Mozgalmas hétvégék I.

San Franciscóból hazatérve még napokig a város hatása alatt voltam. A hétköznapok ugyanúgy teltek el, mint azelőtt. Amíg a gyerekek suliban, én szabad voltam, utána felszedtem őket, hazajöttünk, házi, kajálás, aztán minden nap valamelyiknek van valamilyen iskola utáni foglalkozása, vagy éppen mindkettőnek, vagy netalántán a nagyobbik fiút is kellett vinni kezelésre, mivel műtötték a térdét. De már szinte kutyabaja, mert azóta már egy hónap eltelt ugye. :) Hétköznapokon hetente egyszer kell vinnem a kis srácot San Diegóba baseball edzésre. Nem kell sosem megvárnom, mert host apuka minden egyes alkalommal munka után egyenesen J. edzésére megy, és rendszerint végig is nézi (ahogy éppen érkezik) és ő hozza haza. Úgyhogy én a legnagyobb fél 5-ös dugóban araszolgatok hazafelé. Amikor megyünk az edzésre még sima ügy, de visszafelé már durva. Szóval nekem sem fenékig tejfel az élet, haha. :D Múlt héten például, ahogy ott várakozok a kocsisorban az autópályán, hallom, hogy szirénáznak, nézek a visszapillantó tükrökbe, nem látok sehol semmit. Aztán egyszer csak szinte velem egy vonalban, csak a legszélső, leálló sávban lefékezik 2 rendőrautó, előttük egy motoros, a 2 rendőrautóból meg 4 rendőr pattan ki és mind a négy fegyvert fog a motorosra.... Wow. És persze nálam meg nincs fényképezőgép... Nem tudom mit követhetett el a motoros, de már szerintem nem követi el többet. Közben megindult a kocsisor, menni kellett tovább, pedig szívesen végignéztem volna a végkifejletet. Happy end lett-e a vége, vagy sem...

Elkalandoztam most kicsit ugyan a jelenben, de kanyarodjunk is vissza a múltba... San Francsico utáni hétvége hipp-hopp eljött, és ha hétvége, nem ülhetek itthon a szobában a négy fal között. Pénteken este a japán leányzóval, Mai-jal ellátogattunk az egyik nagyobb mall-egységbe, körülnéztünk, vásárolni szerettem volna, de ezúttal csak Mai-nak sikerült. Utána megvacsiztunk egy mexikói étteremben, kicsit beszélgettünk, és aztán lőtték a pizsit. 

Szombaton délelőtt felszedtem a szerb au pair barátosnémat, Alexet, és zúztunk Pacific Beach-re (röviden PB) strandolni egyet. Imádom azt a helyet. Mindig látni érdekes alakokat, nincs olyan, hogy ne szólítana le valaki az utcán vagy a beachen. Bő 2 órát töltöttünk el ott, kicsit megmártóztunk a vízben is, de csak módjával, akkora hullámok voltak, hogy a szörfösök biztos dörzsölték a tenyerüket. 

PB-n

Alexszel

A beach után Alex szerb barátnőjéhez, Bokához terveztünk menni, aki Carlsbad-ban lakik, és a host szülei a gyerekekkel egyetemben azon a hétvégén nagyszülő-látogatóban voltak, így a ház szabad volt. Mikor összeszedelőzködtünk és elindultunk az autóhoz, még a strandon a homokban két srác odaszólt hozzánk, és megkérdezte az egyik tőlem, hogy nem orosz vagyok-e... Ki kellett ábrándítanom, hogy nem. Bizony én magyar vagyok, tetszik-e tudni hol van az én országom..? Úgy tűnt vágta, ő maga orosz volt, nem tudom honnan vette, hogy én is az lehetek, mert beszélni nem hallhatott, nem voltak olyan közel hozzánk a beachen, és még mielőtt elmentünk volna mellettük már láttam, hogy ezek bizony mondani akarnak valamit nekünk. Na mindegy, ott még mondott pár kedves szót, de annyira nem hatott meg, igyekeztünk Bokához. 

Miután megérkeztünk hozzá, a család drágalátos kutyája Morgan azonnal tiszteletét tette a combomon, és egy zöld foltot hagyott maga után. Hát szép testes kutya volt, mit ne mondjak, volt vagy 80 kiló, és hát ahogy mindjárt nekem vetődött, sikerült jól belebokszolnia a combomba, szóval én annyira nem zártam a szívembe az ebet. Boka összerántott pár jó kaját, míg várt minket - ezt annyira nem bántuk, mert én személy szerint elég éhes voltam. Jól esett nem a fagyasztóból elővett valamit felmelegíteni és azt enni. Így mind a tíz ujjamat megnyaltam az isteni spagetti után. Ezután jöhetett a készülődés, zuhany, átvedlés, make up és miegymás. A terv az volt, hogy átugrunk a szomszédos Encinitasba egy helyre, amit Boka jól ismer, és ott pár barátja fog várni minket. Így is történt. A hely nem volt rossz, bár nem egy nagy durranás. A zene csak a szokásos, szóval nem kapott el annyira a tinci-tánci, de azért próbáltam billegni egy kicsit. A barátai kedvesek voltak, de helyenként kicsit sok volt az egyik csávó, aki 2 fejjel volt alacsonyabb nálam és valahogy úgy érezte, hogy mindig a társaság központjában kell lennie. Engem személy szerint idegesített néha, de próbáltam nem mutatni, hogy szívesen lecsapnám egy palacsintasütővel, de csak egy kicsit. Hogy ne pörögjön már annyira ott körülöttünk. Lényegében csak táncoltunk egész éjjel, nem történt olyan ejj de izgalmas dolog. Az egyik srác a baráti körből kérdezgetett, próbált ismerkedni, bókolni, de nem vettem a lapot. Nem igazán volt kedvem hozzá, meg a fiú sem volt az esetem egyáltalán. A bulikban már csak így mennek a dolgok: a lányok táncolnak, a fiúk odasündörögnek hozzájuk, és próbálnak bevágódni gyengébbnél gyengébb dumákkal. :D Nagyon ritka esetben tudnak valami érdekessel is szolgálni. :) Az egyik srác például, akit láttam már, hogy régóta szemmel tart, amikor éppen odanéztem, el kezdte a mutatóujjával kaparni a festéket a levegőről... :) Vagyis jelezni kívánta, hogy menjek oda. :D Nem én! Kedvesen mosolyogva én a buksimmal jeleztem vissza, hogy nem bizony öreg, én nem megyek sehova a helyemről. Csak mosolygok az ilyeneken. Én ebből már kinőttem. Bár az igazat megvallva, sosem szerettem az ismerkedés ezen formáját, és éppen ezért nem is nagyon követtem el még régebben sem, amikor még kiscsibe voltam. :)

Jó a buli!

Még jobb a buli!

Valamikor éjjel 1 után kerültünk ki az objektumból mi hárman, Alex, Boka és én. Addigra már szépen mindannyiunknak a magassarkúja annak rendje és módja szerint jól feltörte a lábát. Ezért sem szeretem a magassarkút. :D Valahogyan elvánszorogtunk az autóig, utána meg már csak 10-15 perc volt az út hazáig. Ott aludtunk Bokánál, enyém volt az egész emelet. Másnap délelőtt 10 körül ébredtünk fel, reggeliztünk egy jót, dumáltunk egy kicsit az udvaron, és terveztük a további programokat vasárnapra. Azaz ők ketten tervezték maguknak, én meg tudtam, hogy megyek a Magyar Házba délután. Régen voltam már, gondoltam megnézem mi folyik ott. Dél körül aztán útnak eredtünk, ki-ki a maga dolgára. azt hiszem a csajok a SeaWorld-be mentek végül. Jól tették. Majd nekem is meglesz valamikor. :)

Miután leparkoltam a szokásos helyen a Balboa Parkban, valami ebédet adó hely után kutattam, mert éhes voltam. Találtam is egy kellemesnek tűnő, félig-meddig nyitott éttermet. Rendeltem egy jó nagy szendvicsfélét, nem is bírtam megenni mind, ezért eltetettem szűkösebb időkre. :) Ezután fogtam magam és bevetődtem a Magyar Házba. Elbeszélgettem ugyanazokkal az idősebb emberekkel, akikkel legelőször is találkoztam ott. Fél 5 körül jöttem el, amikor zárni készültek. A vasárnap este már csendes pihenővel telt a szobámban. Az ezutáni hét eseményeit hiába próbálom előkeresni emlékeimben, nagy üresség tátong a helyén, ahogyan a noteszemben is csak üres fehér lapok következnek, miután lapoztam a következő oldalra. :) Hiszen a jegyzeteim nélkül aligha emlékeznék mindenre az elmúlt 1 hónapból. De sajnos ezt sem írom olyan szorgalmasan. A hétköznapok sorai rendszerint üresen maradnak. Talán mert hétköznap nem történik semmi különös, csak a szokásos menetrend: reggel kelünk, gyerekek suliban, majd suli után házi, szakkörök. 

A hétvége (szeptember 8-9. - csak a tisztánlátás végett) viszont még eseménydúsabbnak ígérkezett (és az is lett), mint az előző. Szombaton próbáltam magam kialudni, ami azt jelentette, hogy kb. negyed 10-ig sikerült is. Utána gyors készülődés és már koccoltam is le délelőtt. Mai-jal mentünk a Balboa Parkba, hiszen aznap kora délutánra a Museum of Man volt megbeszélve. Mindenki biztos látta már képeken azt a magasabb toronyfélét, na ott van a Museum of Man, ami lényegében az ember történetét mondja el a kezdetektől egészen mostanáig, illetve már-már a jövőt fürkészve. Hogyan éltünk az őskorban, hogy néztek ki az elődeink, milyen eszközöket használtunk, hogyan fejlődtünk az évezredek során. Eleinte azt hittem nem lesz érdekes, de aztán nem bántam meg végül, hogy benéztünk oda is. Utána sétáltunk egy kicsit a parkban, megebédeltünk, leültünk kicsit az árnyákba és beszélgettünk. Nagyon szeretem ezt a parkot. Gyönyörű. Nem hiszem, hogy van még egy ilyen szép park közel s távol. Nekem ez a legszebb. :) 

Balboa Parkban

Mai-jal

Mielőtt elindultunk volna La Jollára egy házibuliba, pontosabban apartman-buliba, végignéztünk egy bűvészelőadást a parkban az El Pradon. Nem volt rossz az ürge, meg kell hagyni. Fél 3 körül láttuk elérkezettnek az időt, hogy lépjünk. Megvolt a pontos cím, csak én attól féltem, hogy nem találunk parkolóhelyet. Mindig ez a legnagyobb félelmem. De szerencsére elég hamar, szinte a ház előtt elcsíptünk egy helyet, így kis lelkem is megnyugodott. Mivel bőven volt még időnk 4-ig, amikorra is a többiek (au pairek) ígérték az érkezésüket, elindultunk felkutatni egy Starbucks-ot. :) Mi mást?! Kisebb gyalogtúra után találtunk is egyet, persze sokkal közelebb a lakáshoz, mint gondoltuk volna. Felfrissültünk, és irány a kecó. Azt mondanom sem kell, hogy úgy mentünk oda, hogy senkit nem ismertünk, azt sem tudtuk ki lesz a házigazda. Az egyik au pair barátnőnk hívott meg minket ide. Szóval ilyen barátnak a barátjának a barátainak az ismerősei voltunk kb. Amikor bekopogtunk az ajtón, illedelmesen megkérdeztük, hogy jó helyen járunk-e, vagyis: itt van A BULI? :D A válasz egyértelmű volt: persze, kerüljünk beljebb. Még nagyon a party elején voltunk, összesen vagy öten vagy hatan voltak még csak ott. Két fiú, a többi lány. Mindenki ilyen 20-28 közötti lehetett. Letettük az asztalra amit hoztunk, megkínáltak minket itókával. Mivel vezettem, én nem kértem semmi alkoholosat. Elkezdtünk beszélgetni, ki honnan jött, miért van itt. Szinte mindenki a UCSD-n hallgató, fél vagy 1 évre jöttek az Egyesült Államokba. Mindenki nagyon kedves volt, jókat dumáltunk. Közben persze folyamatosan szivárogtak be az emberek az ajtón, ablakon. :D Jó, leginkább az előbbin. Befutottak a csajok is a clusterünkből, végre ismerős arcokat is láttunk. Aztán egyszer csak arra eszmélt az ember, hogy tömve van a kéró. De tényleg. Volunk vagy 50-60-an este 7 felé már. És ezzel nem túlzok. elkezdtem számolni, és valahol 45-nél megakadtam, de az csak a látható része volt az embereknek. És még voltak kint az erkélyen vagy tizen, a másik szobában, a fürdőben, az ágyneműtartóban.... Szóval... Voltunk 60-an szerintem. A lakás maga nem volt nagy, mint egy tipikus egyetemista albérlet, úgy nézett ki. Egy nappali, egy szoba, konyha, fürdő. Sokféle emberrel beszélgettem, lányokkal, fiúkkal, főként fiúkkal. Gyorsan elment az idő. Mivel nem kevesen voltunk, nem nagy helyen, na és persze kis musica is szólt, az sem éppen a leghalkabban, időről időre feltűnt egy nagyika az ajtóban (olyan 70-hez közelített erőteljesen), aki szerette volna feloszlatni ezt az egész banzájt. Már este 7-kor ott toporzékolt az öreglány, hogy el kéne kussolni, mert ez így nem pálya, hogy ekkora hangzavar van itt "éjjelek éjjelén". :D Persze próbálták őt csitítani. Nem tudom mi történt, de nem sokra rá megjelent egy biztosúr az ajtóban. Én nem nagyon foglalkoztam vele, de jobb is, mert amilyen gyorsan jött, úgy is ment. Aztán egyszer csak megint feltűnik a mamika... Mondtam is poénból a csajoknak, hogy biztosan bulizni szeretne velünk. Lehet, hogy nem álltam messze az igazságtól, mert amikor harmadszorra került elő, feltűnően jobb kedve volt. Sokkal vidámabb, mondjuk úgy, hogy felszabadultabb volt... Magyarul teljesen úgy tűnt, mint aki becsiccsentett, vagy inkább beszívott... A Valami Amerikából jutott eszembe a takarítónéni, aki bepuszilta a füves sütiket. :) Folyamatosan vigyorgott, lökte a poénokat, meg a jópofa dumát. Fennhangon, erősen megnyomva a mondat elejét harsogta, hogy Shut up! (Kuss!) :D Pár srác próbálta megpuhítani, és a nagyika látszólag élvezte a helyzetet... Szinte már-már flörtölt velük. :D Amikor az egyik srác odahajolt hozzá és valamit mondott neki - amit én nem hallottam, mert nem voltam olyan közel -, olyan szitu kerekedett, hogy mindenki egyhangúan elkezdte kántálni, hogy "Kiss, kiss, kiss'" (Csókot, csókot!). :) Nagyi csak forgatta a szemeit, a srác húzta a száját, de nyilván nem lett a végén kiss. :) Közben már hoztak a néninek valami rövidet is, és azt próbálták legurítani a torkán, de a néni ellenállt... egy ideig... :D Aztán eltűnt a folyadék a pohárból... Hogy most azt a mamika húzta le, vagy valaki megunta az udvarlást és kikapta a kezéből, nem tudom. Mindenesetre ez egy rendkívül érdekes és emlékezetes jelenetként marad meg bennem ebből a házibuliból. 

Házibuli eleje

Olyan 10 óra tájékán indultunk el a lakásból, hogy PB-re (Pacific Beach-re) menjünk buliba. Mivel öten voltunk csajok, ezért egy autóval mentünk. Szerencsére nem az enyémmel. Jobb ha más vezet, a parkolás miatt, haha. :) Persze amikor elindultunk, valahogy nem láttam az autómat a helyén. Kicsit ideges lettem, mert nagyon zavart, hogy amikor meg akartam kuksizni, hogy jól van-e a drágaszág és elhajtottunk a körülbelüli pozíciója mellett, nem láttam sehol... Egészen PB-ig rágtam a körmömet, hogy mi van ha ellopták.... A lányok ott nyugtatgattak, hogy San Diegóban ez nem szokás, nem kell ez miatt aggódni. Főleg nem azon a környéken, ahol parkoltunk. Nagy nehezen lenyugodtam, de azért bennem volt kicsit egész este ez a dolog. Ettől függetlenül azért sikerült jól éreznem magam. Egy szuper kis pub-ba mentünk. Alul is volt zenebona, táncika, felül is. Szóval volt minden, ami kell. Képeknek híján vagyok, mivel nem nagyon szoktam magammal vinni ilyen helyekre a fényképezőgépemet, leginkább a mérete miatt. Így csak másoktól elcsórt fotókkal tudok szolgálni. 

Szemek... :D

Ebben a buliban zárásig, azaz kb. fél 2-ig voltunk. Mielőtt hazaindultunk volna PB-ről, szerettünk volna egyet enni, de nem jött össze, mert bárhova ahova be akartunk menni, már zárva volt. Pedig bent sokan ültek, vígan lakmároztak, nekünk meg maradt az utca. Közben a brazil leányzó ellépett a verdáért a közeli utcába, de sajnos eltévedt. Persze nem volt egyedül... :D Telefonon értekeztünk folyamatosan, próbáltuk GPS-en belőni a személyautó pontos koordinátáit. Kerek 1 órát dekkoltunk az utcán, fáradtan, éhesen, átfázva. Közben persze furábbnál furább alakokkal találkoztunk. Volt egy olyan fiútársaság, aki például egy bevásárlókocsit tolt maga előtt és egy valami oltári nagy zászlót lengetett - feltehetően nem úgy találták az utcán heverve ezeket a dolgokat... 
Amikor aztán 1 óra kemény várakozás után meguntuk a dolgot, felkerekedtünk, hogy megkeressük a kocsit. Ahogy elindultunk, szép komótosan sétál velünk szemben Karine, a brazil lány és kísérője, egy brazil fiatalember személyében, akivel még a pub-ban futottunk össze. Mi meg azt hittük már rég megtalálták a tütüt. Együttes erővel aztán csakhamar meglett az autó. Ezt követően semmi akadálya nem volt, hogy visszatérjünk La Jollára, a korábbi házibuli utcájába, ahol mindannyian hagytuk a kocsinkat. Én előre féltem mi lesz, ha nem lesz ott... De szerencsére a helyén volt a kicsike. Egy kő esett le a szívemről. Mai-jal átpattantunk a Hondába és már hasítottunk is az éjszakába hazafelé. Éjjel 3-  fél 4 körül járt az idő. Az autópályán alig volt forgalom, de figyelnem kellett, hogy be ne aludjak. Szerencsére annyira nem volt vészes a helyzet, simán hazaértünk. 4 óra körül kerültem ágyba.

Vasárnap nem alhattam olyan sokáig, mert délben au pair találkozónk volt a belvárosban Seaport Village-ben, ahol korábban Bebével futottam össze. Fél 11 körül már kikecmeregtem az ágyból, gyors zuhany, összecihelődés, és fél 12-kor start. Pontosan 11.59-kor gurultam be a parkolóba, ahol egészen véletlenül 2 mp alatt találtam helyet, mert valaki akkor ment el. Így teljesen pontosan, délben ott voltam a találkozási pontunkon Seaport Village-ben. Mondjuk ha kések sem történik tragédia, hiszen mindösszesen a koordinátorunk, D., Mai, valamint egy ukrán au pair csajszi (akivel előtte még nem találkoztam), valamint a csajszi férje voltak még csak ott. Az ukrán leányzó, ha jól tudom már 2 éve van kint, lehet, hogy már nem is au pair, mert lejárt a 2 év, de lehet, hogy csak most jár le valamikor, de már férjhez ment itt kint. Hamarosan befutott még 3 lány, Karine, Laura és Lorena, akikkel előző nap bulizni voltunk. Milyen érdekes, hogy csak mi voltunk ott, akik előző nap hajnalig buliztak. :) D. a koordinátorunk értékelte, hogy egy ilyen crazy éjszaka után is tiszteletünket tesszük a meetingen.

Au pair meeting Seaport Village-ben

 Csak 2 órát voltunk Seaport Village-ben, ezalatt tettünk egy rövid sétát, de olyan meleg volt, hogy beficcentünk gyorsan egy étterembe és megebédeltünk. 2 órakor aztán mindenki ment amerre látott. Jómagam a Balboa Park felé vettem az irányt, hiszen megígértem egy kedves magyar ismerősömnek, hogy benézek a házba, mivel volt számomra valami meglepetése. Fél 3 körül érkeztem meg a házba, ez alkalommal is főként idősebbek voltak, egyedül B., akit imént említettem és én voltam a fiatalabb generáció képviselője. Mivel nemrég Kínában járt, és volt olyan kedves és jófej, gondolt rám, és hozott nekem egy teásbögrét és kínai teát. Megköszöntem szépen, beszélgettünk kicsit, és ezúttal nem maradtam zárásig, hanem röpke 1 óra után távoztam. 
Estefelé Alexszel találkoztam itthon Chula Vistában, és elmentünk shoppingolni. Elvitt a Kohl's-ba, ami mindvégig ott volt a szemem előtt, de sosem mentem be. Én hülye?! Vagy inkább én okos?! Amint betoppantunk azonnal magával ragadott a hely. Egyszerűen ezt a helyet nekem találták ki. Tele van olyan ruhákkal, amilyeneket szeretek. Eddig az volt a nagy gondom, hogy sehol nem találtam igazán kedvemre való cuccokat. Erre itt minden megvan egy helyen. Szinte elsőre beleszerettem vagy 30 ruhadarabba. Egyenesen ugráltam örömömben. A felhőtlen örömmámor közepette az is tudatosult bennem, hogy ezennel a spórolás időszakának vége... Tisztában voltam vele, hogy amilyen jót tett Alex velem, olyannyira rosszat is. :) Mondtam is neki, hogy utállak Alex. :P Természetesen aznap este nem jöhettem el onnan üres kézzel. Vettem pár szép ruhadarabot.... Aztán a következő héten hétfőn ismét bekukkantottam a boltba, mi újság. Hát az újság az volt, hogy megint vásároltam egy adag ruhát. :D Aztán valahogy annyira elkapott a bolt miliője, hogy a héten még háromszor mentem be, és mindháromszor vettem valamit... Ez gáz? :D Igazából, nem vészes, mert mindig kaptam kupont, és így a következő vásárlás sokkal olcsóbb volt. Azt mondhatom, hogy kifejezetten jó üzleteket csináltam. Annyira nem csappant meg a bankszámlám, de ugyanakkor sok új szép darabbal gazdagodott a ruhatáram. Ez pedig kifejezetten jót tesz a lelkemnek és az idegrendszeremnek is. :)
Azon a héten kaptam a szobámba egy új, nagyobb fiókos szekrényt. Nyilván annyit vásároltam a Kohl's-ban, hogy muszáj volt a host családnak beneveznie egy új szekrényre haha. :) Lényeg, hogy jól jött. Nem mintha nem volna elég hely a ruhás fülkében, de így még nagyobb helyem van. 


Lassan zárom ezt a bejegyzést, a következőben az ezt követő hétvégékről fogok írni, amik szintén eseménydúsan sikerültek. Azt mondhatnám, hogy még jobbak voltak, mint az előző hetek. :) Buliztunk, magyar pikniken voltam, cápákat mentem lesni. :)

Szép hétvégét mindenkinek!