Saturday, June 23, 2012

Utolsó napok itthon


A madarak már javában csiripelnek és már szinte teljesen világos van odakint, ahogy kora reggel nekiállok az utolsó bejegyzésnek , amit itthonról írok… Természetesen nem kukorékolnék már hajnalok hajnalán még annak alkalmából sem, hogy valószínűleg az utolsó reggelben van részem itthon ebben az évben, így hát nem nehéz kitalálni: hosszúra nyúlt a szombati napom és gyakorlatilag még egy szemhunyásnyit sem aludtam. Na persze nem egy jól sikerült bulibeli csörgés után nem jön álom a szememre, és még csak nem is az izgalom tart ébren, amit éreznem kellene (?) amiatt, hogy hamarosan egy új földrészre költözöm, nem-nem, ez kérem szépen színtiszta, kemény elhatározás, amit körülbelül pár hete hoztam, amikor is szembesültem az utazásom körülményeivel és időtartamával.

Mivel 25-én hétfőn elég korán indul a gép Bécsből, ezért már vasárnap este el kell indulnunk itthonról. Az indulás időpontját fél 11-re lőttük be. Ezért úgy döntöttem, hogy ha már a vasárnap éjszakai alvás kimarad, akkor maradjon ki a szombati is, egészen pontosan inkább vasárnap napközben szunyókálok majd. Így frissen, kipihenten tudok nekivágni este a hosszú útnak. És hogy ne unatkozzak szombaton éjjel egy kis bőröndpakolással feldobom a kedvem, hiszen az olyan jó móka, hogy kis híján elment az életkedvem, amikor cirka 4 órán keresztül rendezgettem, pakolgattam, igazítgattam na és persze szelektáltam a cuccaimat. 

Tesóm egész szobája pakolási hadszíntér volt :D

Azt hiszem itt még bőven abban a hitben ringattam magam, hogy ez simán belefér, mi az, hogy belefér, még helyet is választhatnak maguknak a ruhadarabok, hogy a bőrönd melyik szegletében kívánnak helyet foglalni. Én kis naiv…. :D Ennek a ruha és egyéb kupacnak a sacperkábé egynegyed részétől érzékeny búcsút kellett vennem. A nagybőrönd maximum 23 kiló lehet. Amikor először ráálltam a mérlegre a majdnem teljesen készre pakolt bőrönddel, amellett, hogy majdnem sérvet kaptam, az idegállapotom is kissé - hogy is mondjam -labilisabbá vált a megszokottól, amikor édesanyámmal azt láttuk, hogy ez már most több, mint a megengedett… Mese nem volt, ki kellett szórni a selejtet. Csak azok a ruhadarabok, lábbelik és egyéb tárgyak élték túl a szelekciót, amelyekre tényleg minden áron szükségem van. Ahhoz képest, hogy már az elején úgy válogattam ki mindent, hogy ezek nélkül biza egy lépést sem teszek… A legbiztosabb bőröndlakók a családnak vett ajándékok és édességek voltak. Íme egy kis ízelítő, mármint képileg, és csak az ajcsikból… :-)

Ajándékok

Mondjuk ha nem vinnék nekik semmit, akkor talán pont befért volna az itthon rekedt kis ruhácskáim nagy része. Szóval a mérlegelés megtörtént, nagybőrönd 23, kézipoggyász 8 kilót nyom (ennél többet nem is szabadna). Éjjel negyed 4 körül sikeresen be is fejeztük a manővert, aztán jöhetett tovább az éjszakai mókázás.

Ha jól emlékszem még a bőröndözés előtt megnéztem egy filmet valamikor éjfél után, amit drága barátnőim adtak még a búcsútalinkon. Ez a film – mily meglepő – az Egy bébiszitter naplója címet viseli. :-) Azt hiszem elég aktuális ez most nálam. Egész jó volt, könnyed kis kikapcsolódásra kiváló.

Még az előző bejegyzésben nagy hévvel meséltem arról, hogy valószínűleg lesz még egy magyar lány, aki ugyanakkor jön, mint én. Ez természetesen nem így lesz, körülbelül amint erről beszámoltam itt múltkor, rá egy 1 órára már ki is derült, hogy korai volt az öröm, mert szó sincs ilyesmiről - ezt jól benéztem megint. :D Viszont az utazás előtt 2 nappal kaptam egy emailt az ügynökségtől, hogy négyen fogunk együtt repülni New Yorkba hétfőn, és ha szeretnénk, vegyük fel egymással a kapcsolatot, örüljünk örvendjünk egymásnak és a többi. Ez meg is történt, 2 szerb lány jön Belgrádból, valamint egy szlovák lány ugyanúgy mint én Bécsből a 6.20-assal (na persze nem a busszal) Frankfurtba. Így már Bécsben is lesz pajtikám a reptéren és a gépen. Hab a tortán, hogy a szlovák leányzó is szintén Californiába jön au pairnek, csak ő Manhatten Beach-en fog élni, ami inkább Los Angeles vonzáskörzetébe tartozik, de nem lesz az olyan messze…

Most jött el az a pont, hogy mennem kell aludni, mert mindjárt leesik a fejem. Akkor ma este irány Bécs, persze szigorúan csak az angol-olasz meccs után (remélhetőleg nem lesz hosszabbítás), hiszen én – talán már korábbi bejegyzésből kiderült, hogy – angol drukker vagyok, drága testvérkém meg olasz, és amúgy ő lesz a sofőröm… Remélem azért akkor is elvisz, ha Anglia nyer… :P Drukkoljatok! :-) Legközelebb már csak Amerikából jelentkezem ha minden igaz. :-)

7 comments:

  1. Jó szurkolást, jó utat, kellemes orientálódást Kriszta! Nagyon várom az első itteni bejegyzésed! Puszi :)

    ReplyDelete
  2. Szerintem hosszabbítás után, 11-esekkel mennek tovább az olaszok! Italia! Italia! :)

    ReplyDelete
  3. Köszi Vivi! Én is várom! :-)
    Andris remélem nem így lesz, egyrészt mert akkor nem látom végig a meccset, másrészt nem emlékszem olyanra, hogy nyertek volna az angolok tizenegyes párbajon (amit persze láttam...). Mondjuk ezt pont nem látnám, lehet épp szerencsét hozna! :-)
    Hajrá Anglia! :P

    ReplyDelete
  4. Na, hát akkor már úton vagy, vagy meg is érkeztél. :) Kissé időzavarban vagyok. Nekem már megint nem jelezte a blogger az új posztod, de csak idetaláltam. :) Azt hiszem, nagyon fogom szeretni a blogod. :) A legjobbakat! Kíváncsian várom az új élményeidről a beszámolót. :)

    ReplyDelete
  5. Szerencsére már sosem derül ki mi lett volna ha Anglia nyer :)

    ReplyDelete
    Replies
    1. Megnyerik az egész Eb-t, mi más?! :D

      Delete
  6. Köszi Évi! Már New Yorkban nyomulok javában, pár nap és jöhet California! Igyekszzem majd egy normális bejegyzést összerántani meg pár képet feltolni még a héten, de hát eléggé feszített a tempó. :)

    ReplyDelete