Sunday, November 18, 2012

Lelkes blogíró lettem (?)

Las Vegas utáni napon nem volt egyszerű felkelni reggel, de fel kellett... A nagyszülők még itt voltak, másnap, szerdán mentek vissza Seattle-be. Még kedden J.-nek, a kissrácnak baseball edzése lett volna, de kitalálta, hogy fáj a hasa. Azért mondom, hogy kitalálta, mert így is volt. Kamu volt az egész. Amikor suliból hoztam haza, még semmi baja nem volt, viccelődött, folyamatosan mondta a kis mondókáját. Aztán itthon, amikor megsürgettem, hogy készülődjön, hirtelen "rosszul lett". Előadta, hogy görcsöl a hasa és nem tud edzésre menni. Nekem ez nagyon gyanús volt, de mivel felhívta az anyukáját elpanaszolni neki a problémáját, és ő úgy döntött, hogy akkor maradjon itthon, én nem szólhattam bele a dologba. Ők tudják... Érdekes módon miután engedélyt kapott, hogy kihagyja az edzést, hirtelen meggyógyult. Semmi baja nem volt már. Ismét visszatért a régi J. közénk. :) Ismerem ezeket a trükközéseket, nagy ritkán, egyszer vagy kétszer én is eljátszottam annak idején. :) Miután host apuka hazaért melóból, ő is sejtette, hogy valami sántít itt a történetben, mert a kissrác láthatóan már egészen jó színben volt. Meg is jegyezte nekem, hogy néha a gyerekek "eljátsszák a nagy halált", ha ki akarnak bújni a kötelességeik alól, és hogy ezt ő mennyire nem szereti. Mondtam is neki, hogy nekem is úgy tűnt, hogy ez a hasfájásos sztori csak színészkedés. Azt tanácsolta, hogy ha legközelebb lesz hasonló, csak fogjam a gyereket, és vigyem, ahova kell. :) Persze elbeszélgetett J.-vel, hogy ilyet nem lehet csinálni, mert felelősséggel tartozik a csapata iránt. Ha az apja világosítja fel a dolgokról, mindig megérti. Mindkettő gyerek. :) A legnagyobbat meg szerintem nem kell már ilyen szinten nevelni. Őt csak maximum azért "tolja le" apuka, mert nem beszél egy mukkot sem rajtuk kívül senkivel. :D
Szóval aznap kedden nem mentünk olyan korán az egyetemre, ráértünk később elstartolni. Kikaptuk a teszteket, ami a lehető legjobban sikerült, de erről már tettem említést. 
Másnap, szerdán reggel Nana és Papa elhagyták a házat mire én felkeltem. Sajnos abban a hitben voltam, hogy csütörtökön mennek haza, így nem sikerült elköszönni tőlük személyesen, ezért úgy éreztem, illene egy sms-t dobnom a nagyinak, hogy sajnálom, hogy nem tudtunk rendesen elbúcsúzni és örültem a találkozásnak, és köszönöm a segítséget a gyerekekkel. Pár óra múlva aztán felhívott Nana és beszélgettünk egy jó 10 percet. Nagyon aranyos volt, bár sokszor nem értettem miről beszél éppen, de hát telefonban nem is mindent értek meg angolul. A lényeg, hogy jófej voltam, hogy írtam, ő jófej volt, hogy felhívott. Nem tudom, hogy találkozunk-e még az életben, majd kiderül. Ha igen, annak csak örülni fogok. Kellemes kis öregek mindketten, az egyszer biztos. 

Következő nap csütörtökön Mai-jal jelenésünk volt az első ESL (angol) kurzusunkon itt helyben. Elég érdekesnek volt mondható, mivel az első 2 óra egy szülő-tanár találkozóval ment el, valójában egy iskolaszintű szülői értekezleten vettünk részt. Mivel az óránkat tartó tanárnak is ott kellett lennie, így mi is beültünk rá. Nem mondom, hogy életem legizgalmasabb előadása volt, de egy Külkeres Analízis előadásnál mindenképpen érdekesebb. :) Sovány 1 órás angol órát tartottak így ezután, amin a tanulók döntő többsége nemrég kezdte az angolt, vagy legalábbis nagyon alapszinten van. Ez pedig azt jelenti, hogy nem biztos, hogy ez a legmegfelelőbb hely a fejlődésre. De mivel még az első óra volt, és rövidebb is, adtam még pár esélyt, hogy meglássuk, mi sül ki belőle. 

Pénteken host anyuka nem ment dolgozni, így még könnyebb napom volt, előbb is szabadultam. Este PB-re mentünk bulizni a csajokkal. Már jó ideje ígértem, hogy megyek, pótoljuk az elmaradást, így nem volt mese, menni kellett. :) Először valami lakásban kezdtünk, ahol a spanyol ajkú barátosnéim újdonsült barátai laknak. Ilyen kis lepukkadt albérletszerűség fiúknak dolgot kell elképzelni. :) Ott iszogattunk egy keveset, beszélgettünk, aztán mentünk a kiszemelt szórakozóhelyre. 



A bulihelyre vezető 5 perces úton a csajok a kocsiban odaadták a szülinapi ajcsimat, amit szeptember vége óta nem sikerült nekik. Egy aranyos kis fekete felsőt kaptam tőlük. Bár a fekete nem a színem a felsők tekintetében, de ez a darab tetszik. Örültem neki. Egy kis képeslapot és jókívánságot is mellékeltek. Aranyos tőlük. :)
A buli nem igazán tetszett, valahogy a zene nagyon gyenge volt. Nálam ez a meghatározó. Na meg persze a társaság. Még szerencse, hogy az jó volt. :) Mivel Halloween-t másnap, szombaton ünnepelték itt az USA-ban - mármint hivatalosan csak a következő hét szerdán volt a napja, de ezen a hétvégén bulizott mindenki - így már péntek este nagyon sokan beöltöztek és úgy mentek partyzni. Amint látható, mi nem így tettünk. Előző nap elmentem maskarát nézni, de nem találtam semmi ínyemre valót, és tisztában voltam azzal is, hogy nem nagyon lesz rá szükségem, mert arra a szombatra már jó előre volt programom...
1 óra után léptünk le a buliból, a brazil leányzó dobott le a tütümnél, aztán zúztam haza. Ekkor esett meg velem először, hogy majdnem elaludtam a volánnál. Egyedül voltam ugye, fáradt is, álmos, befűtöttem kicsit, mert lenge öltözetben éjjel 1 után már fáztam. Adott volt minden ahhoz, hogy bealudjon az ember. Volt egy pillanat, amikor fél másodpercre leesett a fejem. Akkor nagyon megijedtem, de már 1 kijáratra voltam, hogy lehajtsak az autópályáról és megérkezzem Chula Vistába. Így is csak nagy nehézségek árán tudtam ébren maradni, de ha előbb jön el ez a mélypont, tuti lehajtok az első exit-nél, ami útba esik és dobok egy szunyát az autóban. Ha legközelebb lesz ilyen, akkor nem indulok el, hanem inkább alszok a kocsiban egyet, vagy nem tudom, de tényleg nagyon veszélyes, nem lehet ezzel viccelni. Hiába hiszi azt az ember, hogy tudja az ébren maradást kontrollálni, ha igazán álmos vagy, nem lehet. Ezt most megtapasztaltam.

Szombaton aztán nekem kimaradt a bulizás, mert a Drakula című ballet-előadásra mentem P.-vel. Soha életemben nem voltam még ilyenen, úgyhogy éppen ideje volt. Este 8-kor kezdődött,  3 órás volt, két darab szünettel, így 11 után végeztünk. Nagyon tetszett, egyáltalán nem bántam meg, hogy a vad partizás helyett egy kis kultúrát választottam szombat esti kikapcsolódásnak. Se angol tudás, se magyar tudás nem kellett hozzá ugye, hiszen egy mukkot sem beszéltek vagy énekeltek benne. Elkapott az érzés, hogy milyen jó is volna gyakrabban eljárogatni ilyen helyekre, és elmenni például színházba is, ahol már oly régen voltam. Annak mindig megvan a maga varázsa. :) Előadás után betértünk egy mexikói (szerintem ezt már nem is kéne leírnom :) ) étterembe és ettünk egy jót. 

Következő héten aztán hétfő este J. belázasodott és így másnap, kedden nem ment suliba. Nekem kedden és csütörtökön délelőtt van ESL kurzusom, így először az volt a terv, hogy host apuka délelőtt, amíg én órán vagyok, itthon marad a kissráccal, de mondtam nekik, hogy igazán nincs rá szükség, kihagyom az angolt kedd délelőtt, nem gond. Így is lett, egész délelőtt és délután J.-t ápolgattam. Na persze nem volt annyira beteg, de tény, hogy volt láza egész nap. Így főzöcskéztem, lestem minden kívánságát, öntöttem bele a folyadékot stb. :) Másnapra meg is gyógyult. :) Jó, nyilván nem azért, mert én ilyen kis buzgón ápolgattam, hanem mert erős kis szervezete van. Azt mondta, hogy életében ez a 2. vagy 3. eset, hogy beteg. :) Még kedden délután mentünk ismét az egyetemre, a másik angol kurzusunkra. Ezúttal megint előbb tudtunk indulni, mert host anyuka korábban hazajött. Óra előtt pedig ellátogattam La Jolla Shores-ra a beach-re sétálni, naplementét elcsípni és párat fényképezni kellemes társaságban... :) 

Fényfoltok a vizen



Másnap szerda. Halloween napja. Délután, miután gyerekeket meghoztam iskolából, el kezdtünk tököt faragni. Bevallom töredelmesen, soha életemben nem csináltam még ilyet. Ez volt az első alkalom. Természetesen J.-nek segíteni kellett a tök formálásában, ami annyit jelentett, hogy teljes egészében én faragtam ki a tököt. Ahhoz képest nagyon jól sikerült, meg voltam elégedve magammal. Azt hittem sokkal bénább vagyok. Kissrácnak is tetszett, vállalható volt, ki is tette az ajtó elé. :) Képet nem készítettem, tiszta tökös volt a kezem, nem foghattam meg a gépet úgy. :) (Valójában teljesen kiment a fejemből.) Nálunk a gyerekek a kis barátokkal csordában szoktak menni a házakhoz édességért, szóval én erre a kis mókázásra (szerencsére) nem voltam meginvitálva, így miután a szülőegység hazaért, léptem is otthonról P.-hez. Így is természetesen belekóstolhattam a trick or treat-ezésbe, amikor a gyerkőcök beöltözve járják szépen a házakat, bekopognak és édességet várnak és jó esetben kapnak. Csak éppen nem kellett mennem a gyerekekkel, hanem mi vártuk őket. És hogy hogyan vártuk őket? Kedves, aranyos, bájos, bizalomgerjesztő, félelemre egy csepp okot nem adó környezetben... :)



Aztán csütörtökön, már november elején járunk ugye, sikerült eljutnunk Mai-jal az ESL kurzusra és írtunk egy tesztet, hogy kiderítsék, milyen szinten vagyunk. Hát a teszt majdnem teljesen hibátlan lett, azaz a legmagasabb szint felső kategóriájába kerültem, Mai is megütötte a legmagasabb szintet. Ez a teszt egyébként végtelenül egyszerű volt, nagyon kezdőknek kitalálva. Szóval mindez nem jelenti azt, hogy anyanyelvi szinten tudok angolul, attól még nagyon-nagyon messze vagyok. De konkrétan ezen az angol kurzuson nincs lehetőségem fejlődni. Nagyon unalmasak az órák, olyan dolgokról tanulunk, és olyan dolgokat csinálunk, amit általános iskola felsőben vettünk. Bár még utána héten is elmentem a kurzusokra, de be kellett látnom végül, nem sok értelme van. Ezért hát úgy döntöttem, hogy a jövőben ezt hanyagolni fogom. Másik angolkurzus után kell néznem, vagy egyszerűen más módon kell gyakorolnom. Igazából a beszédet kell leginkább fejlesztenem.

Pénteken aztán suli után play-date volt nálunk. Carolina, a columbiai au pair áthozta a host gyerekeit és itt töltöttek pár órát. Az egyik "gyereke", L. nagy spanja S.-nek, L. öccsét azonban nem igazán csípi a kissrácom, látszott is a fején, hogy mekkora unalommal játszik vele, miközben a másik kissrác mindenen tud lelkesülni, állandóan pörög, nem lehet leállítani, olykor neveletlen is kicsit, szóval nem irigylem Carolinát. :) A két kissrác kint játszott az udvaron, én közben kaját csináltam, Carolina pedig elment egy 20 percre felszedni a legkisebbet pre-school-ból. Én 3 percenként kinéztem a srácokra, minden rendben van-e. Épp amikor egy ilyen rövid ellenőrzésről visszajöttem, rá 1 percre jönnek be mindketten, Carolina kissráca csurom vizesen, mivel beleesett a medencébe... Na mondom, ez igen. Valószínű, hogy "véletlen" volt... Állításuk szerint igen. Szerintem a kissrác bele akart esni és kész. Kicsit mérges lettem rá, mert folyt róla a víz és úgy jött be a szőnyegre. Gyorsan kivezettem, adtam neki egy törölközőt, bevágtam a ruháit a szárítóba, megkértem J.-t, hogy kölcsönözzön neki egy rövidgatyót és egy pólót addig. Szerencsére nemsokára kellett menniük haza, mert Carolina vitte a legkisebbet táncra. Jók a play-date-ek, csak mondjuk Carolina kissráca nélkül. :) 
Este voltam moziba P.-vel, a Flight című Denzel Washington filmet néztük meg, és nagyon tetszett. Mindenkinek tudom ajánlani. Jó kis film. 

Elérkezett a hétvége ismét. Szombaton 4 óra magasságában koccoltam le itthonról, felszedtem Carolinát, aztán Mai-t és zúztunk La Jollára egy házibuliba. Korábban már voltam hasonlón, és hosszasan regéltem is róla az egyik bejegyzésben. Talán páran emlékeztek. Nos, ezúttal ugyanabba a kecóba mentünk, és ezzel csak akkor szembesültem, amikor beléptem a lakásba. :) Néhány arc ugyanaz volt, de persze rengeteg újjal is találkoztunk. Kicsit laposnak éreztem a partyt, de lehet, hogy csak nekem vannak nagy elvárásaim, vagy szimplán csak kiöregedtem belőle, nem tudom. :) Az előző hasonló mindenesetre jobban tetszett. Na és akkor ne is beszéljünk Vegasban az Encore bulájról. :)

Carolinával
Lorenával
Csajszikákkal
Este 11 óra felé az egyik házigazda takarodót fújt, így el kellett hagyni a helyszínt. Úgy terveztük, hogy onnan PB-re megyünk, de valamiért Lorena nagyon a downtown-ba akart menni, így a végső döntés ez utóbbi mellett történt. Én Carolinát vittem az én autómmal, a többiek mentek a másikkal. Amikor beértünk a belvárosba (és már rég elhagytuk Pacific Beach-et, azaz PB-t) felhívtuk Lorenáékat, hogy ők merre járnak. A válasz az volt, hogy hát PB-n, hol máshol... :D Haha. Ugyanis a többiek maradtak az eredeti tervnél, miszerint jó lesz nekünk PB, csak Lorena drága egy pöppet becsiccsentett és megkavarta a dolgokat. Hát onnan már valahogy nem vitt rá a lélek, hogy visszatekerjek még PB-re, aztán lehet, hogy 1 óra múlva meg jöhetünk vissza haza, szóval, szépen 5 másodperc alatt meghoztam a döntést: megyünk haza. Carolina se nagyon ellenkezett, ez most így jött össze.

Vasárnap volt szerencsém ismét indiai étteremben járni P.-vel. Aki rendszeresen olvas, az talán emlékszik rá, hogy San Franciscóban jártam ilyen helyen először és hogy mennyit áradoztam a kenyerükről, amit azóta sikerült kiderítenem (pontosabban ezen a vasárnapon), hogy nan-nak hívnak. Valamint ezúttal kihangsúlyoztam, hogy nem közepesre, nem erősre kérem szépen az ételt, hanem a lehető leggyengébbre. :) A nan-kenyérből pedig egyenesen négyszer rendeltünk. :) Isteni finom.

Következő héten, ami november 5-11-e volt, hétfőn J.-nek most először segítenem kellett a háziban. Matek. Nagyon sok volt. Szorzás. Tudta ő, csak a mennyiséghez nem szokott hozzá. Így leültem vele, és együtt csináltuk, ellenőriztem stb. 2 órát elütöttünk vele. Amúgy 10, maximum 30 perc alatt be szokta fejezni. Mondjuk nem volt jó passzban, be is vallotta miért, amin én is igencsak elcsodálkoztam, sőt először el sem akartam hinni, de a kiscsaj is ráerősített, szóval valószínűleg úgy is van. De mivel a szülők még nem tettek róla említést, addig nem is beszélek róla, felesleges, majd ha már biztos lesz, valamint időben is közelebb kerülünk hozzá, beszámolok róla itt is. Valamilyen szinten engem is érint, de nyilván nem rólam van szó.

Kedden aztán este az egyetemről hazafelé menet akkora köd volt, hogy alig láttam a kocsi orra elé 1-2 méterre. Nem túlzok. Mondjuk mindez az utolsó 4-5 mérföldön volt leginkább, bár már San Dieogóban is volt köd, de ott azért még lehetett látni annyit, amennyit kellett. Viszont mielőtt megérkeztünk volna Chula Vistába, nagyon sűrű lett. Jócskán vissza kellett venni a sebességből és a jobb szélső sávban gurulgattam. Egy-két autós csak úgy száguldott el mellettünk, nem is értettem, nekik valami speciális látásuk van vagy mi, mert tényleg semmit nem lehetett látni. Olyannyira, hogy el is vétettem a kijáratot.... Annyira figyeltem a vonalat, hogy elmentem az exit-ünk mellett. Óriási. Ezt is megértem. Nap mint nap megtettem, megteszem ezt az utat, ismerem már ezeket a kihajtókat, autópályákat, mint a tenyerem. De elvétettem. :) Szóval el lehet képzelni mekkora is volt az a köd. De szerencsére a következő lehajtón már megtaláltam a helyes utat, és igaz kissé odébb, de így is Chula Vistában kötöttünk ki. Szépen hazaszállítottam Mai-t, aztán magamat is.

Csütörtökön host anyuka ismét felszívódott. Hétfőig nem is láttam újra. Valami munkaügyben utazott el ismeretlen helyre. :) Ennek apropóján pénteken estefelé összedobtam valami vacsit, hogy ne haljanak éhen itt a gyerekek, meg host apukának se legyen rá gondja, ha holtfáradtan hazaesik a melóból. Milyen jól is tettem, nem győzött hálálkodni M., hogy erre is gondoltam. Főleg, mert ő meg egy haverjával ütközött pár órára, szóval busy volt. Ennyit igazán meg lehet tenni, egyáltalán nem fáradtság nekem, főleg úgy, hogy ilyen jó életem van itt náluk. Néha nem árt viszonozni valami úton-módon. :)

A hétvégén aztán ismét magyar társaságban lehettem. Ugyanis szombaton egy magyar vacsorára voltam hivatalos. Egy idősebb házaspárnál volt kisebb összeröffenés, elég szűkkörű, kb. 15-en voltunk. Már mindenkit ismertem a vacsiról, csak a házaspár gyerekeivel nem találkoztam még. Volt mindenféle földi (hazai) jó: pálinka, rakott krumpli, brokkolileves, illetve ilyen-olyan süti, mint például tiramisu. :) Kellemesen telt el ez a délután, este, jól éreztem magam, persze angolul ezúttal sem tanultam meg jobban, haha. :D

Ezzel pedig 1 hét közelségbe kerültem a jelenhez. Már ami a blogírást illeti. De nem szeretnék olvashatatlanul hosszú bejegyzést, így az elmúlt 1 hét történéseit majd kicsit később hozom. Addig is minden szépet és jót kívánok! :)

No comments:

Post a Comment