Le vagyok maradva, mint a borravaló. A történetben valahol szeptember közepén járunk, a 15-16-ai hétvégénél... Még csütörtökön este host anyuka és S. elléptek 4 napra itthonról. Szóval csupa férfitársaságban maradtam itthon. Na jó, nem, mert itt volt Maggie, a kutyus, ő is a csajok táborát erősítette. :) Még hetekkel azelőtt úgy volt, hogy lehet dolgoznom kell hétvégén is, de aztán csakhamar tisztáztuk, hogy nincs rá szükség, M. egyedül is elboldogul a srácokkal a hétvégén, én csak menjek a dolgomra. Ezzel én is egyetértettem. :)
Pénteken estefelé fél 8 körül léptem le itthonról, felszedtem Mai-t és egyenesen PB felé vettük az irányt, ugyanis Laura születésnapját mentünk megülni. Jó sok au pair összeverbuválódott ez alkalomból, voltunk vagy heten-nyolcan. Valami Typhoon nevezetű pubot szúrtunk ki aznap estére magunknak, aminek volt egy táncolós-bulizós terme is - amolyan disco féle. Először egy asztalnál koccintottunk az ünnepeltre. Mivel vezettem, én szerényen csak egy korsó sört rendeltem, ami elég pocsék ízű volt, ezért meg sem tudtam mind inni. Talán fele ott is maradt a pohárban. Ezt követően átficcentünk a táncolós részre, és nyomtunk egy kis denszet... Ez alkalommal is jó sok fura és nem fura, érdekes és kedves emberkével találkoztunk és beszélgettünk. Mindig kíváncsian várom ki mennyire van képben, hogy hol van Magyarország, egyáltalán hallott-e már róla. Még az érkezésünk után nem sokkal, az asztalunknál odajött egy srác hozzám, és próbált ismerkedni. Ő például kikérte magának, hogy azt feltételezem róla, hogy nem tudja hol van a kicsiny Hungary. Naná, hogy Mexico-tól nem messze, hol máshol, valahol Közép - és Dél-Amerika között - szerinte. :D :D Jól van, földrajz órát sem tőlem fogsz kapni, csak összemosolyogtunk ott a srácon a társaságunk egyik tagjával. Szégyellte-e magát vagy érezte, hogy nem igazán érdekel senkit a dumája, eme fenomenális földrajzi villantása után elég hamar lekopott. Az este lényegében ugyanúgy zajlott, ahogyan máskor is szokott, csak éppen más mellékszereplőkkel, a főszereplők - mi, csajok természetesen ugyanazok vagyunk. :)
 |
| Próbáltunk táncolni... :) |
Már nem emlékszem hány órakor hagytuk el az objektumot, de megint éjjel 1-2 közé lőném be a tájmot. Ezután tettünk egy gyors kitérőt vagyis inkább betérőt egy közeli Mekibe, ami tömve volt. Mindenki elfogyasztotta a hiper-szuper egészséges hambiját és sültkrumpliját, aztán viszontlátásra, irány Darány, vagyis haza. Ebben az esetben a haza nem teljesen azt jelentette, hogy vissza Chula Vistára, hanem 2 embert kivéve mindenki az ünnepelt, Laura host családjának "szerény" hajlékában kívánta meghúzni magát. Mivel
a host családja Miami-ban nyaralt, ezért eshetett meg az, hogy vagy nyolcan
aludtunk aznap éjjel a mexikói lánynál. Hely bőven volt, még ágy is, és talán
külön szoba is lett volna mindenkinek, de a gyerekek és a szülők ágyába azért
mégsem vethettük bele magunkat. Így jobb híján Laura szobájában négyen
aludtunk, ketten az ágyon, ketten a földön. Többiek valahol szerte a házban, nem tudom, erről nem rendelkezem pontos információval. :) Jómagam a földön alvók táborát erősítettem,
mivel abba sehogy sem akartam belemenni, hogy míg én a pihe-puha ágyikóban,
addig a házigazda a padlón aludjon. És mivel Laura a világért sem volt hajlandó
az ágyában aludni, inkább választotta a földet, ezért szolidaritásképp én is
vele tartottam. A két mákos csajszi meg megkapta az ágyat. Utólag már egy
kicsit bántam a dolgot, mivel nagyon kemény és kényelmetlen volt a földön fekve
aludni (vagy inkább megpróbálni aludni). Kismilliószor felébredtem éjszaka, nem
tudtam hogyan forduljak, hogy kényelmes legyen. Amúgy is jó későn kerültünk
ágyba.. mit ágyba, földre, szóval nem éppen a legfrissebben keltem fel
délelőtt.
Mivel különösképpen nem siettünk még sehova, csak tengtünk-lengtünk a házban, szépen komótosan megreggeliztünk, beszélgettünk, neteztünk, zenét hallgattunk, terveztük a délutánt és az estét. Vagyis ők tervezték maguknak, nekem meg már megvolt az aznap délutáni programom, méghozzá magyar piknik. Ezt is a Magyar Ház szervezte, és egy ilyen eseményre kiválóan alkalmas kis piknikező helyen, jól ismert bulizó helyünk, PB tőszomszédságában, Misson Bay-en volt megtartva. Nem nehéz kitalálni, sok San Diegóban élő magyar összejön egy délutánra, esznek-isznak, beszélgetnek, jól érzik magukat. Erről szól a dolog. Délután fél 4 felé vetődtem oda, először keringtem egyet a környéken, mert elég nagy, és rengetegen voltak kint a gyepen, a magyar zászlót meg nem láttam sehol lengedezni, ezért tettem egy kört gyalog is. Eszméletlen meleg volt aznap, simán volt 40 Celsius fok. Nem feltétlen piknikező idő, de jobb mint a hóvihar. Kisvártatva aztán megpillantottam egy elszabadult magyar zászlót, vagyis valakinek a kezében volt. Na végre. Ők is most érkeztek, szóval kicsit korai voltam. Szépen odasündörögtem hozzájuk, egy-két emberkét már ismertem a Házból, de a nagyja még idegen volt számomra. Az egyik ismeretlen srác egy ilyen mondattal fogad, amikor meglát: - Szia. Hát te meg ki vagy? :D Hát nem a Mikulás, nem is a Jézuska, de még csak nem is a Szűz Mária. – gondoltam magamban, de hát azért mégsem indíthatok egy ilyen válasszal. Szépen bemutatkoztam ki vagyok, megnyugtattam őket, hogy közéjük való vagyok, nem idegen. :D Mindenki megnyugodott. Próbáltam hasznossá tenni magam én is a pakolásban, illetve a pavilon felverésében. Aztán folyamatosan érkeztek az emberek, néhányukkal már találkoztam korábban is. Ezen a délutánon és estén nem sokat beszéltem angolul, szinte mindenkivel magyarul tudtam kommunikálni. Talán egy-két ember volt ott, aki nem beszélte a nyelvünket. A sátrunknál lehetett venni mindenféle magyar zöldséget, talán még kolbászt is. Estefelé pedig tüzet gyújtottak és lehetett szalonnát sütni is. Mondjuk én sokáig nem közelítettem meg a tüzet, mivel elég melegem volt anélkül is. Talán olyan éjfél körül helyeztük át székhelyünket a tűz mellé. Ahhoz képest, hogy estére megint buli volt tervben a többi csajjal PB-n, eléggé elhúzódott a magyar piknikem. :) De mivel az utolsó pillanatban változtattak a lányok a helyszínen: a jól bevált PB helyett inkább downtownba (belvárosba) mentek, én meg GPS nélkül még nem kenem-vágom a járást a citynek azon részén, ahol nem voltam sokat, valamint a parkolás is elég gázos ott, nem volt kedvem 20 dolcsit perkálni csak azért, hogy letegyem a verdát, ezért elég hamar eldöntöttem, hogy aznap kihagyom a csörgést, jó lesz nekem a magyarokkal lógnom. :) Így is lett. Valamikor fél 2 környékén jöttünk el a piknik helyszínéről, a végére már csak négyen maradtunk... Lényegében olyantájt zárnak be a clubok is itt az USA-ban. Miután hazaértem, kidőltem és egészen másnap 10-11-ig húztam a lóbőrt.
Vasárnap aztán miután elkészültem, megebédeltem, összekaptam magam, délután La Jolla-ra mentem egyik magyar ismerősömmel, P.-vel, akivel még az augusztus 20-ai Magyar Házas banzájon találkoztunk először. Aznapi program nem más volt, mint leopárdcápa-lesés. :) Első hallásra jó kerekre nyíltak a szemeim nekem is, mert nem igazán volt fogalmam, hogy mi is az a leopárdcápa. Cápa, az cápa, és kész. Veszélyes. Gondoltam én. De aztán fel lettem világosítva, meg aztán utána is néztem neten, hogy ezek ártalmatlan jószágok. Azért leopárdcápák, mert a mintázatuk a leopárdhoz hasonlít. Az év csak bizonyos szakaszában fordulnak elő itt La Jolla-n, a parthoz nagyon közel, pár hétig lehet őket ilyenkor megcsodálni. Éppen ekkor volt ez az időszak, ezért nem lehetett elszalasztani későbbre. Én már előző nap a pikniken felvilágosítottam P.-t, hogy nem vagyok egy biztos úszó óceánban, szóval én nem fogok bemerészkedni a vízbe, csak addig, ameddig leér a lábikóm. Meg lettem nyugtatva, hogy ezek az állatok a sekély vízben is előfordulnak, nagyon közel kimerészkednek a parthoz. Szóval lesz esélyem látni egyet-kettőt. Mielőtt azonban belevetettük volna magunkat a habokba, tanácsos volt magunkra ölteni egy-egy szörfös ruhát, mivel huzamosabb ideig lenni a hideg vízben nem jó, a szörfös ruha pedig melegen tart. Szóval először azt kellett felerőszakolni magamra, aztán kaptam egy-egy békatalpat is, amiben az első lépéseknél az első hullám már ledöntött a lábamról. Szabályosan orra estem. Mókás lehetett. Ezért jobbnak láttam megszabadulni tőle, mert még a végén az miatt fulladok meg. Kaptam úszószemüveget is meg ilyen pipát. Ez utóbbit nem is próbáltam ki. :) A cuccainkra addig egy másik magyar, M. vigyázott, aki aznap a beachen süttette a hasát, őt a pikniken ismertem meg, P. egyik haverja. Végre belevetettük magunkat a vízbe. Na jó, ez úgy nézett ki, hogy P. búvárkodott, én meg sétálgattam egyet az óceánban, mint más a parkban. :D De ahol már a nyakamig ért a víz, ott megálltam. Olykor akkora hullámok jöttek, hogy kétszer olyan mély lett a víz hirtelen, ilyenkor pár másodpercig úszni kellett, vagy inkább mondjuk azt, hogy felugrani, hogy a hullám ne lepjen el. Amikor visszatértem a derékig érő vízbe, akkor fedeztem fel az első leopárdcápákat úszkálni körülöttem. Nagyon meglepődtem, mert azt hittem, hogy aznap én lemaradok erről, mert őszintén szólva nem hittem volna, hogy ennyire kimerészkednek. Aztán egyre többet és többet pillantottam meg. Amikor valami sötét, kb. ember hosszúságú árny elsuhan a lábaid mellett a vízben, ha nem számítasz rá, elég ijesztő tud lenni. De én tudtam miért jöttem. Úgyhogy nem kaptam infarktust. Szuper élmény volt. Amikor megláttam egyet, gyorsan lebuktam, hogy a víz alatt is megcsodáljam, de mire leértem, már hűlt helyét találtam az állatnak. Nagyon kis félősek, szóval nehéz megközelíteni őket, bár valójában ott úszkálnak tőled egy karnyújtásnyira. Az egyiket meg is próbáltam érinteni, majdnem sikerült, talán 5 centin múlt. :) Jó párat láttam, többnyire úgy, hogy sétafikáltam a vízben, de egyszer-egyszer lebukás után is sikerült rövid ideig látni a víz alatt a körvonalaikat. De a sekély vízben, a víz fölött is sokszor tisztán lehetett látni a leopárd mintázatot rajtuk. :) Képek nincsenek sajnos, mivel gépet nem vittem magammal ezúttal sem. Mondjuk utólag már kicsit bánom, de a vízbe akkor sem vittem volna be a fényképezőmet, még a végén elázna szegény. Miután ezzel megvoltunk - talán egy jó órát lubickoltunk, illetve én jobbára sétafikáltam :D - elterültünk a beachen a homokban, és kicsit élveztük a napsütést és a nyarat. Ezután, mivel nem volt kedvünk még hazamenni, elmentünk kajálni és járkálni egyet La Jolla Cove-n. Nagyon kellemes kis hely.
Nagyon jó hétvége volt ez is, még jobbra értékelem, mint az előzőeket. De valahogy mindig tudnak jobb és jobb hétvégék jönni. :) Lassan már nem lehet fokozni, de tényleg. Az ezt követő hétvégén végül mégsem lett Los Angelesből semmi, mert a csajszi, akinek a kocsijával mentünk volna, lebetegedett. Mindezt aznap kora reggel, pontosan indulás előtt tudtuk meg. Én konkrétan már az ajtóban álltam, cuccal a kezemben, vártam, hogy host anyuka kinyissa az autót, aztán kaptam az sms-t, hogy Yukiko, a másik japán au pair, belázasodott, LA-nek lőttek. Különösebben nem sújtott le a hír, hiszen tisztában voltam vele, hogy bármikor, bárkivel elmehetek oda. Program meg mindig akad hétvégére, ez miatt sem aggódtam. Úgyhogy annak ellenére, hogy nem mentem LA-be, szuper kis hétvégém lett megint. Bár buli ezúttal nem volt, nem unatkoztam egy percig sem. :) Pool-ozás, relax, movie, beszélgetés, néha ez többet ér a crazy partyknál. :)
Mivel különösképpen nem siettünk még sehova, csak tengtünk-lengtünk a házban, szépen komótosan megreggeliztünk, beszélgettünk, neteztünk, zenét hallgattunk, terveztük a délutánt és az estét. Vagyis ők tervezték maguknak, nekem meg már megvolt az aznap délutáni programom, méghozzá magyar piknik. Ezt is a Magyar Ház szervezte, és egy ilyen eseményre kiválóan alkalmas kis piknikező helyen, jól ismert bulizó helyünk, PB tőszomszédságában, Misson Bay-en volt megtartva. Nem nehéz kitalálni, sok San Diegóban élő magyar összejön egy délutánra, esznek-isznak, beszélgetnek, jól érzik magukat. Erről szól a dolog. Délután fél 4 felé vetődtem oda, először keringtem egyet a környéken, mert elég nagy, és rengetegen voltak kint a gyepen, a magyar zászlót meg nem láttam sehol lengedezni, ezért tettem egy kört gyalog is. Eszméletlen meleg volt aznap, simán volt 40 Celsius fok. Nem feltétlen piknikező idő, de jobb mint a hóvihar. Kisvártatva aztán megpillantottam egy elszabadult magyar zászlót, vagyis valakinek a kezében volt. Na végre. Ők is most érkeztek, szóval kicsit korai voltam. Szépen odasündörögtem hozzájuk, egy-két emberkét már ismertem a Házból, de a nagyja még idegen volt számomra. Az egyik ismeretlen srác egy ilyen mondattal fogad, amikor meglát: - Szia. Hát te meg ki vagy? :D Hát nem a Mikulás, nem is a Jézuska, de még csak nem is a Szűz Mária. – gondoltam magamban, de hát azért mégsem indíthatok egy ilyen válasszal. Szépen bemutatkoztam ki vagyok, megnyugtattam őket, hogy közéjük való vagyok, nem idegen. :D Mindenki megnyugodott. Próbáltam hasznossá tenni magam én is a pakolásban, illetve a pavilon felverésében. Aztán folyamatosan érkeztek az emberek, néhányukkal már találkoztam korábban is. Ezen a délutánon és estén nem sokat beszéltem angolul, szinte mindenkivel magyarul tudtam kommunikálni. Talán egy-két ember volt ott, aki nem beszélte a nyelvünket. A sátrunknál lehetett venni mindenféle magyar zöldséget, talán még kolbászt is. Estefelé pedig tüzet gyújtottak és lehetett szalonnát sütni is. Mondjuk én sokáig nem közelítettem meg a tüzet, mivel elég melegem volt anélkül is. Talán olyan éjfél körül helyeztük át székhelyünket a tűz mellé. Ahhoz képest, hogy estére megint buli volt tervben a többi csajjal PB-n, eléggé elhúzódott a magyar piknikem. :) De mivel az utolsó pillanatban változtattak a lányok a helyszínen: a jól bevált PB helyett inkább downtownba (belvárosba) mentek, én meg GPS nélkül még nem kenem-vágom a járást a citynek azon részén, ahol nem voltam sokat, valamint a parkolás is elég gázos ott, nem volt kedvem 20 dolcsit perkálni csak azért, hogy letegyem a verdát, ezért elég hamar eldöntöttem, hogy aznap kihagyom a csörgést, jó lesz nekem a magyarokkal lógnom. :) Így is lett. Valamikor fél 2 környékén jöttünk el a piknik helyszínéről, a végére már csak négyen maradtunk... Lényegében olyantájt zárnak be a clubok is itt az USA-ban. Miután hazaértem, kidőltem és egészen másnap 10-11-ig húztam a lóbőrt.
Vasárnap aztán miután elkészültem, megebédeltem, összekaptam magam, délután La Jolla-ra mentem egyik magyar ismerősömmel, P.-vel, akivel még az augusztus 20-ai Magyar Házas banzájon találkoztunk először. Aznapi program nem más volt, mint leopárdcápa-lesés. :) Első hallásra jó kerekre nyíltak a szemeim nekem is, mert nem igazán volt fogalmam, hogy mi is az a leopárdcápa. Cápa, az cápa, és kész. Veszélyes. Gondoltam én. De aztán fel lettem világosítva, meg aztán utána is néztem neten, hogy ezek ártalmatlan jószágok. Azért leopárdcápák, mert a mintázatuk a leopárdhoz hasonlít. Az év csak bizonyos szakaszában fordulnak elő itt La Jolla-n, a parthoz nagyon közel, pár hétig lehet őket ilyenkor megcsodálni. Éppen ekkor volt ez az időszak, ezért nem lehetett elszalasztani későbbre. Én már előző nap a pikniken felvilágosítottam P.-t, hogy nem vagyok egy biztos úszó óceánban, szóval én nem fogok bemerészkedni a vízbe, csak addig, ameddig leér a lábikóm. Meg lettem nyugtatva, hogy ezek az állatok a sekély vízben is előfordulnak, nagyon közel kimerészkednek a parthoz. Szóval lesz esélyem látni egyet-kettőt. Mielőtt azonban belevetettük volna magunkat a habokba, tanácsos volt magunkra ölteni egy-egy szörfös ruhát, mivel huzamosabb ideig lenni a hideg vízben nem jó, a szörfös ruha pedig melegen tart. Szóval először azt kellett felerőszakolni magamra, aztán kaptam egy-egy békatalpat is, amiben az első lépéseknél az első hullám már ledöntött a lábamról. Szabályosan orra estem. Mókás lehetett. Ezért jobbnak láttam megszabadulni tőle, mert még a végén az miatt fulladok meg. Kaptam úszószemüveget is meg ilyen pipát. Ez utóbbit nem is próbáltam ki. :) A cuccainkra addig egy másik magyar, M. vigyázott, aki aznap a beachen süttette a hasát, őt a pikniken ismertem meg, P. egyik haverja. Végre belevetettük magunkat a vízbe. Na jó, ez úgy nézett ki, hogy P. búvárkodott, én meg sétálgattam egyet az óceánban, mint más a parkban. :D De ahol már a nyakamig ért a víz, ott megálltam. Olykor akkora hullámok jöttek, hogy kétszer olyan mély lett a víz hirtelen, ilyenkor pár másodpercig úszni kellett, vagy inkább mondjuk azt, hogy felugrani, hogy a hullám ne lepjen el. Amikor visszatértem a derékig érő vízbe, akkor fedeztem fel az első leopárdcápákat úszkálni körülöttem. Nagyon meglepődtem, mert azt hittem, hogy aznap én lemaradok erről, mert őszintén szólva nem hittem volna, hogy ennyire kimerészkednek. Aztán egyre többet és többet pillantottam meg. Amikor valami sötét, kb. ember hosszúságú árny elsuhan a lábaid mellett a vízben, ha nem számítasz rá, elég ijesztő tud lenni. De én tudtam miért jöttem. Úgyhogy nem kaptam infarktust. Szuper élmény volt. Amikor megláttam egyet, gyorsan lebuktam, hogy a víz alatt is megcsodáljam, de mire leértem, már hűlt helyét találtam az állatnak. Nagyon kis félősek, szóval nehéz megközelíteni őket, bár valójában ott úszkálnak tőled egy karnyújtásnyira. Az egyiket meg is próbáltam érinteni, majdnem sikerült, talán 5 centin múlt. :) Jó párat láttam, többnyire úgy, hogy sétafikáltam a vízben, de egyszer-egyszer lebukás után is sikerült rövid ideig látni a víz alatt a körvonalaikat. De a sekély vízben, a víz fölött is sokszor tisztán lehetett látni a leopárd mintázatot rajtuk. :) Képek nincsenek sajnos, mivel gépet nem vittem magammal ezúttal sem. Mondjuk utólag már kicsit bánom, de a vízbe akkor sem vittem volna be a fényképezőmet, még a végén elázna szegény. Miután ezzel megvoltunk - talán egy jó órát lubickoltunk, illetve én jobbára sétafikáltam :D - elterültünk a beachen a homokban, és kicsit élveztük a napsütést és a nyarat. Ezután, mivel nem volt kedvünk még hazamenni, elmentünk kajálni és járkálni egyet La Jolla Cove-n. Nagyon kellemes kis hely.
Nagyon jó hétvége volt ez is, még jobbra értékelem, mint az előzőeket. De valahogy mindig tudnak jobb és jobb hétvégék jönni. :) Lassan már nem lehet fokozni, de tényleg. Az ezt követő hétvégén végül mégsem lett Los Angelesből semmi, mert a csajszi, akinek a kocsijával mentünk volna, lebetegedett. Mindezt aznap kora reggel, pontosan indulás előtt tudtuk meg. Én konkrétan már az ajtóban álltam, cuccal a kezemben, vártam, hogy host anyuka kinyissa az autót, aztán kaptam az sms-t, hogy Yukiko, a másik japán au pair, belázasodott, LA-nek lőttek. Különösebben nem sújtott le a hír, hiszen tisztában voltam vele, hogy bármikor, bárkivel elmehetek oda. Program meg mindig akad hétvégére, ez miatt sem aggódtam. Úgyhogy annak ellenére, hogy nem mentem LA-be, szuper kis hétvégém lett megint. Bár buli ezúttal nem volt, nem unatkoztam egy percig sem. :) Pool-ozás, relax, movie, beszélgetés, néha ez többet ér a crazy partyknál. :)
No comments:
Post a Comment