,,Hello, hello, nem tűntem el..."

,,... csak egy távoli bolygón jártam lehunyt szemekkel." Végül is átvitt értelemben teljesen igaz ez a dalidézet rám. :) 

Szégyellem magamat magam előtt, mert nem ezt vártam magamtól... Nem gondoltam volna, hogy ennyire el tudom hanyagolni a blogírást, de most már látom, hogy mi sem egyszerűbb ennél. De mivel nem szeretnék csalódást okozni jövőbeli magamnak, amikor majd vissza akarom olvasni, hogy ekkor és ekkor mit csináltam, az meg az mikor is és pontosan hogyan is történt. Ezért tehát igyekszem minél hamarabb behozni lemaradásomat és egy bombasztikusan középszerű bejegyzéssel előrukkolni, mivel erre talán fussa... Aztán gyorsan még eggyel. Mert majdnem 2 hét eseményeivel jövök. 

Halványlila gőzöm sincsen hol hagytam abba legutóbb, azóta mi történt, ezért tehát ez volt az első bejegyzés, remélem élvezte mindenki, viszlát. 

Na de hála az égnek van nekem egy kis füzetecském, amibe szinte minden nap írok ezt-azt amazt.. Hol címszavakba, hol szép kerek mondatokba, hogy milyen fontosabb dolgok történtek velem az elmúlt órákban, napokban. 

Ennek köszönhetően nemcsak 10 sorból fog állni ez a blogbejegyzés. :)

Múlt hét előtti hét pénteken munka után találkoztam Alexszel, a szerb au pair lánnyal, aki kb. 3 percre lakik tőlem autóval. Leparkoltam a házuk előtt és elmentünk sétálni egyet a környékre és a közeli mallban lévő Starbucksba is beficcentünk egy kávéra. Kedves, szimpatikus leányzó, jól elbeszélgettünk, úgy érzem, hogy vele nagyon jól megy az angolom is.

Másnap délelőttre megbeszéltük, hogy ellátogatunk Coronadóra, vagyis én már azelőtt elterveztem, hogy megismerkedtünk volna, szóval mondjuk úgy, hogy csatlakozott hozzám. Először kicsit aggódott, hogy hogyan találunk oda, mert hát hogy én még újnak számítok itt, nincs GPS-em se, és most lett meg csak a californiai jogosítványom is, amit - csak úgy mellékesen megjegyzem - még mindig nem küldtek meg a postán... De hamar lecsitítottam, hogy don't worry, amíg engem látsz, megoldom a problémát, így hát hogy megnyugodjon a kezébe nyomtam egy saját kézzel gyártott. hunglish nyelvű megjegyzésekkel tarkított kis térképet, hogy hogyan, merre, meddig kell mennünk. Végig a kezében szorongatta, de természetesen nem volt gond, odataláltunk elsőre, még navigálnia sem kellett, és még egy parkolóhelyet is sikerült viszonylag gyorsan levadásznom. Bár megjegyzem, hogy már délelőtt 10 órakor fullon voltak a part menti út parkolóhelyei, ezért egy kis mellékutcában kellett leállnunk. Nagyon szép fehér homokos Coronado strandja, úgyhogy volt ö-öm é bódottág amikor a forró homokban kellett kapkodnunk a kis tappancsainkat az óceán felé. Hamar letáboroztunk egy szimpatikusnak tűnő helyen, törölköző le, ruha le, kukker fel, naptej fel és már semmire sem volt gondunk. Élveztük, hogy a lehető legjobb helyen vagyunk egy igen melegnek ígérkező szép nyári szombat délelőttön. 

Nem sokáig bírtunk ellenállni az óceán hívogató szavának, és csakhamar megrohamoztuk a vizet. Azt azért nem mondanám, hogy termálvíznek elmenne a hőmérséklete... Konkrétan nekem qrva hideg volt. Nálam mondjuk 25 foknál kezdődik a kellemes vízhőmérséklet, persze ez nem azt jelenti, hogy például a 35 fokos vizet kedvelem hosszútávon, mert nem. Combközépig merészkedtem bele a vízbe, persze egy-egy hullám akkora volt és olyan hirtelen jött, hogy a nyakamig is felcsapott a kis szemét. Amúgy élveztük ezt a játékot, és mint az óvodások, úgy örültünk magunknak, hogy jaj moszt ekkora hullám kapott el minket, jaj moszt ott jön a mászik, meneküljünk gyorszan, vagy inkább ne! Fusszunk vele szembe. :) 

De nem mentünk bele jobban, mert hatalmas ereje van, nem is gondolná az ember. Ahogy egy hullám meglök és ahogy utána visszaáramlik a víz az óceánba, félelmetes szívóerővel rendelkezik, majdnem szó szerint levett minket a lábunkról. De tetszett. :) Miért is ne tetszett volna?! Hiszen az ember szereti, ha leveszik a lábáról, nem? 

Henry barátunk :)

Jaj de "rossz" nekem...

A Hotel del Coronado szomszédságában pihentünk

A délelőtt folyamán akinek álomba szenderülni támadt volna kedve a beach-en, az nehezen tudta volna megtenni, hiszen 5 percenként egy-egy vadászrepülőgép száguldott el a fejünk felett nem éppen lopakodó üzemmódban. Eszméletlen hangosak voltak, ahogy kb. 20-30 emelet magasságban suhantak el a strandolok felett. Személy szerint én nagyon élveztem mindezt, ilyen közelről még sosem volt alkalmam egy mozgásban lévő vadászrepülőt se megcsodálni. Természetesen lencsevégre kaptam, és videót is készítettem róla, de a délelőtti köd miatt nem igazán vagyok megelégedve a képekkel. Úgy gondoltam, hogy majd kicsit később ráérek még jó képet és videót készíteni, de aztán nem így lett, mert egyszer csak abbamaradt. De legközelebb majd már rutinosabb leszek. :)

Itt repül a kismadár...

Meg ott...

Hesszelés volt a strandon órákon keresztül, közben egy másik au pair lánnyal, Karine-vel sms-maratonoztunk, mert ő is csatlakozni kívánt hozzánk, de mivel szombaton délután 1-ig melózott, csak később, 3 óra után ért a beach-re, amikorra nekünk már felforrt az agyvizünk a 40 fokban és fel is hagytunk a strandolással, mert már nem bírtunk tovább a napon lenni.

Így is szépen megkapott minket, én régen voltam annyira piros, mint utána este és másnap. Pár napra rá bebarnult szépen, de azzal a lendülettel le is kopott a hátamról és a homlokomról (wtf?? - sosem volt még ilyen, hogy a fejemen kopjon). Szóval fontos megjegyzés ennél a résznél, hogy itt Californiában sokkal de sokkal erősebb a nap, mint otthon. Nem volt az az izzadós meleg a homokban feküdve, mert az óceán felől pár fokkal enyhébb szellő fújt és így elviselhető volt az amúgy nagy meleg. Többször is bekentük magunkat, igaz a hátamra csak ilyen fújós szarság jutott, lehet ez volt az öreg hiba részemről, de már mindegy, mostanra van két nagy kopásfolt a hátamon, várom, hogy lejöjjön a maradék is, hogy végre egyenletes színe legyen. Mire Karine, a brazil lány becsatlakozott, mi már harcidíszben készen álltunk az amolyan strandolás utáni levezető sétánkra a környéken. 

Mindenképpen szerettem volna legalább kívülről és közelebbről megcsodálni a Hotel del Coronadot. ahol számos híres amerikai filmet is forgattak. Bemenni nem mentünk ez alkalommal, mert Alexon láttam, hogy menne már haza, ezért csak egy-két kötelező kép készítése és a hotel körbesétafikálása történt. 

Valaki nagyon megjött...

A hotelnél egyébként nagy nyüzsgés volt, jöttek-mentek az emberek, az éttermek és fagyizók tele voltak, még valami zenekar is muzsikált a hotel egyik teraszán roppant kellemes rock zenét. Már majdnem karon fogtam a két lányt, hogy menjünk már oda egy picit, mert ez szó szerint zene füleimnek. :) Séta közben természetesen betértünk egy mexikói étterembe és ettünk egy jót, aztán az autó felé vettünk az irányt, Karine félúton levált rólunk és lement a strandra, ha már ott volt, nem hagyja ki ő sem. 

6 óra magasságában indultunk el, vagy értünk haza, erre már pontosan nem emlékszem, mindenesetre nagyon jól éreztük magunkat Coronado tengerpartján. Úgy érzem, hogy lesz még pár utam ide az 1 év során. :)

Vasárnap délelőtt megint csak viszonylag korán keltem, mert aznap au pair találkozónk volt La Jollán egy tengerpart menti parkban. 10 óra és 1 óra közé lett kitűzve az érkezési időpont, de én találkozót beszéltem meg 9 órára egy magyar au pair csajjal, N.-nel, aki szintén ugyanennél az ügynökségnél van immáron 2 éve, ő is a San Diego-i clusterhoz tartozik, de gondoltuk előbb összefutunk, hogy legyen lehetőségünk rendesen beszélgetni, magyarul... Pontosan 9 órára értem a La Jolla Shores Parkba, ahol a parkolóban már nem volt szabad hely, így kénytelen voltam a környező kis utcákban kanyarogva parkolóhelyet keresni, de nem jártam sikerrel... Olyan kilátástalannak tűnt, mert közel és távol nem volt egyetlen szabad hely sem. Kezdtem ideges lenni, mert már N. is felhívott, hogy merre vagyok, ő már a parkban vár, én meg még nem tudtam letenni a verdát. Mivel tényleg nem tudtam megállni sehol, és túlságosan elkeveredni sem volt kedvem, hiszen GPS-t nem használok, és azért nem ismerem még annyira La Jollát, mint a tenyeremet (akkor voltam életemben először ott), ezért tettem egy utolsó próbálkozást: visszagurultam a parkolóba abban bízva, hogy talán valaki pont most akar elmenni... Így is történt. Sikerült kiszúrnom 2 szörföst, akik éppen a deszkáikat pakolták fel a kocsira, s kb. 5 perc dekkolás után sikerült elfoglalnom tütüm aznapi végső pozícióját, igeeen. 1 perc múlva pedig magyar szóval üdvözölhettük egymást N.-nel a parkban. Jó érzés volt ismét élőben magyarul beszélni valakivel California földjén. :) Elsétáltunk egy közeli boltba, ő vett kis elemózsiát, s közben beszéltünk, beszéltünk, kérdezett, kérdeztem, kíváncsi volt, kíváncsi voltam, egyszóval az történt, ami ilyenkor szerintem általában történik, ha 2 azonos nyelvet beszélő ember találkozik egy másik nyelvet beszélő országban. :) Nem siettünk megkeresni a koordinátort és a többieket, letelepedtünk a fűbe egy plédre és kibeszéltük magunkból, amit ki kellett. Neki egyébként pontosan 3 munkanapja volt vissza a 2. au pair évéből, tehát mostanra már lejárt. Mivel jól érzi magát itt, megtalálta a számítását és a párját is, nem fog hazamenni Magyarországra, és szerencséjére legális úton tudja mindezt megoldani. :)

Miután jót beszélgettünk, felfedeztük, hogy pár lány és a koordinátorunk tőlünk kb. 20 méterre már egy negyedórája szintén a parkban van. Odamentünk, üdvözöltük őket, találkoztam végre Mai-jal, a japán au pairrel, aki szintén Chula Vistában lakik, és alig 1 hete érkezett. Kedves lány ő is, igaz az angolja nem igazán penge és még enyhén fogalmaztam, de kézzel-lábbal mutogatva megértjük egymást, azt hiszem. :)

A San Diego-i au pair csapat

Nagyjából ennyien voltunk, ami a képen is látszik. Nagyon sok lánnyal megismerkedtem, rengetegen érkeztek, tehát újak, egy-két régi motoros is volt persze, és a lett lány is tiszteletét tette később, akivel még Palm Springsben haverkodtam össze. Azt tudni kell erről az augusztusi találkánkról, hogy ez au pair-host család meeting volt, vagyis a családok is eljöhettek a találkozóra. Minden évben legalább egyszer a host családoknak is jelen kell lenniük egy meetingen. A koordinátorunk mivel jó fej, két időpontot is kijelölt, ezt és az októberi talinkat. Na már most a kb. 20 családból pontosan 3 család jött el, köztük volt persze az enyém is. :) Igaz nem az egész family jött kutyástól nagymamástól, hanem csak úgy szépen pénzfeldobásos alapon az egyik szülő meg a gyerekek vagy egy-két gyerek. Tőlünk az apuka jött és a két kisebbik. A kiscsaj, S. oda is jött haverkodni kicsit hozzám, beszélt N-nel is, jó fej volt, a kis srác visszahúzódóbb volt, nem nagyon akarta ott hagyni az apját. Rajtuk kívül még két host anyuka volt jelen a gyerkőceikkel és ennyi. A szülők a gyerekekkel voltak a játszótéren vagy a parton, mi au pairek így egymásra tudtunk koncentrálni. Egy olasz lány is feltűnt, aki másik ügynökséggel jött ki, de mivel ránk talált a leányzó a neten, a koordinátorunk szívesen látja az au pair találkozóinkon. Jó is, hogy ott volt, mert hozott finom olasz kaját, amit aznap csinált, még meleg volt. :) Nem tudom mi volt a neve, de a friss, főtt kaja mindig jól jön itt. :) Még ha nem is igazán volt ínyemre az ízvilága, minden probléma nélkül becsókoltam a kimert adagot. Néhány órán át tartott csak a találkozó, az a három család hamarabb le is lépett, nem sokra rá a koordinátorunk is felszívódott a kislányával, és a többi au pair is szépen sorjában koccolt le. Nekem még eszembe sem volt hazamenni. Szerencsére nem voltam ezzel egyedül, Karine, a brazil au pair lány, akivel előző nap Coronadón már találkoztunk és még néhány dél-amerikai csaj, valamint az egyiknek az amerikai barátja maradt, és így áthelyeztük a székhelyünket 30 méterrel odébb, a homokba a tengerpartra. Persze nem vittem bikinit, nehogy ha a gyerekek jönnek, fürdeni kelljen menni velük, és ne tudjak beszélgetni a csajokkal, na meg persze az előző napi felégésem után nem kívántam a napon sütkérezni. Ezért sem örültem feltétlenül, hogy a maradék brigáddal odamentünk. Azért bekentem magam jó vastagon, de sokáig nem lehetett bírni a napon ruhában. Körülbelül 1 óra után úgy döntöttünk, hogy keresünk valami büfét, vagy éttermet és kajálunk egyet. Így is történt. Nem fogjátok kitalálni, de ezúttal egy mexikói étterembe mentünk, hehe. :) Csodálkoznék ha sikerülne egyszer másmilyenben kikötni. :) 

La Jolla Shores Park

Uzsi után visszaballagtunk a parkhoz, közben Karine-vel azon tanakodtunk, hogy mit kéne csinálni. Aztán megkérdezte, hogy hogy állok a múvfitörrel... :D Visszakérdeztem, mert nem igazán értettem mire gondol, múvfitör alatt. Mi lehet az a move feeter??? Szeretem-e ha mozog a lábam, vagy mi? :D Amikor már ötödjére sem tudtam kitalálni, és először a többiek sem, utána végül aztán csak kiderült, hogy a movie theatre-re, azaz a mozira gondolt. :D Ezen hatalmasat nevettünk, és azóta is felemlegetjük. :)

Hát nem lett aznap múvfitör, öten három felé váltunk, Karine visszatért a homokba a partra még egy picit, a többiek mentek haza, mert munka volt, én pedig mielőtt beszálltam volna az autóba, tettem egy rövid sétát a környéken és kattintottam párat a gépemmel.

Amikor ezzel megvoltam, elindultam hazafelé, de az első 2 kilométeren vagy fél órát ültem a kocsisorban, nagyon lassan haladtunk, mindenki akkor indult meg haza. Szerencsére az autópályán annyira nem lehetett érezni ezt, volt forgalom, de nem olyan vészes, szerintem azoknak volt szívás, akik észak felé mentek Los Angeles irányába.

A következő hét egy szempillantás alatt elrepült. A hétfő kissé nehéznek bizonyult olyan szempontból, hogy a gyerekek magukhoz képest nagyon rosszak voltak. A suliból hazafelé jövet már a kocsiban elkezdték a civakodást. Rossz passzban volt mindegyik, vagy telihold volt, nem tudom, de nem ezt szoktam meg tőlük. Otthon aztán tovább folytatódott, a házi feladatnak is csak nagy nehézségek árán tudtunk nekiállni, szét is kellett választanom őket párszor, mert egymásnak ugrottak. Persze nem volt annyira durva, de ahhoz képest, hogy még egyszer sem volt ilyen mióta itt vagyok, ahhoz képest meglepő volt. Be is küldtem egyikőjüket a dolgozószobába, hogy ott csinálja a házit, de még így is ment egymásnak a kiabálás. :D Na mindegy, túléltük, miután jól megfenyegettem őket, hogy komolyan el fogok beszélgetni az apjukkal a mai viselkedésükről. :D Ezen kicsit elgondolkodtak, persze nem lettek attól még azonnal kisangyalok, de S.-nak fociedzése volt, így házi után szerencsére nem kellett tovább egy levegőt szívniuk, vittem is már el a házból. :)

Estefelé bekopog a kiscsávó, J.  a szobámba és egy papírlapot szorongat a kezében, megfogja a tollat az asztalról és megkér, hogy írjam alá a nevem a papírra. Kérdezem, hogy minek, és mutatja a másik felét, amire az volt írva, hogy "You're the best." azaz "Te vagy a legjobb.", és mondja, hogy az apukájának csinálja, ugyanis aznap volt a szülinapja M.-nek, a host apukának. Hát nem aranyos a kissráctól, hogy ilyen az eszébe jut? :) Neki ez volt a szülinapi ajándéka az apjának. Biztos vagyok benne, hogy nagyon örült neki M..

Másnap, kedden délelőtt találkoztam a közeli mallban Mai-jal, a japán lánnyal. Pár órát voltunk csak ott, ebéd után siettem is haza, aztán délután a gyerekekért a suliba. Aznap sem voltak éppen jók, de talán egy fokkal már tűrhetőbb volt a szitu, mint előző nap. 

Szerdán este végre beiratkoztam neten keresztül a Californiai Egyetem egyik angol kurzusára, ami október legelején fog indulni és decemberig tart. 3 kreditet ér, és keddenként kell járnom. Örülök, hogy a UCSD-n lesz lehetőségem órát hallgatni. Terveim szerint következő szemeszterben is bevállalok itt egy 3 krediteset. Nem olyan drága, ahhoz képest, hogy elég jó egyetem itt az USA-ban. Emellett természetesen még gyúrok egyéb sulikra is, hiszen jó volna egy English As a Second Language kurzust is elvégezni valamilyen felnőtt suliban. Ezek rendszerint ingyenesek, csak egy egyszeri minimális összegű regisztrációs díjat kell befizetni. A következő hetekben erre a témára is ráállok. 

Mára ennyi a beszámoló, de még a legutóbbi hétvége történéseivel is adós vagyok, amit remélhetőleg az elkövetkező 2 napban szintén pótolok, mivel csütörtökön este utazok San Franciscóba, ahol egészen hétfő estig fogok tartózkodni, és onnan több, mint valószínű, hogy nem fogok blogot írni, ezért is volna olyannyira sürgető, hogy utolérjem magam az írásban. Ha minden jól megy, ez össze is jön. :)