Friday, May 11, 2012

Megnyitó


Ezennel kezdetét veszi amerikai au pairkedésem és kintlétem eseményeinek, történéseinek és élményeinek blogra vetése. Bár még itthon vagyok javában, ez a blog arra hívatott létrejönni, hogy USA-beli tartózkodásom mindennapjait örökítse meg, hogy aztán évek múlva, ha úgy tartja kedvem, feleleveníthessem életem – remélhetőleg - egyik meghatározó és legszebb évét, valamint hogy családtagjaim, barátaim, ismerőseim, és mindenki, akit ezért vagy azért de érdekel, hogy mi történik velem Amerikában az egy év alatt, az képben legyen. Ja, és azoknak is szól ez a blog, akik véletlenül keverednek az oldalamra, és tervezik az au pairkedést valamikor, vagy már túl vannak rajta, vagy éppen semmi közük sincs hozzá. :)

Hogy mégis hogyan jutottam arra az elhatározásra, hogy minimum 1 évet az Amerikai Egyesült Államokban töltsek au pairként? Teljesen hirtelen jött az ötlet, mondhatjuk azt is, hogy úgy álltak a csillagok akkortájt, amikor ez a dolog megfogalmazódott bennem, hogy 1 nap leforgása alatt világossá vált számomra: ezt nem hagyhatom ki. Mindenféle égi és nem égi jelet kaptam, hogy nem ártana kicsit kimozdulni itthonról, mármint az országból. Jól van, nem mondhatja senki, hogy nem lesz nagy ez a mozdulás, mert USA nem itt van a szomszédban, de éppen ezért is izgalmas. Továbbá elég nagy ország és sokszínű és egyáltalán. Talán nem lesz kár az az 1 év az életemből rá. :)

Azt hiszem ennyi süketelés után rá kéne térni már a lényegre…Sikerült egy kedvesnek és szimpatikusnak tűnő (figyelitek milyen óvatosan fogalmazok :D) családdal matchelnem, hogy szépen magyarul fejezzem ki magam. :) Nem szeretnék így előre áradozni róluk, mindenki tud pár napig jópofizni, kedvesnek tűnni, úgyis minden ott helyben dől el, ez zsákbamacska, lakva ismerjük majd meg egymást. Csak remélni tudom, hogy a valóság nem áll olyan távol attól, ami eddig lejött róluk.
Szóval június 25-én indul a repülőgép Amerikába, amin terveim szerint én is rajta leszek. New Yorkban, egészen pontosan Manhattanben lesz egy 4 napos orientáció, ahol jól helyreraknak minket, hogy hogyan kell helyesen, okosan, szépen viselkedni és bánni az amerikai gyerekekkel. Június 29-én pedig mindenki mehet isten hírével a saját host családjához, éljen!

A leendő host családomról azt lehet tudnotok (mert mindent azért nem árulok ám el természetesen :P), hogy 5 tagból áll: apuka, anyuka, 3 gyerkőc. Na már most a 3 gyerekből nekem elvileg csak kettőre kell vigyáznom, mivel a legidősebb az egy 15 éves fiú és elég önálló. A másik kettő egy 9 éves kisfiú és egy 11 éves kislány, vagy már nagylány, nem is tudom hogyan nevezzem. :) Apuka az apuka ugye, azon kívül egy cégnél program menedzser, előtte több mint 20 évig volt helikopter pilóta a haditengerészetnél. Anyuka altatóorvos. Van egy kutyusuk is. Californiában élnek, annak is a legdélebbi részén, San Diego közvetlen déli szomszédságában, Chula Vistában. Maga a várost kb. 240 ezren lakják, szinte egybe van épülve San Diegóval, ahol igaz még sosem voltam, de imádom. <3 Hát, volt szerencsém lecsekkolni a környéket, meg a kérót, amiben laknak… és hát, enyhén szólva is szuperül néz ki. Majd igyekszem képekkel is illusztrálni, ha már kint leszek…
A feladatom főként a gyerekek reggeli összekaparása és sulira felkészítése, illetve oda való elkísérése lesz (a 2 kisebbiké persze). Mivel nincs messze az iskola, ezért gyalog vagy biciklivel fog történni ez a mutatvány. Majd suli végeztével házi feladat felügyelése, enni inni (no alkohol) adni nekik, kocsival elfurikázni őket a különböző suli utáni foglalkozásaikra. Elméletileg sportos kölykök, kislány például imád focizni, aminek külön örülök, hiszen hozzám is ez a sport áll a legközelebb és én is fociztam több évig, illetve mostanában is, ha tehetem. Autó van az au pair részére, amit ha minden igaz a szabadidejében is használhat, hétvégék szabadnak tűnnek, semmi komoly elvárást nem fogalmaztak meg, ami ne lenne teljesíthető, úgyhogy majd meglátjuk. :) Ja, van úszómedencéjük is, úgyhogy majd sok időt kell ott is tölteni… :)
Már a koordinátorral is váltottam pár emailt, elég aktívnak és lelkiismeretesnek tűnik, talán nem fog tojni a fejünkre… A család jelenlegi au pairje mehikói és vele is már emailezek, bár kicsit lassan halad a dolog, de sok hasznos infóval látott már el, és a család megkérte, hogy 1-2 hétig még maradjon, amikor én megyek, így meg tud mutogatni mindent, a californiai jogsival kapcsolatos dolgokat is segíti elintézni.


Kis emlék a Nagykövetségről...
Majdnem elfelejtettem… már a vízumom is megérkezett ám. Tehát már a nagykövetséges hercehurcán is túl vagyok. Elég simán ment. Mielőtt kértem időpontot telefonon, ki kellett tölteni egy nagyon sok oldalas online előjelentkezést, talán ez volt a leguncsibb és leghosszabb része a procedúrának, de miután megvolt, rájuk csörögtem, következő hét kedd reggel 8-ra kaptam időpontot, aznap időben megjelentem az ügynökségtől kapott papírokkal, szerencsésen bejutottam a kordonnal körbekerített épületbe, táskámat átvilágították, sorszámot húztam (első voltam aznap!), vártam 5 percet, infópult, leadtam amit le kellett a néninek, persze a fuvarlevelet nem vittem, amit elvileg le lehet tölteni követség honlapjáról és már tipp-topp kitöltve vinnem kellett volna, csak erről én nem tudtam, de sebaj, egészen véletlenül volt 3 méterre egy bekapcsolt gép nyomtatóval kedvencekben fuvarlevéllel, szóval 5 percen belül pótoltam a hiányosságom, de azért aki még ezután megy interjúra, otthon töltse le és ki azt a fuvarlevelet, ami ahhoz kell, hogy jó címre kapd a vízumot. Miután azt is leadtam, kb. megint 5 perc várakozás, aztán szólított a konzul bácsi, aki nem is annyira bácsi volt, mint inkább olyan 35 év körüli pasi, és magyarul! zajlott a beszélgetés. Én próbáltam mindjárt a köszönésnél az angol felé terelni a társalgás nyelvét, de hajthatatlan volt a kis lelkes, biztos gyakorolni akarta a magyart, úgyhogy aranyos akcentussal tette fel a sablonkérdéseket. Én pedig akcentus híján aranyos sablonválaszokat adtam rá, szóval senki nem lepődött meg semmin abban a kb. szintén 5 percben, amit a kisablak előtt töltöttem. Ott azonnal megtudtam, hogy minden rendben, pár nap és érkezik a vízum…Pár nap, és érkezett is a vízum. Kiváló. Megkönnyebbülten és boldogan nyugtáztam, hogy most már jöhet Amerika, illetve én mehetek!

17 comments:

  1. Eljön a te időd is lassan Kriszta, szívből örülök neked! A család több, mint fantasztikusan hangzik - nagy gondok szerintem nem fognak felmerülni, hiszen helyileg is ott leszel, ahova vágysz. Remélem lelkes blogíró leszel és követhetem itteni kis életed alakulását, egyenesen Kaliforniából.
    Minden jót, használd ki még az otthon töltött napokat - és hát ki tudja, lehet találkozunk idekint. Ősszel engem is arra sodor majd a szél... ;)
    Puszillak!

    p.S.: Nagyon jól és összeszedetten fogalmazol, tetszik! :)

    ReplyDelete
  2. Oh, köszi Vivi a kommentet, tiéd az első! ;-) Igyekszem lelkes blogíró lenni, reméljük sikerülni fog, hiszen jó volna megörökíteni minden fontos és nem fontos, nagy és apró dolgot, ami kint történik velem, mert évek múltán összemosódnak az emlékek, szóval ezért is lesz muszáj szorgalmasnak lennem. :-)
    Mindenképpen jó volna talizni, ha már te is arrafelé jársz, amerre én is járhatok akár ha összeegyeztetjük óráinkat, úgyhogy majd tárgyalhatunk róla ha aktuális lesz! ;-)
    Pusszantás :-)

    ReplyDelete
  3. woohoo...jujj de vártam már ezt a bejegyzést:D mi mást írhatnék, úgyis tudod mennyire örülök neked...;)

    ReplyDelete
  4. Én is nagyon örülök neked Kriszta!!!
    A kitartó türelmed eredménye egy csodás amerikai évvel fog majd végződni, ebben biztos vagyok! Várom a bejegyzéseket a napfényes Cali-ból :)
    Puszi, Csilli

    ReplyDelete
  5. Köszi lányok a hozzászólást! Már én is alig várom, hogy ott legyek, még mindig nem fogtam fel teljesen azt hiszem. :-)

    ReplyDelete
  6. Jaj én is nagyon örülök Neked, klassz kis bejegyzés lett. Gratulálok a match-hez, és a vízumhoz. Szuper kis családot találtál! Már nagyon várom a bejegyzéseket, remélem jó sokat fogsz majd írni :)
    puszi, Csilla

    ReplyDelete
  7. Köszi itt is! :-) Te sem panaszkodhatsz, és szorítok majd a vízumhoz, de az még odébb van neked, de tényleg nem egy olyan nagy dolog, nem is értem miért paráztam úgy mint még soha azelőtt. :D Azért jött létre ez a blog, hogy sokat írjak bele, de ezt már előttem sokan eltervezték, aztán kint sokszor másképp alakul, és nincs ideje, kedve írni az embernek... azért én próbálkozom majd. :-)

    ReplyDelete
  8. Szia Kriszta! :)
    El se tudod képzelni, hogy mekkora öröm számomra, hogy a következő hónapokban, 2 új magyar lány is megy ki az USA-ba, és így 2 újabb fantasztikus blogot olvashatok. (Természetesen Csill, rád gondolok Kriszta mellett.) :)
    Reményeim szerint 2-3 éven belül az egyetem után, én is csatlakozok hozzátok. :)

    Remélem minden rendben lesz a családdal, és nagyon irigy vagyok rád San Diego miatt!! :D

    p.s: Melyik ügynökséggel mész ki?

    xo: Kriszti

    ReplyDelete
  9. Szia Kriszti!
    Számomra meg az nagy öröm, hogy örömet okozhatok a blogom által neked. :D
    Drukkolok, hogy összejöjjön 2-3 év múlva az au pair-kedés, bár az kérdés hogy akkor hozzánk csatlakozol-e vagy már az utánunk lévő generációkhoz... de inkább ez utóbbi... bár sosem lehet tudni ugye. :)
    Amúgy én is főiskola után jutottam arra az elhatározásra, hogy belevágok. Hát még én mennyire remélem, hogy minden rendben lesz. :) Ne légy irigy, mert az nem jó! :D
    Interexchange-dzsel.

    ReplyDelete
  10. Ohh. Erről az ügynökségről még nem is hallottam, de azt hiszem, hogy megjegyzem a nevüket, mert majd én is Kaliforniába szeretnék menni és, ha jól tudom oda az APIA sajnos nem közvetít.. vagy csak én vagyok tudatlan! :D

    ReplyDelete
  11. Hát itt sincs olyan sok család Californiában a keleti parthoz viszonyítva, de azért bele-belefuthat az ember, ahogy a példám is mutatja. :D De nagy szerencse kell hozzá, hogy neked is jó legyen, nekik is jó legyél. De ez általában így van mindenben. :)

    ReplyDelete
  12. Huuu basszus, en jol lemaradtam ... eszre sem vettem hogy nekikezdtel a blognak es hogy van csalad es hogy California!!!!!!!!!!! Nagyszeru! Remelem surun fogsz majd irni es varjuk mar nagyon hogy te is kint legy kozottunk. Sok sikert. Gondolom mennyire turelmetlen vagy mar, legszivesebben a holnapi gepre felulnel...haha....de hasznald ki meg azt a kis idot a szeretteiddel. Puszilak es megegyszer nagyon orulok hogy megvan a csalad...vegre :P

    ReplyDelete
  13. Köszi Dalma! Aranyos vagy! Hát igen, kezdek egyre türelmetlenebb lenni és sürgetném az időt, de úgyis hipp-hopp itt lesz, ebben biztos vagyok, úgyhogy igazad van, igyekszem kihasználni az itthon töltött időt még, aztán hamarosan csatlakozom hozzátok! ;-)

    ReplyDelete
  14. Én miért maradtam le erről? :) Pedig feliratkoztam rendszeres olvasónak. Ráadásul a blogger sem jelzi a frissítést. Na, semmi gond. Ez nem fog útjába állni, hogy a mai napon bepótoljam a bepótolni valót. :) De már el is képedtem Californiát olvasva... :)

    ReplyDelete
  15. Hát nem tudom Évi miért nem jelez, de mondjuk nem is értek annyira hozzá, én eddig mindig úgy néztem meg,hogy valaki írt-e új bejegyzést, hogy lecsekkoltam általában Vivi blogján ott oldalt a blogok listáját, mert elvileg a legfrissebbeket teszi legfelülre. :)

    ReplyDelete
  16. Szia Kriszta! Én is nagyon örülök, hogy hamarosan egy USA-ban au pairkedő magyar lány blogját olvashatom. Bár én Angliába készülök, igyekszem majd követni a blogodat! :)

    ReplyDelete
  17. Szia Jana!
    Köszönöm a kedves szavakat, feltenném a kérdést, hogy pontosan hova, mikor, mennyi időre mész, de látom te is írsz blogot, úgyhogy abból gondolom megtudhatom a részleteket. :-) Az már lejött, hogy a családkeresés fázisában vagy, úgyhogy egy nagy kalappal egyelőre, a fejleményeket meg kíváncsian várom! :-)

    ReplyDelete