Las Vegas 1. nap - avagy Csőtörés Párizsban és ami a Mandalay Bay-en túl van...

Egyszer volt, hol nem volt, még a Mandalay Bay-en is túl... Na ezt talán csak rajtam kívül még 4 ember érti, úgyhogy hamarosan mindenre fényt derítek itt a tudatlanoknak. :) De kezdjük is az elején a történetet. 

Először nem kívántam közzétenni semmilyen bejegyzést Vegasról, volt erről egy megállapodásunk, de hát ezek általában arra valók, mint minden megállapodás vagy szabály, hogy felrúgjuk őket. :) Így hát én is követem a többiek példáját, és ennek köszönhetően egy negyedik változatban is olvashattok a Vegasi kiruccanásunkról. Azért remélem nem lesz teljesen különböző mind a négy beszámoló, az azért erősen elgondolkodtató lenne ugyebár... :) Úgy döntöttem, hogy megpróbálom rövidre fogni a dolgot, és tényleg csak a lényeget kiragadni abból a 4 napból. 

Péntek reggel igen korán, negyed 5 környékén kászálódtam ki az ágyból. Gyorsan összekaptam magam, elpakoltam a kis kézipoggyászom (ami valószínűleg utoljára jött velem bármiféle útra is) és kivonultam a konyhába, ahol lepacsiztam host anyukával, bepattantunk a verdába és süvítettünk is a San Diego-i reptér felé (ami szintén bent van a városban, szóval nekem nem volt olyan fura amikor Vegasban is 10 perc alatt ott voltunk a szállásunkon). Mivel anyuka amúgy is negyed 6 környékén szokta elhagyni a házat, annyira nem volt nagy áldozat részéről, hogy egy kicsit korábban kell elindulni és engem kidobni a reptéren. Természetesen nagyon tudom értékelni, hogy ő maga ajánlotta fel, hogy elvisz. Ebből amúgy sosincs gondom. Hogyha utazok valahova, általában előre megkérdezik mikor indulok és felajánlják, hogy kivisznek, illetve hazahoznak a reptérről. Valahogy ez náluk olyan magától értetődő dolog, hogy engem ki kell vinni és haza kell hozni onnan. :) Szóval totál jófejek. Bőven volt időm a reptéren, persze a szokásos ellenőrzéseken át kell esni, utána meg vártam szépen a járatom. Minden rendben ment, Southwest-tel repültem, időben indultunk, és alig 45 percet töltöttünk a levegőben és már meg is érkeztünk Las Vegasba, éljen. Leszálláskor Vivi már írt, hogy ők ott vannak, várnak engem. Pontosabban Vivi vár, a másik két csajszi meg bedobta a szunyát a széken. :) Hát így járnak azok, akik egyenesen buliból jönnek... Elég hamar megtaláltam a csajokat, azonnal felismertem Vivit, nagy ölelkezés, Évit és Wivit úgy kellett felébreszteni, konkrétan Wivit fel kellett rázni, mert mély álomba szenderült. :) Ilyen formán kicsit viccesre sikeredett az első találkozás velük, de nem baj, mindig mosolyt csal az arcomra ez a kis emlék. Gyorsan (amennyire lehetett gyorsan) kértünk shuttle buszt, kis várakozás, aztán már a Cosmo felé vezető úton voltunk. Ott ledobtak minket, csajszikák becsekkoltak, de még nem lehetett elfoglalni a szobákat, túl korán voltunk, még ugye javában reggel volt. Szerencsére a csomagjainkat leadhattuk és elindultunk egy délelőtti kis sétafikára. Azt azért elmondom, hogy én Katicával (ő kicsit később érkezett a nap folyamán) nem a Cosmo-ban szálltam meg, hanem kb. 2 percre tőle egy motelszerűségben, ami közel sem volt annyira fenszi hely, de a célnak tökéletesen megfelelt. De természetesen a másik három leányzó volt olyan nagylelkű és megengedte, hogy egy picit mi is belekóstolhassunk a 49. emelet csillogó luxusába. :) Szóval egy kis városnézésre indult a 4 magyar lány Las Vegasban a híres-neves Stripen. Olyan szálloda-kaszinók mellett haladtunk el, mint a Bellagio, Ceasars vagy Mirage, hogy csak a legismertebbeket említsem. Persze 10 méterenként megálltunk fényképezni. Az időjárás kifogástalan volt, napsütés, kellemesen meleg. 

Bellagio

Ceasars Palace

Strip-részlet

Mivel útközben szóltak Vivinek a Cosmo-ból, hogy el lehet foglalni a szobát, mentünk is vissza, talán egy kajázást megejtettünk, ebben már nem vagyok olyan biztos. Mivel Katica még nem jött meg, és hát miért válnánk ketté, én is mentem a csajokkal fel a szobájukba, élvezni egy kicsit a jót. :) Hát én konkrétan majdnem dobtam egy hátast, amikor megláttam a szobájukat. Nem gyengén volt jó. Elég tágas, mindennel felszerelt, pazar kilátás, minden ami kell, na. :) Mindjárt megrohamoztuk a helyiséget, minden apró kis sarkot meg akarunk ismerni, örültünk a fejünknek mint állat. :) Ezt másképp nem lehet elmondani. Főleg én, aki jól tudtam, hogy ezután egy koszos kis egérlyuk lesz majd a mi szállásunk, haha. Csak úgy lebzseltünk egyet délelőtt, mindenki vad netezésbe kezdett, közben pár fotót ellőttünk az ablakból, ablakban. 

Aztán közben telefonált Katica is, hogy hamarosan érkezik. Nagyszerű, meg is érkezett hamarosan, mivel rettentően éhes volt, ezért evidens, hogy kapott Vivitől egy kis pálinkát, hogy a kis gyomra megnyugodjon... Végül is utána nem panaszkodott, biztos megtette a hatását az itóka. :)

Medence a mélyben

Zuhanyzó

 

Éhes volt na

Pár óra hotelszobában eltöltött hesszelés után úgy döntöttünk, hogy ideje csobbanni egyet a Cosmo (egyik?) medencéjében. Szépen átvedlettünk strandrucira és hiányos, lenge öltözetben végigsétáltunk a fél Cosmo-n, a kaszinós részeken is, néha olyan fura pillantásokat vetettek ránk az emberek, de hát Vegasban vagyunk vagy mi a szösz?! :) A délután kellős közepén szuper kis buli volt már a medencénél. Sok ember, zene, buli, pia, napütés, Vegas, mi kell még? Jakuzzi is volt - ekkorát én még életemben nem láttam. Először körbejártuk a terepet, aztán szépen belecsücsültünk a medencébe, dumálgattunk, nézegelődtünk, megmártóztunk kicsit a jakuzziban is, élveztük az életet. 

És hogy a címet kicsit magyarázzam: egyik ismerősöm Facebook-on az egyik képnél, ami ezen a helyszínen készült, azt kérdezte, hogy mi van, csőtörés volt Párizsban...? (Nyilván az Eiffel-torony utánzat miatt Párizs, a csőtörést meg talán nem kell magyarázni) :) Azóta mindig ez jut eszembe, amikor erre a délutánra gondolok és a képeket nézegetem. :)

és a "híres" kép Csőtörés Párizsban címmel :)

Miután kilubickoltuk magunkat, felmásztunk a 49.-re (nem kell megijedni, azért lift volt). :) Mivel már mindenki éhes volt - gondolhatjátok, hogy Katica mennyire, hiszen ő  konkrétan nem evett semmit aznap ha jól tudom - ezért hát ismét felkerekedtünk, és elindultunk élelem után kutatni. Közben persze mi is elfoglaltuk a kis szállásunkat - kicsit nagy volt a kontraszt a Cosmo után, de sokat nem kellett nézegetnünk, mentünk is kajálni. Halvány emlékeim vannak már csak arról, hogy kaja után visszamentünk-e a szállásra, vagy egyenesen aznapi "legszuperebb" túránkat kezdtük meg: megnézni, ami a Mandalay Bay-en túl van... 

Ha már Vegasban nyomulunk ugyebár, nem ártana megtekinteni azt a híres Las Vegas Sign-ot, azaz feliratot. Szerintem nincs ember, aki ne tudná mi az, vagy ha nem tudja, de most megmutatnák neki, tudná. Az utcán kértünk segítséget. Egy csajszi készségesen elmagyarázta, hogy jó messze van innen, minimum 45 perc gyaloglásra, közben a kezével mutatja, hogy a Mandalay Bay nevezetű "ojektum" (ami egyébként nem más, mint egy hotel és kaszinó, mint Vegasban szinte minden) mögött található, ami szemlátomást ott volt tőlünk egy köpésre. De komolyan, kb. 5, maximum - öreges - tempóban 10 perc sétára tűnt tőlünk. De ő azt tanácsolta, hogy fogjunk taxit, mert messze van... meg amúgy is, egy szigeten van a felirat, mármint egy járdaszigeten, nem tudjuk máshogyan megközelíteni, csak ha a tütü kitesz ott minket. Haha, persze, köszönjük az útbaigazítást, de mi nem vagyunk annyira táposak, hogy ne tudjunk legyalogolni hol mi 5-10 perceket. Itt is megjegyeztük, hogy ezek az amcsik tényleg még a szomszédba is kocsival mennének. Még a Mandalay Bay-hez is képesek lennének taxit fogni innen..? Így hát nem volt kérdés, megyünk szépen a tappancsainkon, aztán hipp-hopp ott vagyunk, megcsináljuk a szuper képeket, és mehetünk este bulizni a Bellagio-ba, juppi. Így képzeltük el a kis fejecskénkben. :) De persze nem teljesen így történt... Na már most, a Mandalay Bay tökéletesen látható volt a kiindulási helyünkről. Ahogy sétáltunk, eleinte még szerintem nem foglalkoztunk azzal a kis aprósággal, hogy hiába gyalogolunk, valahogy nem akar közelebb kerülni az a fránya épület hozzánk. Mi csak gyönyörködtünk a városban, fényképezgettünk stb. Aztán amikor már kb. 20 perce gyalogoltunk, és a Mandalay Bay még mindig ugyanolyan távol volt, elkezdtünk gyanakodni, hogy talán apró kis lábai vannak, és ahogy mi haladunk felé, ő úgy hátrál mindig ugyanannyit... :D Na persze ez nem így volt, és lehet, hogy csak az én buksimban fordul meg ekkora ökörség, de tény, hogy valahogy nem akartunk közelebb kerülni hozzá. Lelkileg sem, de fizikailag sem. Nem haladtunk a térben, hogy érthető legyek. Azt hiszem fél óra, 40 perc után esett le, hogy igaza lehetett a csajnak, és nem túlzott, amikor azt állította, messze van és taxi kell. Sőt, hazudott, mert sokkal messzebb van az a felirat, mint állította. Szóval mégis átvert minket. Közben persze ránk szakadt a sötétség - beesteledett...

Egy kis New York Vegasban

Excalibur

Fejedelmi pillanat volt elérkezni a Mandalay Bay-hez röpke 1 óra séta után. A Las Vegas tábla azonban még nem volt sehol... Szerintem közben el is felejtettük, hogy nem is a Mandalay Bay a végső célunk, hanem ami mögötte van... De azt sehogy sem láttuk. Jó, este volt már, sötét, de hát a Sign világít ezerrel. Wivi megkérdezett valakit, hogy mégis hogyan, merre, meddig és ami a legfontosabb MENNYI IDŐ míg odaérünk. Azt a választ kapta, hogy 5 perc saccperkábé... Hát jó, most már féllábon is elugrálunk oda, ha 5 percre van. Hát gondolhatjátok, hogy nem 5 percre volt... Sokáig még híre-hamva sem volt a feliratnak. Amúgy a Mandalay Bay-en túl már megszűnik a civilizáció, alig vannak épületek, majdhogynem a sivatagban sétálgattunk, már csak a prérifarkasok meg a kaktuszok hiányoztak - kis túlzással. Útközben még azért olyan érdekességbe botlottunk, mint ez itt ni:

Egy kis mini templomocska, ahol akár azonnal össze is házasodhatsz akivel akarsz. Itt gyorsan Wivi és Katica örök hűséget fogadott egymásnak, persze nem tértünk be a kápolnába, csak ott az utcán, előtte történt meg a ceremónia. :)

Ennyire örültek egymásnak :)

A Mandalay Bay-től még kb. fél órára volt a felirat. Az egyetlen optimista közülünk Wivi volt, aki szerint tényleg csak 5 percet kell még gyalogolnunk a Sign-ig. :D Végül is igaza volt: 6-szor 5 percet. :)

De megcsináltuk, odaértünk, természetesen teljesen szabálytalanul átvágtunk az úttesten, amikor éppen kevesebb kocsi jött. És ott voltunk. Végre! Persze nem mi voltunk az egyetlenek, akik aznap látni és fényképezkedni szerettek volna a táblával (bár abban biztos vagyok, hogy mi voltunk az egyetlenek, akik gyalog jöttek ki ide :D ), így ki kellett várni a sorunkat. Jó sok próbálkozásunk volt, mindenki csinált mindenki gépével képet, közös kép is készült persze, csak mivel este volt, így nehezebb volt jó minőségű képet csinálni.

Talán 20-30 percet voltunk a táblánál, és elindultunk vissza a szállodába, mivel este buli várt ránk. Ahogy jöttünk visszafelé, egyre többen egyetértettünk abban, hogy taxit kéne fogni, ha ma este bulizni akarunk. Még egy másfél-2 óra gyaloglás nem hiányzott egyikünknek sem. Meg hát ahogy Vivi megjegyezte: "Öten voltunk egyedül az utcán." :D Azaz rajtunk kívül mások nem nagyon járkáltak arrafelé. Leintettünk egy taxit, a sofőr plusz két csajszi ült elől, hárman hátul, tök szabályos, nem? :D Így azért nem volt olyan hosszú az út, pikk-pakk már a hotelban, illetve mi Katicával a motelban teremtünk. Eszméletlen gyorsasággal csinire váltottunk, persze egy jó kiadós zuhanyzás után, és startoltunk is a Cosmo-ba, a 49.-re Viviék szobájába megkóstolni nagypapája pálinkáját, amit direkt erre az alkalomra mentett el. Hát nem drága? :) Házipáleszhoz méltón nem volt gyenge, szóval nem vedeltük agyon magunkat, meg nem is volt olyan sok mennyiség belőle Vivinek, csak úgy megadta a kezdőlökést az estének, na meg persze hazait mindig örömmel eszik-iszik az ember gyermeke. :)

Bulira készen

 Egyenesen a szomszédos Bellagio-ban volt jelenésünk, Évi intézte, természetesen ingyen jutottunk be, pia-jegyet is kaptunk, szóval nem igazán kellett költenünk aznap este sem. :) Útközben egy szökőkutas show-t is megnéztünk a Bellagio előtt. Nagyon szép volt. 

A bulira nem panaszkodhatunk, nagyon jó helyen, gyönyörű kilátással. Pontosan a Bellagio előtti kis tavacskára nézett, így első sorból csodálhattuk meg a szökőkutas produkciót. Most így végig gondolva az életemet, szerintem addig a pontig, ez volt a legmenőbb hely, ahol partyzhattam. (Persze rá 2 napra még ezt is felül lehetett múlni.) Na és mindezt tök ingyen. Ez a nem mindegy. 

Innen még át akartunk menni egy másik helyre - mert hogy a jóból sosem elég ugye - de az már nem jött össze, és így elég hamar arra az elhatározásra jutottunk, hogy eltesszük magunkat holnapra, mivel úgyis korán kell kelnünk, ugyanis várt ránk a Canyon. :)

Az előző bejegyzésemből ki is derült, hogy mennyire is várt minket.... :)