Monday, May 14, 2012

Előkészületek I.


A cím feltételezi, hogy lesz II., esetleg III. rész is… úgyhogy ide nem szabad mindent leírnom, nehogy kifogyjak a mondanivalóból a következő fordulóra. Nagyon belelkesültem blogírás terén, bár lényegében az elmúlt 2 napban nem történt semmi különös, ami indokolttá tenné az újabb bejegyzés megszületését vagy inkább megszülését :P, de úgy gondoltam, hogy sok minden van azért, amiről írni lehet itt a boldog várakozás időszakában is.
Vegyük például mindjárt elsőnek a californiai jogosítványt, amit azonnal a családhoz való megérkezésem után meg kéne szereznem. Ehhez pedig nem ártana legalább egy icipicit felkészülni rá. Lelkiekben ez már pipa. Gyakorlatban igazából akkor tudok majd, ha ott leszek, s miután vezettem valamennyit California földjén is. Az elméleti vizsgát pedig egy szimpatikus kis kézikönyv áttanulmányozása után fogom pengén megcsinálni. Legalábbis reményeim szerint. Már 4x10 tesztkérdést megoldottam úgy, hogy akkor még egy betűt sem olvastam a könyvből, mit könyv, füzetből (nem egy vaskos példány). Blokkonként maximum kettőt hibáztam eddig (2/10), mondjuk azt becsülettel be is tartottam mind a négyszer. :D
Azért volt néhány idegenszó, amit nem ismertem, de vagy kikövetkeztettem, vagy nem. :D Leginkább ez utóbbiak nyomán születtek a hibák is. Vannak nyilván tök egyértelmű kérdések is, mint például amikor azt kérdezik, hogy ha 65 mérföld/óra a megengedett legnagyobb sebesség, akkor mennyivel mehetsz: 1. 65 és 70 mérföld/óra között, 2. amennyivel a forgalom halad, 3. maximum 65 mérföld/órával…???!? :D Becsapós, mi?! :P
Egy kedves californiai ismerősöm postán elküldte nekem a California Driver Handbookot, amit ezúton is szeretnék megköszönni neki, igaz nem olvassa a blogom, mivel nem tud magyarul, de azért köszönöm neki!
Bár a kézifüzetecske online is elérhető, de egyrészt nem sikerült megnyitni eddig, másrészt az ismerősöm ajánlotta fel, hogy elküldi és mire - a kötelező udvariassági körök, hogy hát ugyan, nem szükséges ezzel fáradnod, na meg a postaköltség stb… lefutása után - jóváhagytam, hogy hááát na jóóó, egye fene, meggyőztél… már fel is adta postán… De legalább így nem fog kifolyni a szemem - szemben a neten való olvasással -, és vihetem mindenhova, bárhol olvashatom......haha.  Ja, és 6 nap alatt ért ide a boríték. Elgondolkodtató…

Handbook és egy kis ajándék hozzá (állítólag könnyű volt a boríték anélkül)

Szóval ha ügyes leszek, és host apuka megbízható sofőrnek fog találni, akkor – a jelenlegi au pair elmondása szerint – a szülők áldásukat adják és bármikor, bárhova vihetem a tütüt, még engedély sem kell… Hm, nem rossz… Szabadság, szeretem.
Ha valamilyen elképzelhetetlen oknál fogva mégsem így lenne, akkor mielőtt útnak erednék, be kell számolnom a részletes haditervemről, miket is beszélek, útitervemről. Apuka miatt mindig a hadi dolgok jutnak eszembe, haha. :) Azért bízom benne, hogy nem sokat érzékelek majd abból, hogy a haditengerészetnél húzott le majdnem annyi időt, amennyi éves vagyok. Elképzelem, ahogy reggelente 5-kor ébresztő és mindenkinek 100 egykezes fekvőtámasz váltott kézzel, kutyának 110/mancs. Nem baj, legalább nem tunyulok el nagyon, edzésben leszek, bár minden nap 5 órakor még Californiában sem kelnék fel senki kedvéért. :D Persze nyilván rá lehetne venni arra is, csak nem tudom hogyan…

Azt hiszem lassan zárom ezt a beszámolót, mert kezdem elveszíteni a jelenlétem… Azért remélem, nem okoztam csalódást, és átjött az, hogy mennyire elő vagyok már készülve. Majd igyekszem szorgosan írni mielőtt kimegyek Amerikába (utána úgyse fog úgy menni… :P).

Jó éjt, Jó napot, Jó reggelt!


2 comments:

  1. Ahhhh de irigyellelk Cali miatt :) Csalad egyebkent meg szuperul hangzik! :*

    ReplyDelete
  2. Ne irigyelj, neked sem rossz. :P Aztán lehet lassan tervezni valami talit ha már kint leszek... :)

    ReplyDelete