Állatkert, party, palacsinta

,,Hello, hello, újra itt vagyok..." :) Most elég hamar, nem kellett heteket várni rám. Azt majd legközelebb. :P

Múlt hét pénteken délelőtt, míg a gyerekek az iskolapadot koptatták, felfedeztem egy újabb mall-t olyan 10 perc vezetésre tőlünk. Ez nagyobbnak és szebbnek tűnik (és az is), mint a shopping center, ahova eddig szoktam járni. Körülnéztem, sétálgattam, be-betértem egy-egy boltba, de inkább csak felmértem a terepet és ellőttem pár fotót. Igazából úgy tévedtem ide, hogy szükségem volt valamire a fényképezőmhöz, és itt van egy jó nagy elektronikai árucikk üzlet.

Péntek este 6 körül elmentem autóval Mai-jért, mivel ő nem vezet itt Californiában, nincs is szüksége rá, hiszen a 12 és 16 éves gyerkőcei a szomszéd utcában szállnak fel és pattannak le az iskolabuszról, szóval neki csak egy kis sétát kell tennie velük minden nap. Elvittem először a shopping centerhez, megmutattam neki, hogy ez ilyen és itt van, aztán mentünk is tovább az előbb látott és említett mall-hoz, ott elidőztünk kicsit, sétáltunk, körülnéztünk, bementünk néhány boltba. A Cheesecake Factory-ban szerettünk volna egyet falatozni, de sorban álltak előtte asztalra várva, így inkább ezt kihagytuk. Ezután elvittem egy másik shopping centerhez abban a reményben, hogy ott van egy Starbucks (bár mondjuk visszagondolva ennél a mall-nál is volt, de akkor még valami kajáldára voltunk rákattanva). Persze ott éppen nem volt SB, így végül annál a kisebb mall-nál kötöttünk ki, ami hozzájuk legközelebb esik. Ott tehát a Starbucksban ütöttük el az időt este 9-negyed 10-ig, és egymást tanítottuk magyarra, illetve japánra. Elég mókás volt, ahogy magyaráztuk egymásnak, és a másik próbálta kiejteni. Nekem sokkal könnyebben ment a kiejtés, mint neki. A "Hogy vagy?" és hasonló - főleg gy betűt tartalmazó szavak - sehogy sem állnak rá a külföldiek nyelvére. :) Megtanultam japánul elszámolni tízig, és most már azt hiszem belém vésődött, minden nap elmondom legalább egyszer, hogy el ne felejtsem. :) Továbbá még egy-két alapszót, mint "Köszönöm.", "Igen.", ,,Nem.". Érdekes este volt, nemcsak a nyelvtanulás volt terítéken, hanem a kultúráról, a különbözőségekről, hasonlóságokról, szokásokról is szó esett.

Szombaton délelőtt meg volt beszélve Alexszel és Mai-jal, hogy ellátogatunk a San Diego Zoo-ba, azaz az Állatkertbe. Délelőtt 10 körül szedtem fel a csajokat, elmentünk még gyorsan egy automatához, mert lóvét kellett leszednie Alexnek, na meg nekem is. Utána tipli San Diegóba és 20 perc múlva már az Állatkert bejárata előtt toporogtunk. Megvettük a jegyünket, ami 42 dolcsi volt... Hát nem igazán tudom eldönteni, hogy sok-e érte vagy nem, de egyszer belefér, na. :) Tekintve, hogy a világ egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb állatkertjéről van szó, de mindenképpen a leghíresebb. Pár órácskát időztünk előtte, mivel Alex szerb barátnőjét, Bokát vártuk, aki szintén au pair a környéken. Közben befutott a brazil lány, Karine is, majd a másik szerb lány is, aztán már csak Boka unokatesóján és annak lakótársán volt a sor, akik egyenesen Orange County-ból, Laguna Beach-ről érkeztek San Diegóba. Várakozás közben természetesen készítettünk néhány fotót is. :)

Mai, én, Alex, Boka és Karine

Elefánt bokorszobor

Miután megérkezett Boka unokatesója, aki szintén szerb, Grada vagy valami hasonló a beceneve, valamint a tajvani lakótársa, Andrew, nekilódultunk és bementünk végre az Állatkertbe. Rövid tanakodás után, hogy mégis sétálva-e, vagy buszon ülve kívánjuk megtekinteni a kiállított állatállományt, végül is a közelből induló felvonó felé vettük az irányt. Ingyen használhattuk a belépőnkkel és felvitt minket a dombon lévő részre, ahol is kezdődtek az állatok ketrecei.

Libegőszerűség

Magasból...

Leginkább Andrew volt a túravezetőnk, ő diktálta a tempót és az útvonalat is, fogalmam sincs honnan volt képben, talán már járt itt azelőtt, passz. Ezt valahogy elfelejtettem megkérdezni tőle. Rengeteg állatot volt szerencsénk megnézni, mindet nem fogom feltenni ide, mivel én sem készítettem az összesről képet, valamint lettek nem jól sikerültek is, amiket töröltem. A több órás állatkertben bámészkodás a közel 40 fokban eléggé kifárasztott és leizzasztott minket. Néhány alkalommal meg is álltunk lepihenni az árnyékban, jó hideg itókával felfrissítettük magunkat, amit a srácok hoztak és végig hűtőtáskában hidegen tartottak. Közben beszélgettünk, ki honnan, mikor, miért, meddig jött, lesz itt. Ők már mindketten régóta élnek az USA-ban, Andrew számítógépkódokkal foglalkozik, Gradára már nem emlékszem pontosan, csak azt tudom, hogy ugyanolyan végzettsége van, mint nekem. 

Csijszi-csajszik

Jegesmackó kimerészkedik a forróságba

Flamingó

Kidőlt a pandamaci :)

Lakmározó elefántkoma

Ne ébreszd fel az alvó oroszlánt! :)

Ez a kiscicus is szunyókál

Hosszúnyakú barátunk

Ebédidő..

Amikor viszket az a fránya nyak...

Barangolásunk vége felé, olyan 4 óra magasságában már arról cseverésztünk, hogy este mit kéne csinálni. Mivel a srácok nem akartak mindjárt az állatkerti móka után hazamenni, ezért úgy döntöttünk, hogy belevetjük magunkat a San Diego-i éjszakába. Ment aztán a szervezkedés, invitálás, megbeszélés stb. Nehezen ugyan, de megszületett a végső forgatókönyv: hazamegyünk Mai-jel a tütüvel, Alex és Boka az unokatesójával és Andrew-val szintén Chula Vistába, és addig Boka autója a parkolóban marad, este 9-ig ezt mindenféle gond nélkül meg lehet tenni. Mindenki otthon szépen letusol meg amit akar, és este 8-kor én felveszem Mai-t és elgurulunk Alexék házához, ott leteszem a verdát, és Andrew és Grada értünk jön és szépen hatan bemegyünk San Diegóba vissza Boka kocsijához, és onnan már 2 autóval tovább a belvárosba szórakozni. Ez így is történt. És igen, hatan ültünk egy kocsiba San Diegóba menet. :D Két fiú elől, mi négyen csajok hátul. Megbeszéltük, hogy ha jön egy rendőrautó akkor valamelyikünk lebukik. Ehhez képest amikor az autópályán voltunk mindenféle gond nélkül elment a mellettünk lévő sávban egy rendőrkocsi, mi meg persze nem buktunk le, semmilyen értelemben (szerencsére:) ), mivel későn vettük észre, halálnyugodtan tekertük jobbra a fejünket és halálnyugodtan vettük tudomásul, hogy jééé, ott egy rendőr... :D Akkor már mindegy volt. Ezek szerint, amikor mögöttünk volt, nem vette észre a sötétben körvonalazódó 4 kis buksit a hátsó ülésen... :) Ez volt a szerencsénk.
Mivel a srácok újak voltak a környéken, és a GPS-re akartak hagyatkozni, ami teljesen más útvonalon akart vinni minket vissza az Állatkertbe, mint amit én ismertem, és ezért én önkényesen átvettem a hatalmat navigálás terén, lehurrogtam a GPS-t, hogy ez a szerkentyű hülye, össze-vissza beszél, úgyhogy én lettem a GPS Chula Vistától egészen a Balboa Parkig, ahol az Állatkert is található. Profi voltam, mondanom sem kell. Meg voltak velem elégedve, és nagyot csodálkoztak azon, hogy még csak kétszer jártam ott eddig, és így tudom az utat. Hát szerintem kétszer az bőven elég, mivel nem bonyolult az út, valamint sokkal többször megtettem már ennek az útvonalnak a 90%-át, csak éppen akkor nem annál a kijáratnál hajtottam le az autópályáról... 9 után nem sokkal érkeztünk meg, de még sok-sok autó állt a parkolóban. Mi négyen csajok átdobtuk magunkat Boka tütüjébe, előkapta a GPS-ét és már hasítottunk is az éjszakába. :) Kb. 20 percet vett igénybe, míg eltaláltunk a parkolóházhoz és leparkoltunk. Elsétáltunk az objektumig, ahol a két fiú már várt minket. Mivel Bokának van jó barátja a clubban, mi lányok teljesen ingyen mehettünk be. Több emeletes volt az "ojektum", és lifttel vittek fel minket a tetőtérre, ahol külön liftes fiú is volt öltönyben, nyakkendőben, ahogy annak rendje és módja. A hely eléggé exkluzívnak volt mondható, a zene kicsit ratyi volt nekem, de hát tisztában vagyok vele, hogy manapság ilyen zenét játszanak ilyen helyeken. Szóval ettől függetlenül jól éreztem magam, és tetszett, hogy ilyen helyen lehetek. Kicsit úgy éreztem, mint az amerikai filmekben, amikor ilyen tetőtéri szuper menő helyen buliznak a fiatalok és kevésbé fiatalok. :) Eléd tárul a fél város éjszakai fényekben, meg néhány felhőkarcoló a szomszédságban. Mivel ez nem New York, itt azért nincsenek olyan magas és olyan sok felhőkarcolók, szóval kicsit szolidabb változatban kell elképzelni az imént szavakkal lefestett képet. :)

Amikor mindenki ott volt már a bandából, a fiúk fizették az italt. Én mondtam, hogy amit én kérek, az tuti nincs. Pálinka. Persze, hogy nem volt, hogyan is lett volna. Grada a jégert akarta ajánlani, de mondtam, hogy az kizárt dolog, mert nem. Olyat én nem iszok többet. :D Egyszer bőven elég volt, azóta sem bírom még a szagát sem. Ezért hát a jó öreg sör mellett döntöttem, ilyenkor az a menedék. Szerencsére a tequiláról elfeledkeztem. :D Szóval csak egy söröcskét szopogattam el, meg hát tudtam, hogy másnap korán kelek, megyek a Magyar Házhoz a Balboa Parkba megünnepelni augusztus 20.-át. 

Boka, Alex, Mai és én

Andrew, Boka, Grada és én

Csak csajok

Iszogattunk, beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Mivel szóba jött, hogy szeptemberben tervezzük Alexszel és Mai-jal Los Angelest egy hétvégén, Andrew felajánlotta, hogy elvisz minket a fontosabb látnivalókhoz és azokra a helyekre, amiket meg szeretnénk nézni. Még nem döntöttük el, hogy mivel megyünk, vonattal-e vagy busszal, más opcióban nem gondolkodunk egyelőre. Túl nagy a forgalom arrafelé, nem szívesen mennék autóval, mert akkor végig nekem kellene vezetnem. Amúgy mi is a couchsurfinget szeretnénk igénybe venni szállásgyanánt, mivel ingyen van, egy napra lenne rá szükségünk, nem is egyedül megyünk, szóval ideális volna. Már rajta vagyok az ügyön. :)

A fiúk előbb leléptek, mint mi, nekik még ugye haza kellett vezetniük Laguna Beach-re, ami azért messzebb van jóval. Miután elmentek, mi még jól éreztük magunkat, mindig jött oda valaki, és szóba elegyedett velünk, persze pasik. :) Volt egy-két érdekes figura, volt néhány értelmesnek tűnő, volt idióta, és volt vicces is. Fél 2 környékén levonultunk a földszinti részre, elütöttünk egy jó fél órát ott is és irány a parkolóház. Útközben csináltattam egy képet magamról Alexszel a Gaslamp Quarter-ben, a belváros úgynevezett gázlámpás (nyugi nem piroslámpás :D ) negyedében, amiről már talán sokan hallottak. 

Egyébként este is és éjszakai nagyon sok ember volt az utcán, a belváros ezen része hétvégente mindig nyüzsgő. Hangulatos éttermek, bárok, szórakozóhelyek követik egymást. Sok volt az autó még ilyenkor is, és tele van biciklis-hintóval, vagy nem is tudom hogyan nevezzem őket, majd egyszer lefényképezem, ha lesz nálam gép, de valami olyasmi mint az egyik korábbi bejegyzésemben a pókemberes biciklis, csak itt értelemszerűen nincsenek beöltözve mindenféle jelmezbe a ,,sofőrök". 3 óra tájban értünk Alexék háza elé, én átpattantam a kocsimba és tekertem is haza, mert fáradt voltam. 

Másnap, vasárnap reggel 9 után keveredtem ki az ágyból, összekaptam magam, csináltam kis tízóraira valót, és 10-kor startoltam el otthonról. Már 10.20-kor a Balboa Parkban voltam, de az utolsó 2-3 kilométeres szakasz teljesen bedugult a parkkal párhuzamos úton, ami a belváros felé is vezet egyben. Valami futófesztivál volt, aztán akkor lett vége, meg amúgy is vasárnap délelőtt volt, így hát kerek 50 percet álltam és vártam az autóban. Azt hittem megőrülök, olyan lassan haladtunk. Volt olyan, hogy örültem, ha 10 percenként mentünk előre 5 métert. Szépen meg is tízóraiztam a kocsiban várva, és végül negyed 12 környékén sikerült befékeznem a parkolóban, ahol még kismillió hely volt. Siettem is a Magyar Házba, mert eredetileg fél 11-re terveztem az érkezést, bár ezt rutinosan senkinek nem mondtam, mert tudtam, hogy addig még közbejöhet valami, vagy csak szimplán szeretnék kicsit tovább aludni. :) Ahogy betettem a lábam, mindjárt öten üdvözöltek. De tényleg, nem éreztem egy percig sem, hogy nem foglalkoznak velem. Az ismerős arcoknak, akikkel legutóbb is találkoztam, köszöntem szépen illedelmesen. Akiket még nem ismertem és épp kéznél voltak, azoknak bemutattak. Egy kedves, szüleim korabeli úriember azonnal leültetett és kikérdezte az élettörténetemet. :D Na persze azért teljesen nem, de tényleg nagyon érdeklődő volt és el is kérte a telefonszámomat, Facebook elérhetőségemet, azóta már ismerősök is vagyunk, mivel ő rendszerint szokott túrákat szervezni a San Diego-i magyar közösségnek, és szeretné, ha én is csatlakoznék néha hozzájuk. Ennek mondjuk kifejezetten örülök, úgyhogy már ezen a ponton tudtam, hogy érdemes volt ellátogatni aznap a házhoz. Egy jó 20 perces beszélgetés után úgy éreztem, hogy kéne valamit segítenem már nekem is, ezért megkérdeztem a főnöktől, Z.-től, hogy hol lenne szükség rám. Nyakamba akasztott egy köténykét és odavezetett a sátorhoz, amit a háztól nem messze a parkban vertek fel, és már többen ott sürögtek-forogtak. Ott is gyors bemutatkozás történt, akikkel még nem találkoztam, előzetes tesztelés és interjúztatás nélkül felvettek a palacsintakészítők, pontosabban palacsintasütők táborába. :) A tésztája már ki volt keverve jó nagy mennyiségben, nekünk meg nem volt más dolgunk, mint hogy minél több palacsintát süssünk ki. Azért szerencsére nem ez volt az első alkalom, hogy ilyet csinálok, de az egyszer biztos, hogy ennyi palacsintát, mint aznap, még életemben nem készítettem. :) A kötényt már az első percben ledobtam magamról, hiszen kint volt vagy 35 Celsius fok, a sátorban a tűzhely közelében pedig 50. ,,Kellemesen" leizzadtam már 5 perc után, de hol volt akkor még a délután 4 óra, ameddig sütöttük a palit. Valójában összesen 3 szünetet tartottam, egyszer amikor a szomszédos tűzhelyen tevékenykedő lány véletlenül megégette a könyökömet a serpenyőjével, akkor egy negyedórás kényszerpihenőre vonultam, lejegeltem kicsit, aztán folytatódott a munka. Aztán volt egy kajaszünet, amikor finom kolbászt ettem, amit szintén a sátornál árultunk. Elég jól esett, mit ne mondjak. Valamint egy fél órácskára meglógtam a közelben felállított színpadhoz meglesni a különböző magyar fellépőket. Ez kifejezetten a mi napunk volt, hiszen az államalapításunkat ünnepeltük aznap a Balboa Parkban. Ennek megfelelően magyar zene szólt, magyar fellépőkkel, magyar tánccal, talpig magyar öltözetben. Érdekes érzés volt több mint tízezer kilométerre a hazámtól San Diegóban magyar nótát hallani élőben. :) Mindenesetre azon vettem észre magam, hogy én is dalra fakadok, persze szigorúan csak halkan, magamnak, csak úgy a számat énekre kerekítve. :) Mindenesetre nagyon élveztem. Amerre elnéztem, körülöttem szinte csak magyarok voltak. Jó érzés volt, na. :)

A pavilonunk

Miután kifényképeztem magam, visszatértem a pavilonunkhoz és még sütöttem én is pár száz palacsintát. :D Persze még az elején megkaptuk egy idősebb hölgytől az instrukciókat, hogy hány milliméter vastagságú lehet maximum, a színskála melyik árnyalatai között mozoghat a megsütött palacsinta, hogy eladható legyen. :P :D Szóval a végére már teljesen profikká váltunk. A vásárlók között voltak szép számmal magyarok is, de más nemzetek fiai, lányai is odatévedtek. Ezen a napon szinte csak magyarul beszéltem, ez volt talán az első ilyen alkalom, hogy szinte a teljes napot magyarok között töltöttem. De talán nem az utolsó... :) Néha a sátornál az egyik magyar bácsi, aki a pénztárat kezelte, szólt oda angolul, vagy éppen a mondatot félig magyarul, félig angolul mondva. Vicces volt. :) Miután megsütöttük az utolsó darab palacsintát is, összepakoltunk, behordtuk a cuccokat a házba, és még ott maradtam egy kicsit beszélgetni. Még a legvégén is mutattak be új embereket... :)
A nagy meleg, és a több órás palacsintasütés ellenére is nagyon jól éreztem magam. Finomakat ehettem, megismerkedhettem új arcokkal, akik az anyanyelvemen beszélnek, és ennek nagyon örülök. Bár minden héten nem tudok elmenni a házhoz, de amikor csak tehetem, szeretnék részt venni a közös programokon. Vagy valami hasonlón. :) Természetesen minden alkalommal nem vállalnék be ilyen sütögetést, de egyszer-egyszer belefér, és szívesen csináltam. Talán 6 óra felé köszöntem el a még ottmaradtaktól, és fáradtan, de elégedetten vettem az irányt haza. 

Azt hiszem, elmondhatom, hogy ez volt az egyik legjobban sikerült hétvégém, amióta itt vagyok az USA-ban. Az, hogy a következő is hasonlóan jól alakul-e, azt majd csak jövő héten tudom megírni, mivel hétfő estig biztosan nem lesz időm blogírásra, hiszen minden bizonnyal San Franciscóban lesz jobb dolgom is, mint bejegyzést gyártani. :)