Utolsó napok itthon

A madarak már javában csiripelnek és már szinte teljesen világos van odakint, ahogy kora reggel nekiállok az utolsó bejegyzésnek , amit itthonról írok… Természetesen nem kukorékolnék már hajnalok hajnalán még annak alkalmából sem, hogy valószínűleg az utolsó reggelben van részem itthon ebben az évben, így hát nem nehéz kitalálni: hosszúra nyúlt a szombati napom és gyakorlatilag még egy szemhunyásnyit sem aludtam. Na persze nem egy jól sikerült bulibeli csörgés után nem jön álom a szememre, és még csak nem is az izgalom tart ébren, amit éreznem kellene (?) amiatt, hogy hamarosan egy új földrészre költözöm, nem-nem, ez kérem szépen színtiszta, kemény elhatározás, amit körülbelül pár hete hoztam, amikor is szembesültem az utazásom körülményeivel és időtartamával.

Mivel 25-én hétfőn elég korán indul a gép Bécsből, ezért már vasárnap este el kell indulnunk itthonról. Az indulás időpontját fél 11-re lőttük be. Ezért úgy döntöttem, hogy ha már a vasárnap éjszakai alvás kimarad, akkor maradjon ki a szombati is, egészen pontosan inkább vasárnap napközben szunyókálok majd. Így frissen, kipihenten tudok nekivágni este a hosszú útnak. És hogy ne unatkozzak szombaton éjjel egy kis bőröndpakolással feldobom a kedvem, hiszen az olyan jó móka, hogy kis híján elment az életkedvem, amikor cirka 4 órán keresztül rendezgettem, pakolgattam, igazítgattam na és persze szelektáltam a cuccaimat. 

Tesóm egész szobája pakolási hadszíntér volt :D

Azt hiszem itt még bőven abban a hitben ringattam magam, hogy ez simán belefér, mi az, hogy belefér, még helyet is választhatnak maguknak a ruhadarabok, hogy a bőrönd melyik szegletében kívánnak helyet foglalni. Én kis naiv…. :D Ennek a ruha és egyéb kupacnak a sacperkábé egynegyed részétől érzékeny búcsút kellett vennem. A nagybőrönd maximum 23 kiló lehet. Amikor először ráálltam a mérlegre a majdnem teljesen készre pakolt bőrönddel, amellett, hogy majdnem sérvet kaptam, az idegállapotom is kissé - hogy is mondjam -labilisabbá vált a megszokottól, amikor édesanyámmal azt láttuk, hogy ez már most több, mint a megengedett… Mese nem volt, ki kellett szórni a selejtet. Csak azok a ruhadarabok, lábbelik és egyéb tárgyak élték túl a szelekciót, amelyekre tényleg minden áron szükségem van. Ahhoz képest, hogy már az elején úgy válogattam ki mindent, hogy ezek nélkül biza egy lépést sem teszek… A legbiztosabb bőröndlakók a családnak vett ajándékok és édességek voltak. Íme egy kis ízelítő, mármint képileg, és csak az ajcsikból… :-)

Ajándékok

Mondjuk ha nem vinnék nekik semmit, akkor talán pont befért volna az itthon rekedt kis ruhácskáim nagy része. Szóval a mérlegelés megtörtént, nagybőrönd 23, kézipoggyász 8 kilót nyom (ennél többet nem is szabadna). Éjjel negyed 4 körül sikeresen be is fejeztük a manővert, aztán jöhetett tovább az éjszakai mókázás.

Ha jól emlékszem még a bőröndözés előtt megnéztem egy filmet valamikor éjfél után, amit drága barátnőim adtak még a búcsútalinkon. Ez a film – mily meglepő – az Egy bébiszitter naplója címet viseli. :-) Azt hiszem elég aktuális ez most nálam. Egész jó volt, könnyed kis kikapcsolódásra kiváló.

Még az előző bejegyzésben nagy hévvel meséltem arról, hogy valószínűleg lesz még egy magyar lány, aki ugyanakkor jön, mint én. Ez természetesen nem így lesz, körülbelül amint erről beszámoltam itt múltkor, rá egy 1 órára már ki is derült, hogy korai volt az öröm, mert szó sincs ilyesmiről - ezt jól benéztem megint. :D Viszont az utazás előtt 2 nappal kaptam egy emailt az ügynökségtől, hogy négyen fogunk együtt repülni New Yorkba hétfőn, és ha szeretnénk, vegyük fel egymással a kapcsolatot, örüljünk örvendjünk egymásnak és a többi. Ez meg is történt, 2 szerb lány jön Belgrádból, valamint egy szlovák lány ugyanúgy mint én Bécsből a 6.20-assal (na persze nem a busszal) Frankfurtba. Így már Bécsben is lesz pajtikám a reptéren és a gépen. Hab a tortán, hogy a szlovák leányzó is szintén Californiába jön au pairnek, csak ő Manhatten Beach-en fog élni, ami inkább Los Angeles vonzáskörzetébe tartozik, de nem lesz az olyan messze…

Most jött el az a pont, hogy mennem kell aludni, mert mindjárt leesik a fejem. Akkor ma este irány Bécs, persze szigorúan csak az angol-olasz meccs után (remélhetőleg nem lesz hosszabbítás), hiszen én – talán már korábbi bejegyzésből kiderült, hogy – angol drukker vagyok, drága testvérkém meg olasz, és amúgy ő lesz a sofőröm… Remélem azért akkor is elvisz, ha Anglia nyer… :P Drukkoljatok! :-) Legközelebb már csak Amerikából jelentkezem ha minden igaz. :-)

Előkészületek II. avagy ajándékvásárlás, repülési információk és búcsú partyk

Lassan már 1 hónapja írtam utoljára a blogra, úgyhogy épp ideje volt már jelentkezni. Gyakorlatilag egészen a múlt hétig nem történt semmi olyan érdekes vagy izgalmas esemény, ami megért volna egy bejegyzést. Most viszont cseresznyét majszolgatva, a félhomályos szobában elég ihletet kaptam ahhoz, hogy végre írjak valamit.

2 hét van vissza. Pontosabban már kevesebb, mint 2 hét a nagy utazásig... 14 nap múlva ilyenkor remélhetőleg már valahol az Atlanti-óceán fölött fogok repülni és 50 millió rágót ezerrel rágni össze-vissza, hogy a fülem épségben megérkezzen a többi testrészemmel egyetemben Amerika földjére.

A múlt hétvégém elég mozgalmasan telt, hiszen csütörtöktől vasárnapig Budapesten tartózkodtam, hogy drága barátaim nagy részétől átmeneti búcsút vegyek, hiszen elvileg 1 év erejéig off-ra teszem magam - ami a velük való személyes találkozásokat illeti. Csütörtökön még csak akklimatizálódtam a pesti levegőhöz és életvitelhez, aztán pénteken megkezdődött a versenyfutás az idővel, mivel 2 napba lett besűrítve a programok és elintéznivalók 99,9%-a. Többek között péntek este találkoztam fősulis barátosnéimmal, szombaton este pedig a másik baráti társaságommal volt randi, de azelőtt még szombat délután velük egy próbahelyes minikoncerten is részt vehettem. Király volt, köszi fiúk! SCHERZO FOREVER! :D 

Péntek délután viszont még volt egy köröm: meg kellett vennem az ajándékokat a host családnak. Ezt egy kedves barátommal tettem meg a Fővám téren, a Vásárcsarnokban (utólag is köszi a tippet Csilli). Körülbelül 2 órától 6-ig voltunk ott és jártuk a felső szintet, ami tele van árusokkal, és számtalanféle és mennyiségű szuvenírrel. Nem gondoltam volna, hogy ott, egy helyen mindent meg tudok venni. Szerintem 2 órán keresztül csak körbejártuk és felmértük a terepet, aztán az utolsó 1 órában vásároltam meg mindent. Közben persze egy lángos is befigyelt, majd pedig a sikeres vásárlást egy-egy jó hideg sörrel zártuk. :) Szóval aki eddig nem volt ezzel tisztában (ahogy én sem), és a közeljövőben szintén utazik ki külföldre au pairkedni, annak erősen ajánlom a Vásárcsarnokot ajándékbeszerzés céljára. Igaz sok a giccs, de nagyon aranyos és jó dolgokat lehet kapni egy helyen! Több mindent vettem, sok-sok apróságot, úgy mint cuki Hungary-s, Budapestes kulcstartó, bögre, titokdoboz, amire rávésettem a családnak a vezetéknevét, Budapestes képeskönyv angolul, pirospaprika szép díszes csomagolásban, természetesen a jó öreg Rubik-kocka sem maradhatott el... Szóval ilyenek... valamint még finom édességeket is szerzek be a következő 1 hétben, hiszen anélkül nem édes az élet és a találkozás sem a gyerekekkel. Még egy szép hosszú, vastag rúd (ha-ha-ha rossz az, aki rosszra gondol…) Pick szalámin is töröm a fejem, mivel úgy döntöttem, hogy végül nem viszek alkoholt. Ezzel ajcsik letudva. 

Nem akarok részletesen belemenni a pénteki és szombati napomba, lényegében nem tartozik szorosan a blog témájához, csak annyiban, hogy annak apropóján lett ekkora szervezve mindkét találkozó, hogy elmegyek 1 évre au pairkedni. De nagyon- nagyon szuper és kedves és hasznos és finom és vicces és emlékezetes ajándékokat kaptam tőlük, úgyhogy köszönöm szépen még egyszer nektek, aki olvassa, aki nem, mindegy. :)

Eldöntöttem már akkor, amikor belefogtam a blogolásba, hogy nem maradhat el bejegyzés kép nélkül. Most viszont igen. Csak, hogy érvényesítsem a kivétel erősíti a szabály mondást. Ez most kép-telen bejegyzés marad, legalább kicsit mindenki használja a fantáziáját és a képzelőerejét (persze ne a mocskosabbik fajtát.. :P). 

A hétvége még mást is tartogatott, hiszen pénteken megérkezett végre emailben a repülőjegyem. Még nem számítottam rá, de hát mindig akkor történik és jön minden, amikor nem számít rá az ember, nemdebár?!

Izgalommal vegyes kíváncsisággal kattintottam rá a linkre, ami a repülőjegyem tartalmát tárta elém, és az első megdöbbenés akkor ért, amikor megpillantottam, hogy nem Budapestről, hanem Makkoshotykáról indul a repülő... Na jó, nem ám, valójában Bécsből... Először nem hittem a szememnek, azt gondoltam talán rosszul látok, de Vienna az akárhogyan is nézzük, sehol sem Budapestet jelenti. Hát jó. Ezzel nem lett volna gond igazából, ha mondjuk Bécsből egyenesen a Nagy Almába megy a járat, de sajnos még így is át kell szállni Frankfurtban. Ami még kínosabb, hogy reggel 6.20-kor indul a gép a bécsi reptérről, ergo valamikor 24-én vasárnap éjjel 11 és éjfél körül kell startolni itthonról. Kellemes lesz... Biztos kipihent és kialudt leszek a hosszú útra, éljen. De ez van, valamit valamiért. Egyébként Lufthansával megyek mindkét alkalommal, és Németországból az USA-ba ablak mellett fogok ülni, a gép utolsó harmadának legelején, jobb oldalon (anyukám is megnyugodhat legalább, hiszen amikor busszal szoktam utazni, mindig mondogatta, hogy a jobb oldalra ülj kislányom…:D, nyilván mert a bal oldalon jön a szembeforgalom, de hát erre meg azt szoktam mondani , hogy jobb oldalon ott a villanyoszlop, szalagkorlát, fa, szakadék, akármi… miér’ jobb? Persze ebben az esetben ez a veszély nem áll fenn…). Frankfurtból amúgy délelőtt 10.20-kor száll fel a gép és New York-i idő szerint délután 1 óra előtt landolunk a JFK-n. Ebből a szempontból talán jó a dolog, hogy nem éjjel érek oda, így talán lesz időm a hotelben pihenni is és várost nézni is hétfőn. Legalábbis remélem, aznapra még nem terveznek semmi kötelező előadást.

Az ügynökségtől azt a fülest kaptam múlt héten, hogy lesz még egy magyar vállalkozó szellemű versenyző ugyanettől a cégtől, aki szintén ugyanazon a napon repül az orientációra, mint én. Még várom a részleteket és a pontos infókat róla, de nagyon bízom benne, hogy tényleg igaz a hír és nem egyedül kell repülnöm. Nagyon tudnék neki örülni. Amúgy felvettem a kapcsolatot egy német leányzóval, aki szintén akkor repül, mint én, csak ő még nem kapta meg a repülőjegyet, és nem tudja biztosra mikor jön a gépe. Optimista vagyok, és hiszem, hogy a dolgok jobbra fordulnak… akarom mondani az ügynökség úgy szervezi, hogy ő is ugyanazzal a frankfurti járattal utazik… Egyébként indulás előtt pár nappal megkapjuk az aznap utazó au pairek listáját és akkor mindenki az utolsó 2 napban vad Facebook profil-keresésbe és email váltásokba kezd.

Amúgy a család is kérte múlt héten, hogy írjam le a teljes nevem úgy, ahogy az útlevélben szerepel, mert megvennék a New York-San Diego repülőjegyet, és biztosra akarnak menni nincs-e valamilyen eltitkolt, ezidáig be nem vallott második keresztnevem, mint például Endre, Lajos vagy Béla, de biztosítottam, hogy csak ilyen egyszerű rövid kis névvel jöttem a világra. El is intézték már a foglalást, hiszen épp ma délelőtt küldte host mami az emailt a repülési adatokkal: 29-én pénteken reggel 8.50-kor startol a repcsi New Yorkból és californiai idő szerint délelőtt 11.33-kor érkezem meg San Diegóba… Már alig várom! Még azt is hozzátette, hogy a hotelből a reptérre való elszállításomon is dolgoznak, így azt sem nekem kell intézni szerencsére.

Még egy jó dolog történt hétvégén: írt egy magyar lány a San Diego-i clusterből (az ügynökség helyi au pair csoportja), hogy ha bármiben tud segíteni vagy kérdésem van, nyugodtan forduljak hozzá, a telefonszámát is megadta, úgyhogy nagyon rendes volt. Tehát egy terület alá fogunk tartozni, ugyanaz a koordinátorunk. Egyébként régebben ő is írt blogot, Carlsbadban lakik, és már a második évének végét tapossa kint Californiában.

Ahogy már említettem, 29-én pénteken futok be a családhoz, és másnap szombaton reggel már útra is kelek egy 2 napos kis kiruccanásra Palm Springsbe… Ez egy városka, egy kis ékszerdoboz, üdülőparadicsom a sivatagban Los Angelestől keletre. Hm, jól hangzik, mi?! Az a helyzet, hogy pont akkor szombat-vasárnap lesz a havi au pair találkozó, és a host családdal és a koordinátorral egyeztetve arra jutottunk, hogy elmegyek rá. Igazából ezt a döntést teljesen rábíztam a családra, mert mégis csak előtte nap érkezem meg, de host anyuka elég határozottan írta le, hogy jó volna, ha elmennék erre a kétnapos meetingre, hiszen nagyszerű lehetőség más lányokkal megismerkedni a környékről. Velük, a családdal meg úgyis lesz bőven időm az elkövetkezendő hetekben, hónapokban. És mivel a koordinátorom körülbelül 10 percre lakik tőlem, vele megyek Palm Springsbe. A család jelenlegi au pairje pedig fel is ajánlotta, hogy szombaton reggel elfurikáz a nő házához. Rendi tőle. Szóval egy kis kirándulással, pihizéssel, csajos hétvégével (ahogy a koordinátorom fogalmazott) kezdem meg californiai au pairkedésem… Őszintén? Nem vagyok annyira lehangolva ez miatt. :D

Most pedig miután minden fontosat megosztottam veletek és a jövőbeli magammal (hogyha visszaolvasok évek múltán ugye) lassan zárom soraimat, mert fontos jelenésem van a televíziókészülék előtt, hiszen kezdődik a kedvenc dél-amerikai sorozatom… ami természetesen most nem igaz, mivel EB van kérem szépen, és ma lép pályára kedvenc válogatottam, Anglia. Ezt a meccset nem hagyhatom ki, úgyhogy megyek is szurkolni, tombolni, de csak módjával persze, nem kell félni. Tegyétek ti is ezt vagy ne. Hajrá Anglia!