Thursday, September 20, 2012

Még mindig San Francisco

Mivel nagyon-nagyon le vagyok maradva, ezért próbálom röviden, de lényegretörően összefoglalni a maradék 3 napot, aztán egy külön bejegyzésben az elmaradt hetek beszámolóit, hiszen jó volna utolérni magam...

2. nap, szombat

Szombaton szintén hasonló időben keltünk, mint előző nap. Délelőtt fél 10-kor startoltunk el otthonról, és egyenesen a Pier 33 felé vettük az irányt, ahonnan az Alcatrazhoz indulnak a hajók. Azonban parkolóhelyet nem találtunk, ami volt, arra egy vagyont kellett volna fizetni, ezért Ibsen kitalálta, hogy menjünk el a nagyszülei házához, akik kb. 10 percre laktak onnan autóval, és az ő házuk előtt tudunk parkolni. El is mentünk, bár szerintem kicsit több volt mint 10 perc. Ibsen felhívta közben a nagyapját, aki nem vette fel... Így végül ezt az ötletet elvetettük, és megpróbáltunk ott a környező utcákban találni parkolóhelyet. És teljesen véletlenül 5 másodperc alatt össze is jött, és amint kiszálltunk az autóból egy taxi jött velünk szembe... Leintettük és elvitettük magunkat a Pier 33-hoz. A taxi sofőr pakisztáni volt, és nagyon jól tudta hol van Magyarország, még pár szomszédországot is felsorolt. Miután kidobott minket a célállomásunkon, vettünk egy kis elemózsiát és innivalót az útra. Aztán jöhetett a hosszadalmas sorban állás. A hajónk délben indult, pontosan fél órával előtte álltunk be a sorba, az interneten vásárolt jegyünk már ugye a kezünkben volt, de így is éppen délben kerültünk fel a hajóra. Aznap nagyon hideg volt, legalábbis ahhoz képest, hogy nyár volt. Egész nap borús, esőre hajló volt az időjárás, sőt, kicsit még szemerkélt is időnként. Bőrdzseki, hosszúnadrág, cipő bőven elkelt. Nem éppen ideális hajókázós vagy kirándulóidő. Bevallom őszintén ez engem nem igazán tudott eltántorítani az aznapi terveimtől, bár jobban örültem volna ha süt a nap. Ahogy közeledtünk az Alcatraz felé, kíváncsian fürkésztem a szigetet. A köd akkora volt, hogy a Golden Gate hidat szinte egyáltalán nem lehetett látni, pedig nem voltunk messze tőle... Ahogy előtűnt a Alcatraz, mintha csak valami horrorfilmben lévő jelenetet látnék: a ködből hirtelen feltűnik egy elhagyatottnak tűnő szellem-járta sziget (kis túlzással persze) a tetején valami toronyfélével.

Hajóról a város
Alcatraz
,,Hát itt vagyok..."

Először pár perces terepfelmérést tartottunk, mi merre hogyan. Aztán egy gyors ,,Pózolj Alcatraz táblával" történet után nekilódultunk a dombnak, és elkezdtünk ismerkedni a híres börtönnel.




Érdekes épületek mellett suhantunk el, míg felértünk a domb tetejére, és megcsodálhattuk a cellákat. Hiszen valljuk be, a legtöbb idelátogatónak az a nap fénypontja, amikor ő maga is egy kicsit beleszippanthat a levegőbe a cellák egyikében, ahol többek között maga a hírhedt bűnöző, Al Capone is raboskodott. 






Ablakban integető bányász
Művész-lak
Miután végigjártuk a cellákat, megvoltak a kötelező képek, megtekintettük az ebédlőt, ahol a rabok nap mint nap finomabbnál finomabb mennyei mannát vehettek magukhoz, és ahol többnyire (a filmekben) a kisebb-nagyobb börtönlázadások szoktak kitörni. Még az utolsó nap menüje is ki volt téve a falra. 

Nyamm-nyamm
A sebhelyesarcú...
Utána még egyszer végigjártuk a folyosót, ahol a cellák vannak, megtekintettük a beszélő-részt, valamint a vezérlőt, és kinéztünk az udvarra is, ahol annak idején a rabok sétafikálhattak kicsit. Hát nem egy "álmaim kertje" típusú barátságos, pillangókkal és virágokkal teli egy valami... Bár nem is vártuk, hogy az legyen. :)


Bő 2 óra járkálás után úgy döntöttünk, hogy mindent láttunk, amit látni szerettünk volna, és szépen lementünk az állomás részre várni a hajónkat. Körülbelül fél óránként jöttek a hajók, így a következőre is csak 29 percet kellett várni, mert az előző éppen az orrunk előtt ment el. Továbbra sem lett jobb idő, így a várakozásban sem barnultam le túlzottan. A visszafelé úton azt tervezgettük mi legyen az aznapi program még. Én minden felvetésnek örültem, mint majom a farkának, hiszen minél több mindent szerettem volna látni imádott városomból. Bólogattam még arra is szerintem, amire nem kellett volna. :D Miután ismét taxit fogtunk, visszamentünk a tütüért, lementünk a partra, és 5 perc séta után úgy döntöttünk, elég a novemberi időjárásból, és menjünk melegebb helyre... Így történt, hogy egy kellemes indiai étteremben kötöttünk ki, egyrészt, mert éhesek voltunk, másrészt mert éhesek voltunk, ja meg, hűvös volt kint. Soha életemben azelőtt nem ettem indiai ételt, el nem tudtam képzelni mi vár rám. Biztos, ami biztos, nem túl erősre kértem a kaját, mondtam, hogy elég lesz a közepes. Bár lettem volna még jobban elővigyázatos... A közepesen fűszeres ételtől majdnem tüzet okádtam. 5 liter vizet legurítottam mellé, mert szerintem ott helyben felgyulladtam volna, ha nem teszem. Ettől az apróságtól eltekintve nagyon finom volt a kaja, kifejezetten ínyemre való. Legközelebb viszont tuti valami extra soft változatot kérek. Az étel mellé kedves Ibsen barátom rendelt valami indiai kenyér félét. Nem tudom már a nevét pontosan, de ez volt élete legjobb húzása, mivel az a kenyér annyira finom volt, hogy azt elmondani nem tudom. Olyannyira, hogy az összeset elettem előle, sőt még rendeltünk is utána egy újabb adagot. Egyébként nem annyira kenyér formája van, mint inkább a pitára hasonlít, amit a gyroshoz szoktak adni. De az íze... Hm... Isteni. Ajánlom mindenkinek, aki még nem próbálta. 
Szombaton még az Alamo Square volt tervbe véve, ahol azok a filmekből jól ismert, tipikus viktoriánus házak sorakoznak. Ez is egy várva várt pillanat volt számomra, de a rossz időjárás miatt nem teljesen azt kaptam, amit vártam. De ettől még örültem, hogy ott lehettem. 


Kár, hogy a városra nem lehet rálátni a köd miatt...


Késő délután hazafelé vettük az irányt, és Oaklandben, a Lake Merrit nevezetű, a város közepén fekvő, szép időben még kellemes helynek is nevezhető tavacskánál tettünk egy 20 perces sétát. Abban a barátságtalan, hűvös időben nem igazán láttam meg a helyben rejlő szépségeket, de Ibsen állította, hogy nagyon jó kis hely. Hát jó időben biztos az. De aznap nem igazán volt csúcsformában, az egyszer biztos. 

Lake Merrit, Oakland
Mielőtt teljesen besötétedett, már úton voltunk Alameda felé. Fáradtak voltunk a nap végére, így csak egy rövid internetezés, vacsi fért bele. Mielőtt lefeküdtünk volna, Ibsen bekopogtatott hozzám és ezzel lepett meg:

Gyümölcstál
Erre nem számítottam, és amikor kérdeztem, hogy de hát ezt miért kapom, azt mondta, mert a vendége vagyok... :) Na jó, de azért nem kell itt túlzásokba esni, mindenesetre nagyon örültem neki. Láthatjátok, hogy nagyon jó dolgom volt. Mielőtt álomra szenderültem volna, bekapcsoltam a tv-t, és az volt az első mondat, ami megütötte a fülemet, hogy Oaklandben pár órája lövöldözés volt és meg is öltek valakit. Ibsen elmondása szerint ez mindennapos jelenség ott... Szerencsére mi nem Oaklandben voltunk (csak épp pár órával azelőtt amikor az eset történt...), és amúgy is, általában egy bizonyos körből való, fekete emberek gyilkolják egymást, nem pedig csak úgy találomra az utcán a járókelőket puffantják le... Így már mindjárt nyugodtabban hajtottam álomra a buksimat. :D


3. nap, vasárnap

Szép napnak ígérkező vasárnapra ébredtünk reggel. Aznapi teendők és megnézendő helyek: Union Square, Cable Car-ozás, Fisherman's Wharf, magyar étterem. Bevallom őszintén, nekem talán ez a nap tetszett összességében a legjobban, bár a pénteki is fenomenális volt, és hát mégis csak akkor voltam a Golden Gate hídnál. Mivel ismételten csak nem találtunk a BART állomásnál parkolóhelyet, így újra kocsival mentünk be a városba. Nem mondom, hogy bántam, de kipróbáltam volna a vonatot is. Az Union Square-nél egy parkolóházban tettük le a verdát és miután megvettük a nem olcsó jegyet a cable car-ra, megkezdtük a közel 1 órás sorban állást. Ugyanis rengetegen szerették volna meglovagolni a híres cable car-t, így hosszú sor végére kellett beállnunk. De gyorsan elment az idő, nézegelődtünk ki a fejünkből jobbra-balra, mindig volt valami érdekes, s közben képeket készítettünk és beszélgettünk. 


Itt még csak egy pózolás erejéig...

video

Amikor aztán sorra kerültünk és megérkezett a mi járatunk, már előre megfontolt szándékkal pontosan arra a helyre álltam, ahova elterveztem. Ibsen inkább az ülést választotta, én viszont mindenképpen ott akartam lógni a cable car oldalán. Pár perc múlva pedig kezdetét vette a San Franciscóban töltött 4 napom legélvezetesebb 20 perce... Én még így se óvodában, sem a búcsúban a ringliseken nem éreztem olyan jól magam, mint akkor ott. Imádtam. :) Ahogy ott elsuhantunk az autók mellett, nekilódultunk egy-egy dombról lefelé, vagy éppen küzdöttünk a feljutásért, az mind-mind külön élmény volt számomra. Attól féltem már, hogy elfelejtek kapaszkodni a nagy örömmámorban, de szerencsére nem borultam le egyszer sem a cable car-ról.

"Lovagoltam a pacin." :)
Gyííí!


video



Perui vendéglátóm
Az Union Square-ről a Fisherman's Wharfig közlekedett a cable car, és itt megint megfordítják, és megy vissza... Itt mindjárt bedobtunk egy gyors ebédet és megkezdtük több órás vándorlásunkat a városnak ezen a csodálatos, emberektől és mindenféle önjelölt - de helyenként igen tehetséges - bűvészektől, művészektől, akrobatáktól hemzsegő részén. Egy másodpercig sem tudtál unatkozni, mindig volt mit nézni és/vagy hallgatni.

Megérkeztünk.


Golden man
Silver man
Fókák

Megint Alcatraz :)


Ide én most bemegyek, jó?
Ők itt vajon mit láthattak???

Fáraót hurcoló múmia a zebrán, most ezen mit kell csodálkozni?!

Igenis, létezik Superman!!!

Órákig tudnék áradozni a helyről, ódákat tudnék zengeni róla, de nem teszem (ezt már megtettem a hidamnál haha). Egyszóval: aki tervezi, hogy SF-ba látogat, ki ne hagyja se a cable carozást, se a Fisherman's Wharf-ot, bűn lenne!!! :)
Miután visszaértünk az Union Square-re, egy röpke órácskát eltöltöttünk a téren, jobbára fényképezéssel, de azért én időnként meg-megálltam pár perc erejéig - ahogy azt egy kedves barátnőm is javasolta mielőtt SF-ba látogattam - és csak úgy élveztem az egész pillanatot, az ottlét örömét, próbáltam befogadni elmémbe és egész lényembe a hely szellemét. Ezt egyszerűen nem tudom másképp megfogalmazni. Szóval, érti mindenki mit akarok mondani. :) Ezt egyébként eljátszottam szinte az összes helyszínnél. 

Union Square


















Union Square után fogtuk a verdát és egyenesen a magyar étterem felé hasítottunk, ahova Ibsen már vagy 1 éve szeretne ellátogatni. Egyáltalán nem könnyen találtuk meg, jó fél órát kellett kavarogni a környéken, mire rábukkantunk. Nem volt kint egyszerűen az étterem neve, először el is mentünk mellette, nem gondoltuk, hogy oda be lehet menni... Pláne nem, hogy enni... Aztán amikor meglett, Ibsen még várni akart, mert hát nem úgy van az, hogy csak úgy berontunk, hogy hát itt vagyunk végre, megjöttünk, adjatok asztalt, mert én magyar vagyok ám! Kedves vendéglátóm meg akarta adni a módját, és szeretett volna úgymond csúcsidőben megvacsorázni, amikor tömve van az étterem. Mert hogy az úgy jó... :) Én csak mosolyogtam, de természetesen úgy tettem, ahogy ő kívánta. Hát ez a várakozás alig volt szerintem 10 vagy 15 perc. :D Amikor bementünk, nem igazán éreztem, hogy ez egy magyar étterem volna. Semmi erre utaló jelet nem véltem felfedezni. A pincérnő sem tudott magyarul. Amikor elém tették az étlapot, csak elvétve véltem felfedezni magyaros ételeket, mint például lángos vagy nokedli. Ezen kívül még hurka és kolbász volt a terítéken, meg talán valamiféle halászlé. Ja, meg túró és kefír. Amikor Ibsent már annyira furdalta a kíváncsiság, hogy most akkor ez az étterem hol magyar, megkérdezte a pincérnőt... Azt a választ kaptuk, hogy az egyik szakács kicsit tud magyarul, idehívhatja... Hát jó, hívd. Jött is 5 perc múlva... Bemutatkozik, hogy Miklós vadzsok, madzsar vadzsok. Csakhamar kiderült, hogy én többet beszélek jelenleg olaszul, mint ő magyarul. Vagyis jobbára angolul tudott válaszolni a kérdéseimre, pár magyar szóval megtűzdelve, éppen csak annyira, hogy Ibsen ne értse meg a mondat lényegét. :D Abban maradtunk, hogy csinál nekünk egy olyan ételt, ami a chicken paprikáshoz, azaz a csirkepaprikáshoz hasonlít, állítása szerint szinte ugyanaz, csak egy kicsit ők átalakították... Oké mondom, kiváló. Akkor hozzá értelemszerűen nokedlit rendeltünk, valamint még biztos, ami biztos alapon, lángost előételnek. :) Azt talán nem ronthatják el annyira. Kisvártatva jött is a lángos. Lángos formája is volt hál'istennek. Viszont az a szósz, amit ráöntöttek, az sehogy sem passzolt össze a lángossal. Fogalmam sincs hol találták azt a löttyöt rá, szerintem az eső után a mohákkal teli ereszcsatornából kaparták le előző nap és tették rá a lángosunkra, mert irtó pocsék lett tőle az íze, az amúgy lángos ízére hasonlító lángosnak. 1 darabot kértünk ketten, hát majdnem a fele megmaradt annak az 1 darab szerencsétlen lángosnak. Ezek után már nem ringattam magam hiú ábrándokba a főfogást illetően. Tudtam és éreztem,  hogy a mai nappal a magyar konyha leszerepel perui barátom szemében. Bár hozzáteszem, hogy azért ezt nem lehet magyarnak nevezni. Amikor aztán meghozták az állítólagosan csirkepaprikáshoz rendkívül hasonlító ételt, akkor aztán végképp tudtam, hogy ez a hely annyira magyar, mint amennyire én vagyok amerikai... Hát az minden volt, de csirkepaprikás nem. De ezt még überelni is tudták, ugyanis a nokedli, az szerintem egyenesen egy másik bolygóról érkezett fénypostán, de hogy az nem itt a Földön készült, és főleg nem Magyarországon hívják azt nokedlinak, az tuti. Még csak nem is hasonlított rá. Se kinézetre, se ízre. Valami krumpli meg túróféleség lehetett benne. Arról ne is beszéljünk, hogy kemény 3 darabbal bökték ki a szemünket. :D Mondanom sem kell, hogy aznap nem ettük magunkat degeszre, és hogy a fele ott is maradt a tálon... Kissé csalódottan, kissé éhesen, de nem letörve tértünk aznap este haza a fake magyar étteremből.


Erre a képre gyúrt már fél éve :)
A töltött húshoz több köze volt az ételnek, mint a csirkepaprikáshoz

4. nap, hétfő

Az utolsó napom San Franciscóban... Ibsennek elvileg dolgoznia kellett volna déltől, és így eredetileg az volt a terv, hogy nem megyünk be a városba, hanem már csak a reptérre estefele. Ám a délelőtt folyamán beugrott a melóhelyére drága vendéglátóm, és nagy szerencséjére (na meg persze az enyémre), éppen a legjobb munkahelyi barátja volt aznap a felettese, így megkapta az egész napot off-nak. Szuper. Így nem volt kérdéses: irány SF.
Első utunk a Coit Tower-hez vezetett, ami egy domb tetején található és csodálatos kilátás nyílik a városra. Gyönyörködtünk egy sort, majd kettőt, készítettem sok-sok fotót, aztán legurultunk a Ferry Buildinghez, és tettünk pár kör sétát, miután nagy nehezen, vért izzadva találtunk parkolóhelyet. 




Coit Tower







Messze távolban a Lombard Street
Transamerica Pyramid

Ferry Building


Ferry Building
Ez itt az


Van ez így...


Mivel már nem voltunk annyira időmilliomosok, mint az elmúlt napokban, hiszen a gépem aznap este 7.40 körül indult, ezért 4-5 óra magasságában illet elindulni a reptérre, mert a forgalmat ismerve (mármint azt Ibsen ismerte, nekem csak halvány sejtésem volt az elmúlt pár nap tapasztalatai alapján), nem ártott időben útra kelni. Amikor elstartoltunk a parkolóhelyünkről és még itt voltunk a környéken, ahol az utolsó képek is készültek, az előttünk lévő autóból a sofőr sűrű nemzetközi kézjeleket adott felénk... :D Magyarul a középső ujját mutogatta. Kérdeztem Ibsent, hogy ezt most nekünk szánja vagy csak úgy örömében dugdosgatja ki a kezét 5 másodpercenként az ablakon. Igen, bizony ezt egyenesen nekünk, vagy talán inkább perui sofőrömnek címezte az "úriember". Arra ugyan nem jöttünk rá, miért, de ha kétségeink támadtak volna afelől, hogy ki is a ,,szerencsés" címzett, csakhamar rájöttünk volna, hiszen a piros lámpánál állva egyszer csak kipattan a kocsiból az ürge és megindul felénk, de csak pár lépést tesz, valamit háborog ott magában és hirtelen visszapattan a kocsiba... Én csak néztem, mint aki kísértetet lát. Egy pillanatra megállt bennem az ütő, hogy ez most tényleg idejön és kiszed minket a kocsiból, jó esetben csak Ibsent, én meg végignézem, ahogy péppé veri kedves vendéglátómat. De ezzel nem volt vége. Újra kipattant, de most még az előbbinél is gyorsabban visszavágódott a verdájába, és ott mondta magának, össze-vissza hadonászott, mint valami idegbeteg állat. Mivel az is volt. :D Amikor zöldre váltott, nem indult el, hanem egyszer csak el kezdett tolatni felénk... Nem tudom Ibsen került-e már korábban is ilyen szituációba, de nagy rutinosan sokkal hátrébb - vagy 15 méterre állt meg a pasitól, így szerencsére volt egy kis átfutási ideje, míg kicsit megnyugodtak az idegei, és félúton belátta, hogy ezt azért mégsem kéne... Így lefékezett, és végre valahára megindult előre, és elhúzott, de azért még néha-néha belassított és közben nagyon de nagyon mondta. :D  Így utólag már kissé mókás a történet, de akkor ott, bevallom őszintén egy kicsit beparáztam. Örülök, hogy nem lett semmi, és az az őrült nem jött oda hozzánk. 
Ezután kisebb városban való keringés után mentünk egyenesen a reptérre... És milyen jól is tettük, mert a reptéren Ibsen egyszerűen nem találta meg a megfelelő bejáratot a megfelelő parkolóhoz. Már a harmadik körünket tettük, amikor (mindenféle nagyképűség nélkül mondom) kezembe vettem az irányítást, és én diktáltam mikor merre meddig, mert láttam már előre, hogy harmadjára sem fogja eltalálni. :) Így sikerült harmadikra megtalálnunk a megfelelő bejáratot, és sikeresen leparkoltunk a sokadik emeleten. A reptéren jó hosszú sor állt, így én is kénytelen voltam beállni jóval előtte, és oda már Ibsen nem kísérhetett el, így érzékeny búcsút vettünk egymástól. Megköszöntem szépen az elsőosztályú vendéglátást. Mert tényleg az volt. Arról nem is beszélve, hogy alig költöttem pénzt. 
Reptéren minden rendben volt, azonban a gépem késett vagy 40 percet, így már akkor sms-eztem host anyunak, hogy késve érkezem, valószínűleg 9 helyett inkább fél 10 felé. Így is lett, fél 10 környékén landoltunk San Diegóban. Javában sötétben érkeztünk meg, és amikor megpillantottam a várost, valahogy jó érzés fogott el. Mintha egy kicsit hazaérkeztem volna. Nagyon szép látványt nyújtott esti fényekben California legdélebbi nagyvárosa. Jó érzés volt, hogy már csomó helyet felismertem, és nagyon jól tudtam merre van a reptér, hol kell leszállnunk és, hogy egy kört teszünk a város felett. Landolás után már gyorsabban ment minden: pár perc és a kijáratnál voltam. Fürkésztem hol lehet host apuka, mert ő jött értem, de nem láttam sehol. Rácsörögtem, mondta, hogy 2 perc és ott van, így is lett. 2 perccel később már a kocsiban ültem és száguldottunk hazafelé. Útközben jót dumáltunk, kikérdezett SF-ról, meg a további utazási terveimről beszélgettünk. Helyeselte, hogy így belevetem magam a sűrűjébe, és kihasználom a lehetőségeket. 10 után értünk haza, a ház sötét volt, már mindenki nyugovóra tért. Gyors zuhany után én is bedőltem az ágyikómba és átaludtam az egész éjszakát. Másnap már folytatódott minden: kelés, gyerekek suliba vitele stb. 

Nagyon örülök, hogy megjátszottam viszonylag ilyen korán ezt a SF-t. Csodálatos város, minden egyes szeglete tetszett (kivétel a fake magyar étterem haha). Olyan sok helyen még nem voltam itt az USA-ban, de abban biztos vagyok, hogy miután meglesz még pár szuper város, San Francisco akkor is a kedvencek kedvence marad. 

Mindezek augusztus végének a történései, most meg már 3 héttel később járunk. Tehát van mit pótolnom. Főleg, mert egyszerűen nincs megállás, pörögnek az események, zajlik az élet, van mit mesélni. De kapacitásom nincs rá, hogy mindezt most megírjam. Na meg persze mindenről nem is fogok itt beszámolni, legyenek már titkaim nekem is. :) Minden hétvégén megyek valahova, vagy több valahova, alig vagyok itthon 1 vagy 2 órát. Van, hogy szombat reggel lekoccolok, és vasárnap este térek vissza. :D Buli, piknik, beach, városnézés, barátok, magyarok, minden van, ami szem-szájnak ingere. :) Most hétvégén Los Angelest vesszük be, de erről majd néhány bejegyzés múlva ejtek szót, hiszen 3 héttel még adós vagyok. 

Mindenkinek szép hétvégét és miegymást! :)

5 comments:

  1. Nagyon jó bejegyzés lett S.Fr.-ról, csodaszép képek. A vendéglátód tényleg nagyon aranyos, hogy ennyire a kedvedben járt. Várom is a következő bejegyzést:)

    ReplyDelete
  2. Köszi Hencsi! Ami szép, arról lehet is szép képeket csinálni. :) SF egyenesen csodálatos. A következő bejegyzés folyamatban... ;-)

    ReplyDelete
  3. Szia Kriszta!
    Nagyon jól tetted, hogy megírtad ezt a bejegyzést, nekem 'lejött' SF hangulata :)) és biztos neked is szuper lesz egyszer visszaolvasni. :) Én magamon is azt veszem észre, hogy sajnos a kis részleteket felidézni egyre nehezebb, ezért is jó sok képet csinálni és írni az élményekről. :) Nem tragédia, ha nem tudsz folyamatosan írni, hisz tényleg pörög az életed és ez jó, viszont én szívesen olvasom, bármikor is lesz kapacitásod írni:))
    Üdv: Lili

    ReplyDelete
  4. Fake magyar étterem! :D Ez az étterem rész nagyon jó volt, szépen körülírtad, miről is van szó. :) Sajnos nem vagy egyedül a lemaradással, én most épp itt tartok az olvasással. :)

    ReplyDelete
  5. Akkor nem is írok több bejegyzést, ameddig be nem érsz, ok? :D

    ReplyDelete