Amiről nem beszélhetek...

Rengeteget gondolkodtam azon, miképp írjam le a Las Vegas-ban történteket... Hosszas rágódás után arra jutottam, hogy inkább mélyen hallgatok az ott történtekről. Magam miatt is, és a többiek miatt is így lesz a legokosabb. Ezért hát a jól ismert mondás érvényesülni fog a mi esetünkben, miszerint... 

Nem érheti szó a ház elejét, hiszen még azt sem mondhatjátok, hogy kép nélkül maradt a bejegyzés. :)
Mindenkinek szép (a keleti parton élőknek hurrikánmentes) hetet!

Október 8-18. krónikája

Hétfőn elég laza napom volt, mivel szülők nem dolgoztak (Columbus day miatt), szabad voltam, mint a madár egész nap. Délelőtt és kora délután a szobámban hesszeltem, pihentem, tettem-vettem. Estefelé jelenésem volt a Balboa Parkban, vacsi egy mexikói étteremben, séta a kikötőben, ahol az egyik kukából olyan bűz áramlott, hogy visszafelé már visszatartott lélegzettel kellett elfutni mellette...

Kedden fél 5-re kellett vinnem J.-t baseballedzésre San Diegóba – az egyetem felé pont útba esik a pálya. Mivel idő nincs arra, hogy utána hazamenjek és felszedjem Mai-t, ezért már 4 előtt beugrok érte, amikor viszem kissrácot, így ő is jön velünk. Miután fél 5-kor ledobtuk J.-t és meggyőződtem róla, hogy az edzője is ott van, tekertünk is La Jolla felé. Időnk, mint a tenger, hiszen a kurzus csak fél 7- kor kezdődik, így majdnem 2 üres óránk van addig… Nem feltétlenül bánom ezt, hiszen ekkor már off-ok vagyunk, azt kezdünk ezzel az idővel, amit akarunk. Jó, nyilván nem teljesen azt, amit akarunk, de majdnem. :) Letettem a tütüt La Jolla Shores-nál a már korábbi bejegyzésekben is szereplő parkolóban, és az első utunkba akadó mexikói (:D mi más is lehetne) étteremben ledobtuk magunkat és ettünk egy jót. Én már teljesen átálltam ezekre a kajákra. Elmondhatom, hogy ritka az olyan nap, amikor nem csúszik le valami mexikói kaja a torkomon. Persze most már kezdem kicsit unni a dolgot, főleg, hogy nem igazán jellemző a mehikói konyhára a krumpli, amit én kifejezetten szeretek. A változatosság kedvéért uzsi után bevetődtünk egy Starbucksba is, és legurítottunk egy-egy kávéfélét. Én rendszerint egy Mocha Cookie Crumble nevezetű löttyöt kérek, Mai pedig valami karamelles folyadékot szürcsölget ilyenkor. Még egy jó kis sétára is volt idő a szép időben az óceán parton. 6 óra magasságában aztán átgurultunk az egyetemhez és beültünk a negyed 10-ig tartó órára. Ismét élveztem, mindig nagyon viccesek és jó hangulatúak az órák. Szinte állandóan csoportban dolgozunk, végigmegyünk az aznapi anyagon aztán viszon’látásra. Általában este 10 felé érünk haza, gyorsan leadom Mai-t aztán tipli haza. Ezen a napon délelőtt írt sms-t Erick. Talán még sokan emlékeznek rá, főleg az első 2-3 hetem beszámolóiban bukkant fel elég gyakran. Az előző au pair egyik jó barátja, akinél még aludtunk is egyszer. A lényeg, hogy érdeklődött mi újság velem, (amúgy még valamikor augusztusban is írt és kérdezte hogyan megy a sorom, szóval jó fej nagyon) és, hogy minden kedden este 10-kor játszik a zenekarával egy helyen, ami a sulitól hazafelé még útba is eshet nekem, ha úgy akarom. Mondta, hogy nyugodtan vihetek csoporttársakat is vagy ilyesmi. :) Még nem mentem el megnézni őket, de talán egyszer majd össze tudom úgy hozni, hogy beugorjunk egy koncijukra. Jól esik, hogy időről időre megdob egy üzivel, még akkor is, hogyha nekem is megvannak már a barátaim, kialakultak a különböző kapcsolataim itt, de mégis az első pár hetemben meghatározóak voltak, hiszen velük lógtam a legtöbbet.

Szerdán elég sűrű nap volt, hiszen ekkor egy időben van J. hittana és S. edzése, valamint a host anyuka szülei is megérkeztek Seattle-ből 2 hétre. Hurrá! És ez a hurrá tényleg szívből jön, mivel az én dolgomat könnyítették meg. Ugyanis a szülők és a nagyfiú péntektől következő hét szerdáig átugrottak Mexikóba kiruccanni kicsit. Szegények... :) Ha nem lettek volna itt a nagyszülők, akkor a hétvégém sem lett volna szabad. És annak nagyon nem örültem volna. :) Mellesleg nagyon jó arc a nagyi meg a papi (mostantól Nana és Papa). Miután meghoztam S.-t az edzésről a nagyszülők már itt voltak. Mindjárt nagy öleléssel fogadtak, nagyon kedvesek voltak, érdeklődtek, kérdezgettek. Be kell vallanom, nagyon szimpatikus egyének. :) 74 és 75 évesek, Nanán ránézésre már kicsit látszik a kora, Papán annyira nem, ő fiatalabbnak néz ki nagyinál. Estefelé például a szobámban csücsülve (nyitott ajtónál) arra leszek figyelmes, hogy Papa vadul vágtat fel a lépcsőn kergetve a kissrácot. Na mondom, nem semmi, jól nyomja az öreg. 75 évesen úgy szökell fel a lépcsőkön, mint valami gazella. Bravó! :) Ezen az estén a családdal vacsiztam. Amúgy nem szoktam, hiszen vacsoraidőben már off vagyok, és meghagyom nekik azt a kis intimitást, ami egy családnak jár. :) Ez az alkalom azonban kivételes volt, hiszen Nana és Papa itt voltak! Meginvitáltak, így nem utasíthattam vissza, nem vagyok azért annyira bunkó. :) 

Csütörtökön talán semmi extra nem volt, max. annyi, hogy mivel jófej vagyok, felajánlottam este 6-kor anyukának, hogy elviszem a kiscsajt hittanra, megvárom és hazahozom. Ő meg addig csak legyen itt a szüleivel, vacsizzanak meg nyugodtan, úgyis olyan ritkán találkoznak. Ez volt az első alkalom, hogy én vittem S.-t a hittanára. Kocsiban elvoltam abban az 1 órácskában, van egy könyv (angolul persze), amit olvasok, szóval hasznosan ütöttem el az időt. 7 után aztán, mikor hazaértünk, én azzal a lendülettel sarkon fordultam és tekertem Alex-hez, hiszen megbeszéltük, hogy talizunk. Beültünk vacsorázni egy étterembe. Azt már nem is teszem hozzá milyenbe, úgyis mindenki tudja. :) 

Pénteken délelőtt koccolt le a szülőegység és a nagyfiú itthonról, érzékeny búcsúzkodás stb stb, persze nem. :) Nanának és Papának hála már elég korán szabad lettem, miután meghoztam gyerkőcöket suliból még pár órát játszottam a felügyelőt, aztán 4 körül már mehettem is a dolgomra. Azért természetesen megkérdeztem őket, hogy szükségük van-e rám a hétvégén, de mondták, hogy nem-nem, menjek csak, megoldják a megoldanivalót. Ezt akartam hallani, úgyhogy utána azonnal felszívódtam. Amúgy mindketten vezetnek, így el tudták vinni a gyerekeket a hétvégi meccseikre. Már nem emlékszem pontosan (vagy nem akarok, haha), hogy mit csináltam pénteken délután és este. Mindenesetre egy biztos: jól éreztem magam. Abban nincs hiba sosem. 

Szombaton aztán voltam korizni a befagyott óceánon... :) Nyilván itt is vannak jégcsarnokok, szóval oda néztünk be pár órácskára P.-vel. Tök rossz volt a 30 fokból bemenni a hidegbe, vacogtam rendesen először. Élveztem a dolgot, bár olyan sok volt a kisgyerek, hogy nagyon kellett vigyázni nehogy letaroljak valakit. Persze így is ütköztem egyszer egy kislánnyal, de szerencsére megtudtam fogni, és így nem vágódott hanyatt. 

Este aztán egy szülinapi partyra voltam hivatalos, vagyis hát úgy, hogy meghívott az, akit meghívtak a szülinapra. :) Egy magyar csajnak volt egyébként bulija itt San Diegóban, egy nagyon szuper helyen, közvetlen az öböl mellett, ahonnan csodálatos rálátás nyílt a belvárosra... Tetszett nagyon a környék, igazi California, na. :) Sajnos a képek megint nem lettek jó minőségűek, mivel sötétedett már. De azért beszúrok egy homályos ént. :)

A partyn volt sok magyar is, meg persze nem magyar is. Ott volt a csaj barátjának a családja is, akik amúgy feketék, de ez teljesen mindegy is. Ami nagyon vicces volt, hogy az a lány is eljött erre a bulira, akivel még szeptember elején beszéltem telón és pár emailt is váltottunk, szintén magyar, szintén au pair-ként jött ki 3 éve San Diegóba, és azóta itt ragadt... Még a Magyar Házban adták meg az elérhetőségét, amikor legelőször voltam ott. Írtam emailt neki, válaszolt, aztán beszéltünk egyszer telefonon, és azóta húzódott a személyes találkozó. Most azonban, mindenféle előzetes egyeztetés, megbeszélés nélkül sikerült találkozni. Nem tudtam hogy néz ki, ő sem, csak az egyik ismerősöm mondta, hogy ő a Zs., és sikerült beazonosítani, hogy tényleg vele beszéltem. Érdekes volt a bemutatkozás, tök idegenek voltunk, de mégis beszéltünk már telón egy jó 45 percet. :) Pár szót tudtunk csak váltani ott, ő is mással jött, nekem is megvolt a társaságom, szóval megbeszéltük, hogy lesz még rá alkalom, hogy összejöjjünk. Az étteremben főként seafood volt a terítéken, de azért sikerült valahogyan csirkét meg krumplipürét rendelnem. Ehető volt. Lájkoltam ezt a helyet nagyon, nem feltétlen az étel, hanem inkább a hangulata, a fekvése, és a kilátás miatt.  

Vasárnap P.-vel Airshow-ra mentünk. Óriási volt. Rengeteg ilyen-olyan repcsi kiállítva, vadászrepülőgépek légibemutatója. Egyszóval: csúcs volt. Én szeretem az ilyen parádékat. Sosem voltam még otthon sem ilyenen, szóval épp ideje volt. :) Egyetlen felróható dolog a nagy meleg volt. Azért kibírtuk. :)

Következő hét hétfőn reggel S. nem bírt időben felkelni, pontosabban elkészülni, és mivel kissrácnak 7.35-re ott kellett lennie a suliban, ezért most először (és utoljára) kétszer fordultam. Eldobtam gyorsan J.-t, aztán vissza S.-ért. Nagyon nem örültem és meg is mondtam neki, hogy holnap bizony 10 perccel előbb keltem fel. Így is lett. Délelőtt napoztam kicsit a medence partján, tanulgattam, mivel másnap este az egyetemen tesztet írtunk. Este a nagyiékkal és a gyerekekkel vacsiztam. Nana valami tengeri ételt készített, shrimp a neve, sokszor lett volna lehetőségem megkóstolni, de eddig még nem tettem. A tengeri herkentyűk nem a kedvenceim ugye. :) Ez viszont egynek elment. Még talán azt is mondhatom, hogy ízlett és jól esett. :) Ezután sprinteltem gyorsan összeszedni magam, mivel szerb barátnémmal, Alex-szal volt meetingem. 

Kedden aztán végre rászántam magam és elmentem Mai-jal a Chula Vista-i Adult School-ba (Felnőtt suli), és beiratkoztunk egy ESL (English as a Second Language) magyarán mondva egy angol kurzusra. Az óra egy tőlünk nem messzi általános iskolában kedden és csütörtökön délelőttönként 8.30-tól 11-ig van megtartva. Azon a héten nem mentünk, mert csütörtökön már Vegas-ra készültem ezerrel, mostam, pakoltam miegymás. Este megint UCSD angol kurzus. Ahogy említettem már, megírtuk első tesztünket ekkor. Éreztem, hogy elég jól sikerült, és mint később kiderült, tényleg. Hibátlan lett. :) 

Aztán szerdán és csütörtökön semmi említésreméltó nem történt, vagyis tök üresen hagytam a kis naplócskámban ezt a 2 napot, szóval fogalmam sincs már, nem emlékszem mi volt. Annyit tudok, hogy csütörtökön Vegas-i előkészületek zajlottak. 

A Las Vegas-i beszámolóval napokon belül érkezem... És hogyhogy ilyen gyorsan? Azt majd meglátjátok... :)

 

Magyar és magyar

Épp a medence partján csücsülök és napozok ebben a nagy októberi hőségben. :) Megpróbálok kicsit gyakrabban jelentkezni, mert az utóbbi időben kicsit megcsúsztam a bejegyzésekkel... Elérkezett az a hét is, amelynek a végén Las Vegas-ba és a Grand Canyonhoz látogatok... Rettentően repül az idő... De élvezem szinte minden percét. :)

Illene egy kicsit regélnem a szeptember utolsó hetéről, valamint az október első feléről is. Szeptember utolsó és október első hete őszi szünet volt a gyerekeknek, nem kellett iskolába menniük. Ennek ők nyilván jobban örültek, mint én. :) Az első héten a két kisebbiknek tenisz -, illetve baseballtábora volt délelőttönként, így akkor szabad voltam abban a 3 órában. A nagyfiúra meg amúgy sincsen gondom. Host anyuka azon a héten DC-ben volt munkaügyben, nem örültem neki, hogy pont így jönnek ki a dolgok, de így utólag visszatekintve, semmivel sem volt nehezebb dolgom, mint máskor. A múlt hónap utolsó hetében volt a szülinapom is, ami engem különösebben nem érdekelt, de hát mindenkinek át kell esnie ezen évente egyszer. :) Bár hivatalosan csütörtökön volt, de már kedden megkaptam az első ajcsit egy csinos masnival átkötött, klasszikus Sportszelet formájában. :)

:)

Természetesen az adója is magyar... Szerdán aztán már a kiscsaj, S. sem bírta tovább, miután hazahoztam a barátnőit és őt az egyik mall-ból, kezembe nyomja az ajándékom, mondván, hogy tudja, hogy csak holnap lesz a szülinapom, de már nem tudja kivárni, hogy ne adja oda. :) Egy karkötőt kaptam tőle, ami nagyon aranyos, nem pont az ízlésvilágom, de a gesztus a lényeg, és nagyon örültem neki. Másnap, csütörtökön, amikor hivatalosan is ünneplem, J.-től váratlanul kaptam egy plüsstehenet. :) Nem tudom honnan szedte, van egy olyan gyanúm, hogy a szobájából az állatgyűjteményéből találomra kiválasztott egyet, ami a legjobban hasonlít rám, haha :D aztán feláldozta a szülinapomra. :) Teljesen mindegy is, nagyon jól esett ez is. Itt díszeleg az ágyamon. :)

A plüsstehén és a karkötő

 

Délután, miután host apuka hazajött, megkérdezte, hogy megyek-e ma valahova, vagy csak holnap tervezek. Először nem értettem miért kérdezi meg külön a mát, nem esett le. :) Mondtam neki, hogy csak holnap délután, estefelé szeretnék lépni itthonról. Tudomásul vette és elvonult a konyhába. Én közben a szobámban tettem-vettem. Egyszer csak bekopog a kissrác, meg sem várja hogy mondjam, szabad vagy be lehet jönni, belöki az ajtót és azt mondja nekem, hogy most semmiképp ne menjek ki a konyhába... Hahaha, naná, hogy ki akarok menni kisöreg! :) Kérdezem tőle, hogy ugyan miért ne? :) Azt mondja, hogy mert nem szabad... Kicsit hogy ugrassam, felpattanok és elindulok az ajtó felé, hogy ki kell mennem a konyhába, mert szomjas vagyok. :) Erre az utamba áll széttárt karokkal, hogy nem-nem, nem lehet kimennem, mert meglepetést készít az apukája. :D Hát ez elég viccesen hangzott, de elhittem és nyugton maradtam a helyemen. Már eltelt talán másfél- két óra is, nem tudom, nem néztem az időt, de már kb. el is felejtkeztem erről az egészről, amikor váratlanul megint kopognak az ajtómon, odamegyek, kinyitom, erre ott áll az egész bagázs, kutyástul mindenestül (értsd ezalatt az otthonlevőket, host apuka, kissrác, nagyfiú, S. éppen az egyik barátnőnél volt ekkor) és rázendítenek a Happy birthday-re, valamint apuka egy tányért szorongat a kezében, amin egy csinos kis barna süti-tortaféle volt, rajta egy szál gyertyával. Még a nagyfiú is ott énekelt és vezényelt a kezével, ki sem néztem volna belőle, elég mókás, de egyben nagyon megható pillanat volt. Csak pillogtam zavaromban. Elfújtam a gyertyát, persze kívántam is valamit közben. :P Aztán mindenkitől nagy ölelés, boldog szülinap-kívánás stb. Kaptam még egy képeslapot is mellé, amit mindeki aláírt, még a kutya is!!! De komolyan. Mármint nyilván nem a Maggie fogta a tappancsa közé a tollat, de valaki aláírta a nevében is. :D Aranyos. Annyi szöveg állt a lapon, hogy "Köszönjük, hogy a családunk része vagy!"

Sok értelme volt eddig a kezdőbetűket használnom a neveknél... :D

Kimentem a konyhába elfogyasztani a tortát, amit apuka saját kezűleg, vért izzadva (na jó ezt nem tudhatom) egyedül sütött. Hihetetlen. :) Ezt is megértem, haha. :) Mindenesetre nagyon kedves gesztus volt tőle, tőlük. Nagyon örültem neki, ki ne?! Egyébként nagyon finom volt. A torta vagy süti vagy mindegy minek nevezzük. Amúgy a neve brownie. Csokis. Nem vagyok oda a tortákért, mert általában túl édes, tömény, de ez a fajta süti nagyon bejött. Tényleg finom volt. Bepusziltam annak rendje és módja szerint. Még természetesen volt egy tállal, később is benyomtam egyet. Közben egy erős 20-30 percet dumcsiztunk host apukával a konyhában. Szóba jött, hogy már észrevehetően jobb az angolom, amit én nem igazán akartam elhinni, mert én nem érzek fejlődést sajnos. :) De ez biztos nem így van, hiszen több mint 3 hónapja kint élek már. Host apuka azt mondta, hogy neki úgy tűnik, mintha már féléve lennék náluk. Beszélgettük kicsit a családjukról, nagyszülőkről, testvérekről, előző au pairekről. 
Elmondhatom, hogy annak ellenére, hogy a legtöbb, számomra fontos embertől, barátomtól távol vagyok, mégis nagyon de nagyon szuper szülinapban volt részem. Még talán több köszöntést, és ajándékot, meglepetést, kedvességet kaptam, mint máskor. :) Jól esett. Természetesen otthonról, anyukáméktól is érkezett csomag, bár ezt csak a következő héten tudtam átvenni, mivel amikor kézbesítették pont nem voltam itthon, a postai értesítőt, hogy mehetek a csomagomért pedig csak szombaton délelőtt kaptam meg, mivel csak pénteken este nézte meg host apu a postaládát vagyis fiókot. De nem baj, akkor is volt nagy öröm. Már alig vártam, hogy átvehessem és kibonthassam. :)

26 szem mogyoró :)

Mindenféle hazai fűszer, étel-alapok, valamint az elmaradhatatlanok: vaníliás karika és pilóta keksz. :) Ezen kívül várt egy pár oldalas levél is anyukámtól, ami az elmúlt 26 év legszebb perceit idézi fel a születésemtől kezdve az ő szemszögéből. Érdekes volt olvasni, hogy mik történtek a megszületésem előtt közvetlenül. :) Talán ennyire részletesen még nem is hallottam erről. :) A tesóm ötlete volt a 26 szem mogyoró, ami egyenesen a kertünkből a mogyoróbokorról érkezett - legalábbis remélem! :) Minden évben rengeteg mogyit szoktam elrágcsálni, imádom ezt a fajtát. Örülök, hogy most sem maradt ki, bár a 26 szemet 10 mp alatt eltüntettem... A csúcs talán a fotóalbum volt, ami már képekkel illusztrálja a 26 év fontosabb, emlékezetesebb eseményeit. Helyenként még egy-egy könnycsepp is megcsillant a szememben... :P Azt hiszem, nem panaszkodhatom, hiszen nagyon kedves, hasznos és értékes ajándékokat kaptam. Nem beszélve a temérdek üzenetről, valamint drága fősulis barátnőim egy nagyon cuki kis videót dobtak nekem össze a jeles nap alkalmára, amin ők is szerepeltek. Imádtam! <3 Na azon is megkönnyeztem. :) Ezen a hétvégén nem találkoztam az itteni au pair barátnőimmel, mert legtöbbjük ekkor ment San Franciscóba, illetve nekem is akadt más jellegű elfoglaltságom, az elmúlt hetekben, de úgy hallottam, hogy ők is meg akarnak lepni egy-egy aprósággal. :) Amúgy miután elkezdődött a suli októberben, a kiscsaj egyik barátnőjének az anyukája is küldött nekem egy kis meglepit szülinapomra: egy Disneyland-es kulcstartót, ami jelenleg a kocsi - és lakáskulcs-csomómon feszít. Azt tudni kell, hogy keddenként, szerdánként és csütörtökönként S. pajtását, K.-t is hazahozom ugyanabból a suliból és eldobom hozzájuk, a szomszédos utcába. Igazából plusz 2 perc az egész művelet, nem nagy ügy. Ezért van, hogy gondolt rám K. anyukája, és küldött nekem ajándékot a lányával. Amúgy mindezért 2 hetente kapok jutalmat is, szóval nem ingyen hordozom a kiscsajt haza. :) 

Már nagyon vártam a hétvégét azon a héten, mert mindig várom a hétvégét, kb. 7 éves korom óta. :) Ezért vagy azért. Amikor suli volt azért, amikor meló volt, azért. :) Ez már csak így megy. Ezen a hétvégén jó pár helyen voltam San Diegóban, ahol eddig nem. Péntek este Del Mar-ra mentem magyar társaságban, a naplementét akartuk megkuksizni, de kicsit lekéstünk róla, már csak az utolsó utáni sugarakat sikerült elcsípni. :) Na majd legközelebb... 

Majd legközelebb jobban sikerül...

 

Szombaton aztán P.-vel elmentünk bolhapiacra, ahol mindenféle kicit-kacat van, de jó dolgok is természetesen. Már ezt is elmondhatom, hogy itt is voltam. Ezután Old Town felé vettük az irányt, ami teljesen mexikói hangulatot áraszt magából, mintha csak a határon túl járnál, vagy éppen valamikor a 19. századi Californiában. Ha már ott voltunk, nem hagyhattuk a pocinkat üresen, ezért becsücsültünk egy találomra kiválasztott mexikói étterembe. Eszméletlen hangulatos hely volt, kint foglaltunk helyet a teraszon az árnyékban, ahol kellemes szellő járt. Az étel kifogástalan volt mind ránézésre, mind ízre, mind mennyiségre. Íme...

Kaja után, vagy előtt volt már, nem is emlékszem, járkáltunk kicsit a környéken, be-betértünk egy-egy boltba, ellőttünk pár fotót. Egy mariachi zenekar éppen játszott egy kültéri színpadon, amiről egy kis videót is készítettem, csak a fíling miatt. Éppen a Pink Floyd egyik legismertebb számát, az Another Brick in the Wall-t és Santanatól a Black Magic Woman egyvelegét nyomták el. Nem volt rossz, meg kell hagyni. :)

Mehikói barátném

Mókázás

Este aztán La Jolla-n felmentünk egy hegyre, valami kereszt is van ott (tiszta Kaposvár :P), és nagyon szép kilátás nyílik a városra. Próbáltunk készíteni jó fotót, de állvány híján nehéz dolgunk van ilyenkor sötétben. Éppen telihold volt, szóval csodás volt az élmény és a látvány. 

Tütüből

Kicsit homályos kép

Ugorjunk is a következő hétre. :) Október elején járunk... Első héten még mindig szünet a gyerkőcöknek. Ezúttal már tábor sincsen délelőttönként... Szívás. :) De túléltük. Egyik nap átjöttek pajtikák, elmentünk parkba, eljátszottak, hintáztak, kutyáztak, utána itthon ökörködtek, medencéztek. 

Október első keddjén kezdődött meg az egyetemen a kurzusom. Grammar/Vocabulary Building nevezetű órát vettem fel, ami tehát inkább a nyelvtanra megy rá. A tanárunk R., egy nagyon vidám, jófej és barátságos 50 körüli pasi. Kb. 13-14-en vagyunk összesen a kurzuson. A japán leányzó, Mai is velem jár együtt, mivel neki nincs autója, én szoktam felvenni, együtt megyünk és jövünk. Van néhány másik au pair is az órán, de ők nem a mi ügynökségünktől vannak. Ezen kívül van olyan, aki már évek óta itt él, van aki több mint 10 éve... Nagyjából mindenki fiatal, olyan 19-40 közöttiek vannak. Az első órán már tanulgattunk, természetesen csoportokra osztva bemutatkoztunk egymásnak és a többieknek. Nagyon vegyes a társaság, hiszen csupán 2 ember van, aki ugyanabból az országból jött, a többiek mind-mind máshonnan. Ez a tanárunknak, R.-nek is nagyon tetszett. Apropó, már az első órán elég hamar kiderült, hogy R.-nek elég sok köze van Magyarországhoz, hiszen a felesége magyar. :) Bizony. Nagyban mesélget, és egyszer csak így rám néz és mondja, hogy a felesége amúgy magyar. R. egyébként 5 évig élt Magyarországon, Pesten, van is lakásuk a 14. kerületben. Kérdezte, hogy én merrefelé lakom, meg amikor fősulira jártam Pesten, hol volt az iskolám, hol laktam akkor stb. Amúgy simán vágta hol van Kaposvár, járt is ott. Hihetetlen. :) Van egy páréves kisfiúk, aki magyarul is és angolul is folyékonyan beszél, egyébként R. is tud magyarul, mindent megért, csak a beszéddel vannak néha gondjai, nem is villantotta meg nekem, nem merte... :P Mondta, hogy majd valamikor találkozhatnék a feleségével. Amúgy ők is járnak a Magyar Házba, de még nem találkoztunk. Mondtam neki, hogy én csak 3-4-szer voltam, de akkor pont nem futottunk össze. Próbáltunk összeszedni valami közös ismerőst a Házból, a főnököt Z.-t mindkettőnk ismeri, amúgy én keresztnevek alapján nem tudtam beazonosítani az embereket, akiket mondott. Említette, hogy volt pár éve egy magyar tanítványa itt, aki szintén au pair, és kiderült, hogy én is ismerem, hiszen nem más volt, mint N., akiről már esett szó egy-két bejegyzésemben korábban. Ő az a másik magyar leányzó, aki ugyanennél az ügynökségnél van, vagyis volt, hiszen augusztusban lejárt a 2 éve, és ő ugye itt maradt, hiszen jól érzi magát és együtt él a barátjával. Pont előző nap írtam N.-nek üzit, mert már régóta tervezzük, hogy összefutunk megint. R. pedig mondta, hogy majd ír N.-nek emailt, hogy mi újság vele. Másnap N. válaszolt az üzimre és említette, hogy R. írta neki, hogy az órájára járok, haha. :) Tudjátok még követni? :) Következő héten meg R. mondta órán, hogy írt N.-nek, én meg mondtam, hogy tudom, mert mondta N. :D Na jó, ezt most befejezem, belekeveredünk, és valójában ez nem is olyan fontos, csak azért írom le, hogy érzékeltessem, milyen pici is a világ és hogy lépten-nyomon magyarokba, vagy magyarokhoz kötődő dolgokba botlok, szó szerint botlok - véletlenül. 

Október első hete aztán gyorsan elillant. Ismét hétvége. Alig vártam. Péntek este voltam moziban és vacsizni, szombaton pedig ilyen Halloween közeledte miatt felállított játszó akármiben, ami tele van tökkel. :) Nem tudom mi a neve magyarul, mivel talán nincs is, szóval pumpkin patch, hogy érthető legyek (már akinek). :) Funny volt. 
Vasárnap aztán sportnapot tartottunk: elmentem focizni és teniszezni P.-vel. Ezer éve már, hogy fociztam, így 5 perc után pihenőt kértem, mert lógott a nyelvem. Teniszezni viszont talán egyszer teniszeztem, szóval kíváncsi voltam, hogy ebben is ugyanolyan jó vagyok-e, mint minden sportban, haha. "Nem vagyok" arc, tudom, de hát ez az igazság, most legyek álszerény?! :P Hát, nyilván nem egy Steffi Graff voltam már mindjárt az elején, de szerintem nem ment olyan rosszul. Eltaláltam legtöbbször a labdát, és nem mindig ment bele a hálóba. :D Kis gyakorlás és már indulhatok is a US Open-en, haha. :) 
Sportolás után, kellemesen kifáradva nekiláttunk szilvásgombócot csinálni. Én életemben egyszer futottam neki ennek a manővernek egyedül: az eredményre anyukám szerintem jól emlékszik... :D Ezúttal szerencsére minden szuperül ment, nagyon finom szilvigombikat gyártottunk. Pontszám rá 10-ből 10. :)

Konyhatündér

Jó étvágyat én!

És hipp-hopp, már el is érkeztünk a múlt héthez. Na ügyes vagyok? De arról már csak egy kövi bejegyzésben fogok beszámolni, aztán utána már lehet Las Vegas-ról és a Canyonról, ami pár nap múlva vár ránk a csajokkal. :) Még nem jutott el a tudatomig teljesen, hogy hamarosan a legnagyobb álmom tárul elém: a Grand Canyon. :)

Mozgalmas hétvégék II.

Le vagyok maradva, mint a borravaló. A történetben valahol szeptember közepén járunk, a 15-16-ai hétvégénél... Még csütörtökön este host anyuka és S. elléptek 4 napra itthonról. Szóval csupa férfitársaságban maradtam itthon. Na jó, nem, mert itt volt Maggie, a kutyus, ő is a csajok táborát erősítette. :) Még hetekkel azelőtt úgy volt, hogy lehet dolgoznom kell hétvégén is, de aztán csakhamar tisztáztuk, hogy nincs rá szükség, M. egyedül is elboldogul a srácokkal a hétvégén, én csak menjek a dolgomra. Ezzel én is egyetértettem. :) 

Pénteken estefelé fél 8 körül léptem le itthonról, felszedtem Mai-t és egyenesen PB felé vettük az irányt, ugyanis Laura születésnapját mentünk megülni. Jó sok au pair összeverbuválódott ez alkalomból, voltunk vagy heten-nyolcan. Valami Typhoon nevezetű pubot szúrtunk ki aznap estére magunknak, aminek volt egy táncolós-bulizós terme is - amolyan disco féle. Először egy asztalnál koccintottunk az ünnepeltre. Mivel vezettem, én szerényen csak egy korsó sört rendeltem, ami elég pocsék ízű volt, ezért meg sem tudtam mind inni. Talán fele ott is maradt a pohárban. Ezt követően átficcentünk a táncolós részre, és nyomtunk egy kis denszet... Ez alkalommal is jó sok fura és nem fura, érdekes és kedves emberkével találkoztunk és beszélgettünk. Mindig kíváncsian várom ki mennyire van képben, hogy hol van Magyarország, egyáltalán hallott-e már róla. Még az érkezésünk után nem sokkal, az asztalunknál odajött egy srác hozzám, és próbált ismerkedni. Ő például kikérte magának, hogy azt feltételezem róla, hogy nem tudja hol van a kicsiny Hungary. Naná, hogy Mexico-tól nem messze, hol máshol, valahol Közép - és Dél-Amerika között - szerinte. :D :D Jól van, földrajz órát sem tőlem fogsz kapni, csak összemosolyogtunk ott a srácon a társaságunk egyik tagjával. Szégyellte-e magát vagy érezte, hogy nem igazán érdekel senkit a dumája, eme fenomenális földrajzi villantása után elég hamar lekopott. Az este lényegében ugyanúgy zajlott, ahogyan máskor is szokott, csak éppen más mellékszereplőkkel, a főszereplők - mi, csajok természetesen ugyanazok vagyunk. :)

Próbáltunk táncolni... :)

Már nem emlékszem hány órakor hagytuk el az objektumot, de megint éjjel 1-2 közé lőném be a tájmot. Ezután tettünk egy gyors kitérőt vagyis inkább betérőt egy közeli Mekibe, ami tömve volt. Mindenki elfogyasztotta a hiper-szuper egészséges hambiját és sültkrumpliját, aztán viszontlátásra, irány Darány, vagyis haza. Ebben az esetben a haza nem teljesen azt jelentette, hogy vissza Chula Vistára, hanem 2 embert kivéve mindenki az ünnepelt, Laura host családjának "szerény" hajlékában kívánta meghúzni magát. Mivel a host családja Miami-ban nyaralt, ezért eshetett meg az, hogy vagy nyolcan aludtunk aznap éjjel a mexikói lánynál. Hely bőven volt, még ágy is, és talán külön szoba is lett volna mindenkinek, de a gyerekek és a szülők ágyába azért mégsem vethettük bele magunkat. Így jobb híján Laura szobájában négyen aludtunk, ketten az ágyon, ketten a földön. Többiek valahol szerte a házban, nem tudom, erről nem rendelkezem pontos információval. :) Jómagam a földön alvók táborát erősítettem, mivel abba sehogy sem akartam belemenni, hogy míg én a pihe-puha ágyikóban, addig a házigazda a padlón aludjon. És mivel Laura a világért sem volt hajlandó az ágyában aludni, inkább választotta a földet, ezért szolidaritásképp én is vele tartottam. A két mákos csajszi meg megkapta az ágyat. Utólag már egy kicsit bántam a dolgot, mivel nagyon kemény és kényelmetlen volt a földön fekve aludni (vagy inkább megpróbálni aludni). Kismilliószor felébredtem éjszaka, nem tudtam hogyan forduljak, hogy kényelmes legyen. Amúgy is jó későn kerültünk ágyba.. mit ágyba, földre, szóval nem éppen a legfrissebben keltem fel délelőtt. 

Mivel különösképpen nem siettünk még sehova, csak tengtünk-lengtünk a házban, szépen komótosan megreggeliztünk, beszélgettünk, neteztünk, zenét hallgattunk, terveztük a délutánt és az estét. Vagyis ők tervezték maguknak, nekem meg már megvolt az aznap délutáni programom, méghozzá magyar piknik. Ezt is a Magyar Ház szervezte, és egy ilyen eseményre kiválóan alkalmas kis piknikező helyen, jól ismert bulizó helyünk, PB tőszomszédságában, Misson Bay-en volt megtartva. Nem nehéz kitalálni, sok San Diegóban élő magyar összejön egy délutánra, esznek-isznak, beszélgetnek, jól érzik magukat. Erről szól a dolog. Délután fél 4 felé vetődtem oda, először keringtem egyet a környéken, mert elég nagy, és rengetegen voltak kint a gyepen, a magyar zászlót meg nem láttam sehol lengedezni, ezért tettem egy kört gyalog is. Eszméletlen meleg volt aznap, simán volt 40 Celsius fok. Nem feltétlen piknikező idő, de jobb mint a hóvihar. Kisvártatva aztán megpillantottam egy elszabadult magyar zászlót, vagyis valakinek a kezében volt. Na végre. Ők is most érkeztek, szóval kicsit korai voltam. Szépen odasündörögtem hozzájuk, egy-két emberkét már ismertem a Házból, de a nagyja még idegen volt számomra. Az egyik ismeretlen srác egy ilyen mondattal fogad, amikor meglát: - Szia. Hát te meg ki vagy? :D Hát nem a Mikulás, nem is a Jézuska, de még csak nem is a Szűz Mária. – gondoltam magamban, de hát azért mégsem indíthatok egy ilyen válasszal. Szépen bemutatkoztam ki vagyok, megnyugtattam őket, hogy közéjük való vagyok, nem idegen. :D Mindenki megnyugodott. Próbáltam hasznossá tenni magam én is a pakolásban, illetve a pavilon felverésében. Aztán folyamatosan érkeztek az emberek, néhányukkal már találkoztam korábban is. Ezen a délutánon és estén nem sokat beszéltem angolul, szinte mindenkivel magyarul tudtam kommunikálni. Talán egy-két ember volt ott, aki nem beszélte a nyelvünket. A sátrunknál lehetett venni mindenféle magyar zöldséget, talán még kolbászt is. Estefelé pedig tüzet gyújtottak és lehetett szalonnát sütni is. Mondjuk én sokáig nem közelítettem meg a tüzet, mivel elég melegem volt anélkül is. Talán olyan éjfél körül helyeztük át székhelyünket a tűz mellé. Ahhoz képest, hogy estére megint buli volt tervben a többi csajjal PB-n, eléggé elhúzódott a magyar piknikem. :) De mivel az utolsó pillanatban változtattak a lányok a helyszínen: a jól bevált PB helyett inkább downtownba (belvárosba) mentek, én meg GPS nélkül még nem kenem-vágom a járást a citynek azon részén, ahol nem voltam sokat, valamint a parkolás is elég gázos ott, nem volt kedvem 20 dolcsit perkálni csak azért, hogy letegyem a verdát, ezért elég hamar eldöntöttem, hogy aznap kihagyom a csörgést, jó lesz nekem a magyarokkal lógnom. :) Így is lett. Valamikor fél 2 környékén jöttünk el a piknik helyszínéről, a végére már csak négyen maradtunk... Lényegében olyantájt zárnak be a clubok is itt az USA-ban. Miután hazaértem, kidőltem és egészen másnap 10-11-ig húztam a lóbőrt. 

Vasárnap aztán miután elkészültem, megebédeltem, összekaptam magam, délután La Jolla-ra mentem egyik magyar ismerősömmel, P.-vel, akivel még az augusztus 20-ai Magyar Házas banzájon találkoztunk először. Aznapi program nem más volt, mint leopárdcápa-lesés. :) Első hallásra jó kerekre nyíltak a szemeim nekem is, mert nem igazán volt fogalmam, hogy mi is az a leopárdcápa. Cápa, az cápa, és kész. Veszélyes. Gondoltam én. De aztán fel lettem világosítva, meg aztán utána is néztem neten, hogy ezek ártalmatlan jószágok. Azért leopárdcápák, mert a mintázatuk a leopárdhoz hasonlít. Az év csak bizonyos szakaszában fordulnak elő itt La Jolla-n, a parthoz nagyon közel, pár hétig lehet őket ilyenkor megcsodálni. Éppen ekkor volt ez az időszak, ezért nem lehetett elszalasztani későbbre. Én már előző nap a pikniken felvilágosítottam P.-t, hogy nem vagyok egy biztos úszó óceánban, szóval én nem fogok bemerészkedni a vízbe, csak addig, ameddig leér a lábikóm. Meg lettem nyugtatva, hogy ezek az állatok a sekély vízben is előfordulnak, nagyon közel kimerészkednek a parthoz. Szóval lesz esélyem látni egyet-kettőt. Mielőtt azonban belevetettük volna magunkat a habokba, tanácsos volt magunkra ölteni egy-egy szörfös ruhát, mivel huzamosabb ideig lenni a hideg vízben nem jó, a szörfös ruha pedig melegen tart. Szóval először azt kellett felerőszakolni magamra, aztán kaptam egy-egy békatalpat is, amiben az első lépéseknél az első hullám már ledöntött a lábamról. Szabályosan orra estem. Mókás lehetett. Ezért jobbnak láttam megszabadulni tőle, mert még a végén az miatt fulladok meg. Kaptam úszószemüveget is meg ilyen pipát. Ez utóbbit nem is próbáltam ki. :) A cuccainkra addig egy másik magyar, M. vigyázott, aki aznap a beachen süttette a hasát, őt a pikniken ismertem meg, P. egyik haverja. Végre belevetettük magunkat a vízbe. Na jó, ez úgy nézett ki, hogy P. búvárkodott, én meg sétálgattam egyet az óceánban, mint más a parkban. :D De ahol már a nyakamig ért a víz, ott megálltam. Olykor akkora hullámok jöttek, hogy kétszer olyan mély lett a víz hirtelen, ilyenkor pár másodpercig úszni kellett, vagy inkább mondjuk azt, hogy felugrani, hogy a hullám ne lepjen el. Amikor visszatértem a derékig érő vízbe, akkor fedeztem fel az első leopárdcápákat úszkálni körülöttem. Nagyon meglepődtem, mert azt hittem, hogy aznap én lemaradok erről, mert őszintén szólva nem hittem volna, hogy ennyire kimerészkednek. Aztán egyre többet és többet pillantottam meg. Amikor valami sötét, kb. ember hosszúságú árny elsuhan a lábaid mellett a vízben, ha nem számítasz rá, elég ijesztő tud lenni. De én tudtam miért jöttem. Úgyhogy nem kaptam infarktust. Szuper élmény volt. Amikor megláttam egyet, gyorsan lebuktam, hogy a víz alatt is megcsodáljam, de mire leértem, már hűlt helyét találtam az állatnak. Nagyon kis félősek, szóval nehéz megközelíteni őket, bár valójában ott úszkálnak tőled egy karnyújtásnyira. Az egyiket meg is próbáltam érinteni, majdnem sikerült, talán 5 centin múlt. :) Jó párat láttam, többnyire úgy, hogy sétafikáltam a vízben, de egyszer-egyszer lebukás után is sikerült rövid ideig látni a víz alatt a körvonalaikat. De a sekély vízben, a víz fölött is sokszor tisztán lehetett látni a leopárd mintázatot rajtuk. :) Képek nincsenek sajnos, mivel gépet nem vittem magammal ezúttal sem. Mondjuk utólag már kicsit bánom, de a vízbe akkor sem vittem volna be a fényképezőmet, még a végén elázna szegény. Miután ezzel megvoltunk - talán egy jó órát lubickoltunk, illetve én jobbára sétafikáltam :D - elterültünk a beachen a homokban, és kicsit élveztük a napsütést és a nyarat. Ezután, mivel nem volt kedvünk még hazamenni, elmentünk kajálni és járkálni egyet La Jolla Cove-n.  Nagyon kellemes kis hely. 

Nagyon jó hétvége volt ez is, még jobbra értékelem, mint az előzőeket. De valahogy mindig tudnak jobb és jobb hétvégék jönni. :) Lassan már nem lehet fokozni, de tényleg. Az ezt követő hétvégén végül mégsem lett Los Angelesből semmi, mert a csajszi, akinek a kocsijával mentünk volna, lebetegedett. Mindezt aznap kora reggel, pontosan indulás előtt tudtuk meg. Én konkrétan már az ajtóban álltam, cuccal a kezemben, vártam, hogy host anyuka kinyissa az autót, aztán kaptam az sms-t, hogy Yukiko, a másik japán au pair, belázasodott, LA-nek lőttek. Különösebben nem sújtott le a hír, hiszen tisztában voltam vele, hogy bármikor, bárkivel elmehetek oda. Program meg mindig akad hétvégére, ez miatt sem aggódtam. Úgyhogy annak ellenére, hogy nem mentem LA-be, szuper kis hétvégém lett megint. Bár buli ezúttal nem volt, nem unatkoztam egy percig sem. :) Pool-ozás, relax, movie, beszélgetés, néha ez többet ér a crazy partyknál. :)