nem ártana kicsit kimozdulni itthonról, mármint az országból. Jól van, nem mondhatja senki, hogy nem lesz nagy ez a mozdulás, mert USA nem itt van a szomszédban, de éppen ezért is izgalmas. Továbbá elég nagy ország és sokszínű és egyáltalán. Talán nem lesz kár az az 1 év az életemből rá. :)

Azt hiszem ennyi süketelés után rá kéne térni már a lényegre…Sikerült egy kedvesnek és szimpatikusnak tűnő (figyelitek milyen óvatosan fogalmazok :D) családdal matchelnem, hogy szépen magyarul fejezzem ki magam. :) Nem szeretnék így előre áradozni róluk, mindenki tud pár napig jópofizni, kedvesnek tűnni, úgyis minden ott helyben dől el, ez zsákbamacska, lakva ismerjük majd meg egymást. Csak remélni tudom, hogy a valóság nem áll olyan távol attól, ami eddig lejött róluk.

Szóval június 25-én indul a repülőgép Amerikába, amin terveim szerint én is rajta leszek. New Yorkban, egészen pontosan Manhattanben lesz egy 4 napos orientáció, ahol jól helyreraknak minket, hogy hogyan kell helyesen, okosan, szépen viselkedni és bánni az amerikai gyerekekkel. Június 29-én pedig mindenki mehet isten hírével a saját host családjához, éljen!

A leendő host családomról azt lehet tudnotok (mert mindent azért nem árulok ám el természetesen :P), hogy 5 tagból áll: apuka, anyuka, 3 gyerkőc. Na már most a 3 gyerekből nekem elvileg csak kettőre kell vigyáznom, mivel a legidősebb az egy 15 éves fiú és elég önálló. A másik kettő egy 9 éves kisfiú és egy 11 éves kislány, vagy már nagylány, nem is tudom hogyan nevezzem. :) Apuka az apuka ugye, azon kívül egy cégnél program menedzser, előtte több mint 20 évig volt helikopter pilóta a haditengerészetnél. Anyuka altatóorvos. Van egy kutyusuk is. Californiában élnek, annak is a legdélebbi részén, San Diego közvetlen déli szomszédságában, Chula Vistában. Maga a várost kb. 240 ezren lakják, szinte egybe van épülve San Diegóval, ahol igaz még sosem voltam, de imádom. <3 Hát, volt szerencsém lecsekkolni a környéket, meg a kérót, amiben laknak… és hát, enyhén szólva is szuperül néz ki. Majd igyekszem képekkel is illusztrálni, ha már kint leszek…

A feladatom főként a gyerekek reggeli összekaparása és sulira felkészítése, illetve oda való elkísérése lesz (a 2 kisebbiké persze). Mivel nincs messze az iskola, ezért gyalog vagy biciklivel fog történni ez a mutatvány. Majd suli végeztével házi feladat felügyelése, enni inni (no alkohol) adni nekik, kocsival elfurikázni őket a különböző suli utáni foglalkozásaikra. Elméletileg sportos kölykök, kislány például imád focizni, aminek külön örülök, hiszen hozzám is ez a sport áll a legközelebb és én is fociztam több évig, illetve mostanában is, ha tehetem. Autó van az au pair részére, amit ha minden igaz a szabadidejében is használhat, hétvégék szabadnak tűnnek, semmi komoly elvárást nem fogalmaztak meg, ami ne lenne teljesíthető, úgyhogy majd meglátjuk. :) Ja, van úszómedencéjük is, úgyhogy majd sok időt kell ott is tölteni… :)

Már a koordinátorral is váltottam pár emailt, elég aktívnak és lelkiismeretesnek tűnik, talán nem fog tojni a fejünkre… A család jelenlegi au pairje mehikói és vele is már emailezek, bár kicsit lassan halad a dolog, de sok hasznos infóval látott már el, és a család megkérte, hogy 1-2 hétig még maradjon, amikor én megyek, így meg tud mutogatni mindent, a californiai jogsival kapcsolatos dolgokat is segíti elintézni.

Kis emlék a Nagykövetségről...

Majdnem elfelejtettem… már a vízumom is megérkezett ám. Tehát már a nagykövetséges hercehurcán is túl vagyok. Elég simán ment. Mielőtt kértem időpontot telefonon, ki kellett tölteni egy nagyon sok oldalas online előjelentkezést, talán ez volt a leguncsibb és leghosszabb része a procedúrának, de miután megvolt, rájuk csörögtem, következő hét kedd reggel 8-ra kaptam időpontot, aznap időben megjelentem az ügynökségtől kapott papírokkal, szerencsésen bejutottam a kordonnal körbekerített épületbe, táskámat átvilágították, sorszámot húztam (első voltam aznap!), vártam 5 percet, infópult, leadtam amit le kellett a néninek, persze a fuvarlevelet nem vittem, amit elvileg le lehet tölteni követség honlapjáról és már tipp-topp kitöltve vinnem kellett volna, csak erről én nem tudtam, de sebaj, egészen véletlenül volt 3 méterre egy bekapcsolt gép nyomtatóval kedvencekben fuvarlevéllel, szóval 5 percen belül pótoltam a hiányosságom, de azért aki még ezután megy interjúra, otthon töltse le és ki azt a fuvarlevelet, ami ahhoz kell, hogy jó címre kapd a vízumot. Miután azt is leadtam, kb. megint 5 perc várakozás, aztán szólított a konzul bácsi, aki nem is annyira bácsi volt, mint inkább olyan 35 év körüli pasi, és magyarul! zajlott a beszélgetés. Én próbáltam mindjárt a köszönésnél az angol felé terelni a társalgás nyelvét, de hajthatatlan volt a kis lelkes, biztos gyakorolni akarta a magyart, úgyhogy aranyos akcentussal tette fel a sablonkérdéseket. Én pedig akcentus híján aranyos sablonválaszokat adtam rá, szóval senki nem lepődött meg semmin abban a kb. szintén 5 percben, amit a kisablak előtt töltöttem. Ott azonnal megtudtam, hogy minden rendben, pár nap és érkezik a vízum…Pár nap, és érkezett is a vízum. Kiváló. Megkönnyebbülten és boldogan nyugtáztam, hogy most már jöhet Amerika, illetve én mehetek!